2018. december 06.

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

A homlokzati hőszigeteléssel járó energetikai felújítások száma az utóbbi időkben jelentősen megnőtt. Az Év Homlokzata 2018 pályázat nevezései alapján megállapítható, hogy a növekedés a középületek esetében nagyobb arányú, és a panelépületek felújításával jelentkező pályázók száma is nőtt.

A Baumit által alapított Év Homlokzata díjat idén kilencedik alkalommal osztották ki. Az 1-1 millió forintos összeggel honorált díjra öt kategóriában (családi ház, társasház, középület, energetikai felújítás és műemlék) lehetett nevezni építészeknek és kivitelezőknek.

A 286 pályaműből 77 érkezett az energetikai felújítás kategóriába. A legtöbb nevezés panelépületek esetében volt (31 pályázat), a középületek, az ipari és kereskedelmi épületekkel nevezők száma 27 volt.

A beérkezett pályázatokat a kiírótól független, szakmai zsűri értékelte és közülük választotta ki kategóriánként azt a pályázót, aki az egymillió, illetve közös nevezés esetén az 500-500 ezer forintos díjat elnyerte. A zsűri Év Homlokzata oklevéllel járó különdíjakat is megítélt. A zsűri tagjai voltak: Jánosi János Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész; Máté Klára, a Magyar Építéstechnika főszerkesztője; dr. Tari Gábor egyetemi docens (BME Rajzi és Formaismereti Tanszék, Színdinamika Szakmérnöki Műhely), Vadász Bence Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész és Vidor Győző, a Xella közép-európai igazgatója.

Az Év Homlokzata 2018 díjat a Szabau Invest Kft. mint kivitelező nyerte el az energetikai felújítás kategóriájában. A zalaegerszegi Cseperedő Bölcsődét, a Petőfi Sándor utcai tagóvodát és a Védőnői Szolgálatot magában foglaló épületegyüttes komplex energetikai felújítását végezte el a pályázó. Az építészeti tervet a Zala Art építésziroda készítette, a homlokzati megjelenés Czigány Kató építész munkája. A homlokzati hőszigeteléshez a Baumit Pro hőszigetelő rendszerét használták, a különleges vakolatstruktúrák a CreativTop modellező vékonyvakolattal készültek.

A 70-es években klinkertégla homlokzattal épült óvoda energetikai felújítása során hőszigetelt, vakolt homlokzattal tüntették el a sötéten megbúvó, ipari jellegű épületet. A mai felújítási trendekkel ellentétben nem vidám, harsány színű „gyerekbarát” homlokzat született, hanem az épített környezethez alkalmazkodó, visszafogott, geometriai mintázatú képzőművészeti alkotás, pasztellszínekkel és a vakolatstruktúrák váltakozásával.

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

Lévárt György, a Baumit kereskedelmi vezetője, Dr. Tari Gábor, a zsűri tagja és a díjazott részéről Zeller Richárd, a Szabau Invest Kft. cégvezetője és Szabadics Roland projektvezető

Dr. Tari Gábor Műegyetem Rajzi és formaismereti tanszékének Színdinamika szakmérnöki műhelyének docense az Év Homlokzata 2018-díj átadásakor így jellemezte az épületet: „Végre egy olyan, a kisgyermekek világához köthető épületről van szó, ami nem a szinte kötelező, de kissé már unalmas, strandjátékok színeiben tűnik fel.”

Az épület fotói:

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

 

Az épületről készült videó innen tölthető le >>

 

Az energetikai felújítás kategóriában a zsűri négy különdíjat osztott ki.

Kilenc felújított keszthelyi társasház

A Keszthelyi Városvédő Egyesület javaslatot dolgozott ki a város ipari technológiával épült lakóépületeinek felújítására, hogy az épületek egységes, esztétikus városképet mutassanak, ugyanakkor felújításuk egyszerű és gazdaságos legyen. Az egyesület, mint építész és a kivitelező, a Mermaid Építőipari Kft. közösen nevezett a pályázatra 9 felújított keszthelyi társasházzal.

Az épületek fotói:

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

 

Láng Művelődési Központ

A budapesti művelődési ház 1970-ben épült szárnyánál a kor jellegzetes előregyártott elemeit: betongerendákat, kavicsolt panelt használtak. Negyven év alatt az épület műszakilag elévült, a külső burok hőszigetelésre szorult. Az Archikon Kft. építészei a hőszigetelés fölé ipari jellegű burkolatot kerestek és találtak, az ipari klinkerpadlót, melyet kétféleképpen rakva alakult ki a különleges homlokzat. A kivitelező a Nimród Bau Kft. volt.

Az épület képei:

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

 

Békásmegyeri pöttyös ház

Üde színfolt a békásmegyeri lakótelepen az a négyemeletes panelépület, melyet a homlokzati hőszigetelés során a kivitelező FSC General Kft. vidám pöttyökkel díszített. A zsűri különdíjjal jutalmazta a kivitelező kreatív munkáját.

Az épület képei:

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

 

Óvodafelújítás Szegeden

Kivitelezőként pályázott a szegedi Építő utcai óvoda korszerűsítésével a Bodrogi Bau Kft. A cél itt is elsősorban az épület energiaköltségének csökkentése volt, de az ide járó gyerekek ennél többet kaptak. Egészséges belső teret, mely nyáron hűvös, télen meleg, és egy gyönyörű óvodát. A felújítást tervező 3D Kreátor Bt. építésze, Sebestyén Tibor sem akart ennél többet, az egyszerű fehér épületet csak apró színes felületekkel törte meg és ez a magabiztos kivitelezéssel tökéletes összhangban valósult meg.

Az épület képei:

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások Év Homlokzata 2018: díjazott energetikai felújítások

Az odafigyeléssel, átgondoltan történő energetikai felújítások a gazdasági és ökológiai hasznon túl értékteremtőek is lehetnek, hiszen ezek az épületek már nagy felületüknél fogva is meghatározzák a környezetet. Vadász Bence, az Év Homlokzata pályázat zsűrije szerint főleg a panelházak esetében nagyon nehéz műfaj ez, mert óriási vásznakat feszítünk a város felé – de ha valaki ezt jól csinálja, akkor az túlmutat az ipari jelentőségen, az már művészet.

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Az új Eljárási kódex, az új OTÉK (TÉKA) és az egyéb új építési jogi jogszabályok – ÖSSZEFOGLÓ CIKK (Frissítve: 2024.10.02.)

Építésügyi hatósági ügyintézők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó előírások 2024. október 1. napjától

Hol ismerhetők meg a jegyzői építésügyi hatóságok által kiadott engedélyek iratai?

Építésügyi hatósági hatáskör és foglalkoztatási feltételek 2024. október 1. napjától

Közzétették az új OTÉK tervezetét: 2025. januárjától jön a TÉKA (Frissítve: 2024.09.28.)

épjog