2009. október 19.

Nedvesedő homlokzatok felújítása szárítóvakolattal

Nedvesedő homlokzatok felújítása szárítóvakolattal

Enyhén nedves kő- és téglafalazatok szárítására szolgál az LB-Knauf Eurosan szárítóvakolata, melynek szulfátálló cement tartalma biztosítja a vakolat megfelelő ellenálló képességét a szulfátvegyületekkel szemben.

A gyári száraz habarcskeverékből előállított vakolat légpórustartalma – a könnyű, nagy pórustartalmú ásványi adalékanyagoknak, illetve a légpórusképzőknek köszönhetően – meghaladja az előírt 20 százalékot. A falszerkezet száradását a megszilárdult vakolat porózus szerkezete és hidrofób tulajdonsága segíti elő.

A nedves és sóterhelt falakat nem javasolt hagyományos vakolattal ellátni, mert az ilyen falazatokba a falazóanyagok kapillárisain keresztül – az általában hiányzó vagy sérült szigetelés miatt – folyamatosan víz, illetve a vízben oldott sók szivárognak. A nedvesség a kapillárisok pórusméretétől függő magasságig húzódik fel a falakban, majd a falfelületen elpárolog. Az oldott sók a vakolat felületén kicsapódnak, foltosodást, elszíneződést és vakolatleválást okozva. Ez a folyamat akkor is folytatódik, amikor a falat vízszigeteléssel látják el, mert a szigetelés feletti falrészben még mindig jelentős mennyiségű víz és só lehet. (A vastag falszerkezetek kiszáradása több évig is tarthat.)

Az Eurosan vakolatok hidrofób tulajdonsága miatt a falakban felfelé törekvő nedvesség nem képes mélyen a vakolatba hatolni, hanem a felszín közelében elpárolog. Így a falszerkezet száraz marad, a vízben oldott sók pedig a vakolat pórusaiban raktározódnak el, de nem jutnak a felszínre. Mivel a nagy légpórustartalmú Eurosan vakolatok jó hőszigetelő képességűek, növekszik a határoló falak belső felületének a hőmérséklete. Ezzel elérhető, hogy párakondenzáció nem, vagy csak ritkán lép fel, ezáltal megszűnik az esetleges korábbi penészesedés is. (Mivel az Eurosan vakolaton keresztül pára jut a helyiségekbe, azok páratartalmának szabályozását szellőztetéssel kell megoldani. Annak érdekében, hogy a falak környezetében kialakulhasson a megfelelő légcsere, a bútorok a faltól csak bizonyos távolságra, 10–25 cm-re helyezhetők el.)

Mivel minden épületet más-más hatások érnek, a felújítási munkálatok a nedvesedő épületen elvégzett vizsgálatok, felmérések eredményei alapján történhet.

A felújítási javaslathoz szükséges, helyszínen vizsgálandó kérdések:

• Milyen jellegű a terhelés?

• Milyen mértékű a falazat só- és nedvességtartalma?

• Honnan származik a vízterhelés?

• Hogyan lehet mérsékelni vagy megszüntetni a problémák okát?

Az objektumanalízis áttekinthető alapja a felújításoknak. Az állapotfelmérés és az okok leírása, a nedvességterhelés és a sótartalom mértékének és hatásainak összefoglalása, majd – a felújítás költségvetési kiírásának alapjául szolgáló – egyedi felújítási javaslat biztos alapot szolgáltat a szóban forgó épület technikailag szükséges, de a lehetőségekhez képest költségtakarékos felújítására.

Nedvesedő homlokzatok felújítása szárítóvakolattalNedvesedő homlokzatok felújítása szárítóvakolattal

A falazatok sikeres kiszárításának alapvető feltétele a termékrendszerek szakszerű alkalmazása, ezért az LB-Knauf szakemberei rendszeresen látogatják és segítik a felújítás különböző stádiumában lévő munkálatokat. A cég folyamatos továbbképzésekkel, információs anyagokkal is támogatja az Eurosan vakolatrendszerek tervezőit és kivitelezőit, illetve a kereskedőket. A továbbképzéseken részletesen oktatják a vakolatrendszerek alkalmazásának egyes lépéseit, bemutatják a laborvizsgálatokat, valamint az eredmények kiértékelésének módszerét.

Kapcsolódó cikkek:

sajátjaink

sajátjaink

sajátjaink

sajátjaink

hírlevél-feliratkozás