2010. szeptember 22.

Alumínium a műemlékvédelemben

Alumínium a műemlékvédelemben

Felújításra szoruló épületeknél az ácsszerkezet állékonysága fontos kérdés lehet. Alumínium alkalmazásával rengeteg pénz takarítható meg, hiszen az alumíniumfedések önsúlya töredéke a hagyományos tetőfedésekének – mindössze 2,3 kg/m2. A kis önsúly azonban nagy viharállósággal párosul: a Prefa-fedések mindegyike 235 km/h szélteherre méretezett.

Az alumíniumot gyakran az újkor anyagának is nevezzük – tesszük ezt azért, mert csupán 1827-ben, az elektromos áram felhasználásával sikerült először előállítani. Emiatt számos más anyaggal szemben háttérbe szorult, építőipari felhasználása igen későn, az 1890-es évek végén kezdődött meg. Ennek ellenére több olyan gyönyörű példával találkozhatunk, melyek bizonyítják az alumínium létjogosultságát történelmi épületeken, emlékeken is. Ilyen például a San Gioacchino-templom tükörfedése, vagy a londoni Piccadilly Circus Eros-szobra. E példák is jól mutatják, hogy az alumínium igen ellenálló, több mint 100 év elteltével sem igényel jelentős karbantartást.

 

Alumínium a műemlékvédelemben

 

Ez a kiváló tulajdonságokkal rendelkező anyag az elmúlt 150 év alatt rengeteg fejlesztésen esett át. Mára, ezeknek köszönhetően, nem rozsdásodik, nem törik, ugyanakkor könnyen alakítható, korcolható alapanyag. Megfelelő bevonat felvitele után (Coil Coating eljárás, PP99, PvdF vagy P.10 bevonat) a festett lemezeknél ezek a tulajdonságok kiegészülnek a kimagasló színtartósággal. Mi sem jobb biztosíték erre, mint a Prefa által vállalt 40 év alapanyag, illetve P.10 bevonat esetében a 40 év színgarancia.

 

A Prefa-termékeket Európa számos országában alkalmazzák új és műemléki védelem alatt álló épületeken, például a bécsi Sacher Hotel,

Alumínium a műemlékvédelemben

 

vagy a szintén bécsi Természettudományi Múzeum tetején,

Alumínium a műemlékvédelemben

 

illetve Mariazell belvárosában vagy az esztergomi Lőrinc utcában.

Alumínium a műemlékvédelemben

 

A Prefa az alumíniumfedéseket természetesen komplett rendszerként kínálja, 15 alap- és rengeteg választható színben, sima, stukkó vagy matt felülettel. A termékek 100 százalékban újrahasznosíthatók, gyártásukhoz 85 százalékban újrahasznosított alumíniumot használnak.

 

A Prefa-alumíniumfedés fő előnyei:

• viharálló;

• rozsdaálló;

• törésálló;

• könnyű;

• szép;

• színtartó a felülete;

• ideális felújításhoz;

• komplett rendszer;

• környezetbarát;

• 40 év garancia.

 

sajátjaink

sajátjaink

sajátjaink

sajátjaink

hírlevél-feliratkozás