2010. augusztus 05.

A szolid épületet formatervezett erkélykorlátok díszítik

A szolid épületet formatervezett erkélykorlátok díszítik

Liechtenstein Európa negyedik legkisebb állama, ugyanakkor innovációival és ötleteivel a kontinens egyik legsikeresebb gazdasági színterévé vált. Az országnak formatervezés tekintetében sem kell szégyenkeznie: olyan újabb és újabb trendeket teremtenek, amelyekben a Mevaco is szerepet kap.

Liechtenstein állam 160 négyzetkilométeren terül el – ez a szabad hanzaváros, Bréma területének éppen a fele. A főváros, Vaduz 35 ezer fős lakosságával sem nevezhető éppen metropolisznak. Az agrárországból hihetetlen gyorsasággal ipari állammá fejlődött Liechtenstein mégis mozgalmas történelemi múltra tekinthet vissza: a kis alpesi ország az 50-es évek óta a modern gazdaság színtereinek rangsorában folyamatosan előkelő helyet foglal el.

Liechtenstein manapság egyet jelent az innovációval, a fejlődéssel és a stabilitással. És persze olyan csodálatos tájakkal, mint az Eschnerberg déli lankái. Eschen kis falucskája a természet- és túrakedvelők valóságos oázisa – újabban pedig azoké is, akik a formatervezésben nem elégszenek meg a hétköznapisággal. Az utóbbi mellett voksol Dietmar Marxer is. Munkatársai a Marxer-Metallbaunál, akik magukat „acél gentleman”-nek nevezik, olyan újabb és újabb trendeket teremtenek, amelyekben a Mevaco is szerepet kap. Például azokkal az erkélykorlátokkal, amelyek optimális árnyékolók, ugyanakkor esztétikai élményt is nyújtanak.

 

A szolid épületet formatervezett erkélykorlátok díszítik

 

„Ügyfelünk valamilyen hosszú életű, könnyen kezelhető különlegességet kívánt” – mondja Dietmar Marxer. Az eredmény magáért beszél: a korlát csiszolt krómacél csövekből készült, rögzítésük krómacél oszlopokkal és rögzítőlemezekkel történik, amelyek alul és fölül egyaránt elvékonyodnak. A korlátbetétek keretét Mevaco-profilokból hegesztették, csiszolták, végül krómacél rögzítőkkel csavarozták az oszlopokhoz. Maga a korlátbetét formatervezett lemez matt krómacélból, ellipszis alakú lyukasztással.

 

A szolid épületet formatervezett erkélykorlátok díszítik A szolid épületet formatervezett erkélykorlátok díszítik

Creativ Line EVH 8x3250x50, nemesacél, lemezvastagság 1,5 mm, LR 27-es nemesacél befoglaló profil és rögzítőelem

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog