filmszemle

2011. január 21.

A lakosság nem indulhat az ÚSZT most megjelent épületenergetikai pályázatán

A lakosság nem indulhat az ÚSZT most megjelent épületenergetikai pályázatán

Az Új Széchenyi Terv „Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva” című pályázati tervezete már elérhető az interneten. A kiíráshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat január 31-ig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban.

Mint az Új Széchenyi Terv honlapjáról kiderül, a konstrukció keretében „csak energiahatékonyság fokozását valamely megújuló energiaforrás felhasználásával kombináló projektet” lehet benyújtani. A pályázat a kiírás szerint „a központi és helyi költségvetési szervek épületeire és az egyéb középületekre, valamint a vállalkozások üzemi és irodaépületeikre is), energiatakarékosság, - hatékonyság és megújuló energiafelhasználás fokozására irányuló beruházásainak megvalósításához, vissza nem térítendő támogatás formájában” nyújt segítséget.

Az oldalon máris számos hozzászólás olvasható, melyek jelentős része szóvá teszi, hogy lakástulajdonos magánszemélyek nem kaphatnak támogatást otthonuk energetikai felújításához e konstrukció keretében. A kiírás szerint a pályázaton valóban csak jogi személyiségű vállalkozások (kivéve lakásszövetkezetek és mezőgazdasági szövetkezetek), költségvetési szervek és intézmények, valamint jogi személyiségű nonprofit szervezetek (kivéve pártok) indulhatnak. Más helyen az is kiderül a kiírásból, hogy „Nem részesülhet támogatásban olyan szervezet, amely a jóváhagyott, utolsó éves beszámoló vagy SZJA-/EVA bevallás alapján meghatározott nettó árbevételének vagy bevételének több mint 50%-át mezőgazdasági tevékenység (TEÁOR szám: 01.11-03.22) teszi ki.”

A pályázati résztvevők szűkítését magyarázhatja, hogy a lakosság, illetve a mezőgazdasági vállalkozások számára más hasonló témájú pályázati kiírások állnak majd rendelkezésre. Nincs most hír például arról a korábban beharangozott „zöld fejlesztési alapról”, amelynek – ha jól értettük a korábbi híradásokat – lakossági célokat (is?) szolgálnia kell.

A jelenlegi kiírás tervezetében szereplő 8 milliárd forintos keretösszeg is meglehetősen csekélynek tűnik ahhoz képest, hogy – mint az korábban kormányzati illetékesek részéről sokszor elhangzott – az energiahatékonyság javítását nemzetstratégiai célnak tekinti az állam. 8 milliárd forint támogatással – még ha a saját forrásokat is hozzászámítjuk – legföljebb néhányezer épület felújítása valósulhat meg, ha valóban komplex rekonstrukcióról van szó. (A pályázat keretében elnyerhető támogatás összege minimum 1 millió Ft, maximum 500 millió Ft.)

 

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog