filmszemle

2016. január 28.

Telephelybővítés: kivitelezési idő 10 nap!

Telephelybővítés: kivitelezési idő 10 nap!

Gyártócsarnok, raktárépület, bemutatóterem vagy irodaépület, mindez akár két szinten. Ha költséghatékony, de minőségi épületmegoldásra van szükség, ami akár 2-3 hét alatt beköltözhető, nézzünk szét a Frisomat könnyűszerkezetes csarnokmegoldásai között, ahogy a Veszt-Mont 2000 Kft. tette – már nem első alkalommal telephely-fejlesztési terveinek megvalósításához.

Egy ipari épület, gyártócsarnok tervezése során sem hagyhatók figyelmen kívül a megrendelői igények. Az újonnan építendő csarnok funkciójának a telek adottságaihoz és a meglévő épületekhez történő igazítása a tervező feladata. Egy adott épületmegoldás melletti döntést azonban más tényezők mellett az is befolyásol, van-e korábbról jó tapasztalata a beruházónak vagy a tervezőnek, milyen gyorsan készül maga a beruházás vagy milyen támogatást nyújt mindehhez a gyártó – esetükben a Frisomat.

A másfél évtizede szereléstechnikai és gépipari szolgáltatásokat nyújtó Veszt-Mont 2000 Kft. 2015-ben a megnövekedett megrendelői igényekre reagálva a Nemesvámoson található telephelyének bővítésébe kezdett. A cég működése során sikerrel alkalmazkodott piacának folyamatos technológiai fejlődéséhez. A lézer- és robottechnika területén is nagy tapasztalatot szerző cég, a mai tendenciákkal gyártói bázisának fejlesztésével is lépést kíván tartani. Mindehhez, a beruházó cég saját elveihez hasonlóan magas színvonalon működő beszállítót, és minőségi, ugyanakkor gazdaságos épületmegoldást keresett.

A döntést a tervezői javaslat mellett néhány éve elkészült két korábbi magastetős csarnoképülettel való elégedettségük is befolyásolta, így a korábbi két Frisomat csarnok mellé 2015-ben egy újabb épült.

A beruházás különlegessége, hogy a korábbi két magastetős épület mellé ezúttal 250 m2 alapterületű, 1,71°-os tetőhajlásszögű, azaz gyakorlatilag lapostetős épület került. Az új épületnek az ereszmagassághoz igazodva szervesen illeszkednie kellett a meglévőkhöz, miközben a telek adottságaihoz alkalmazkodó, hatszögletű formát is meg kellett találni.

Telephelybővítés: kivitelezési idő 10 nap!

 

Frisomat: gyors, környezetkímélő és alkalmazkodó

Az új, 10 nap alatt megépített lapostetős csarnok a Frisomat Flatrigma elnevezésű rendszerén alapult. A Frisomat akár nyolc méteres oldalfal magasságot is elérő Flatrigma típusú csarnoka alkalmas bemutatóteremnek, gyártócsarnoknak, irodaépületnek is, e mellett egy beépített szintosztó födémmel, részben vagy a teljes alapterületen, két szint is kialakítható.

A csarnoképületek gyártásában és fejlesztésében 37 éves tapasztalattal és a világon egyedülálló gyártástechnológiával rendelkező Frisomat sok megrendelő által kiemelt nagy előnye a gyors és költséghatékony kivitelezés, ami ezúttal mindössze 10 napot vett igénybe (az alapozás után, a felépítmény elkészítése). Az acélszerkezet könnyű súlya gazdaságossá teszi a szállítást, az előgyártott elemek pedig gyorsítják az összeszerelési munkálatokat. Utóbbinak köszönhetően a helyszínen már nincs szükség hegesztésre, az egyes szerkezeti elemeket csak csavarozni kell.

Telephelybővítés: kivitelezési idő 10 nap!

 

Hogyan igazodik a standardizált Frisomat csarnokrendszer az igényekhez?

A Frisomat által gyártott, modulrendszerű, standardizált csarnokrendszerek felhasználásával az elmúlt 30 évben Európa szerte több ezer gyártó-, logisztikai és mezőgazdasági vállalkozás talált már megoldást tárolási, raktározási vagy gyártási igényeire, egyedi tervek alapján. A modern üzemi épületeknél, ahogy a példánkban szereplő Veszt-Mont 2000 Kft. telephelyének bővítése kapcsán is látszik, napjainkban egyre népszerűbbek a lapostetős megoldások. „Ebben az esetben a tervezői feladat komplexitását a meglévő épületekhez való igazítás jelentette”– mondta el Bártfai János okl. építész tervező. „Adott volt egy 3,5 méteres ereszmagassággal épült téglaépület, amit a könnyűszerkezetes csarnokkal szeretne a megbízó tovább bővíteni. A telekméret miatt nem lehetett két egymással párhuzamos oldalt kialakítani. A meglévő téglaépület bontását elkerülve, az ereszmagasság miatt lapostetővel, a telekméret miatt pedig hat sarokkal terveztem meg a harmadik Frisomat épületet, a Veszt-Mont 2000 Kft. telephelyén” – foglalta össze röviden a tervezési programot a szakember.

Az új nemesvámosi lapostetős üzemcsarnok munkalehetőséget kínál több új dolgozónak is, biztosítva a kulturált munkahelyi környezetet. A csarnok falazata hőszigetelt szendvicspanel burkolatot kapott. A teljes, tűzihorganyzott acélszerkezet, valamint a szegő- és burkolólemezek, a Frisomat környezetkímélő gyártási technológiájával, minőségi alapanyagokból készült. A Frisomat saját gyártású hidegen hengerelt acélszerkezete és az erre kerülő minőségi burkolat garantálja a csarnok hosszú élettartamát, ami minimális karbantartással is kiállja az idők próbáját.

További információ www.frisomat.hu

(x)

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog