2017. augusztus 01.

Így alakult át a gátőr háza

Így alakult át a gátőr háza

A felújítás olcsó alapanyagokból, félkész termékekből, ugyanakkor magas hozzáadott szellemi értékkel és aprólékos munkaráfordítással hozott létre szokatlan végeredményt. Az épület távolról a „mintha be sem fejezték volna” látszatát kelti, közelebbről viszont az igényes részletképzésekkel hívja fel magára a figyelmet.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyar Luby-kastély műemlék kastélymúzeuma, történelmi rózsakertje és pálmaháza által alkotott épületegyüttes 2016-ban a szomszédos telek és házas ingatlan megvásárlásával, hozzácsatolásával bővült, a megnövekedett kiszolgáló és vendéglakás funkciók ellátására.

A kilencvenes években épült családi ház megjelenése miatt nem illeszkedett a Luby-kastélyprogram minőségéhez, és építészeti beavatkozással kellett javítani karakterén, illetve épületenergetikai paraméterein. Lebontásának vagy átépítésének a szándéka nem merült fel, a megbízott építészre az utólagos hőszigetelés és homlokzatképzés megtervezésének feladata hárult. A legkézenfekvőbbnek tűnő kontakt hőszigetelési rendszert kizárta a megbízó, és a feladat megoldását a kastélypark tervezőjének fantáziájára bízta.

Így alakult át a gátőr háza

A hagyományos falszerkezetű, vakolt épület homlokzatára 60 cm-es tengelytávolságú, előbb függőlegesen, majd vízszintesen, keresztirányban egymáshoz csavarozott, 50×30 mm keresztmetszetű, felületkezelt fenyőfa lécváz került. A két rétegben beépített, 50×600×1200 mm-es Knauf MPN Plus 037 táblás ásványgyapot hőszigetelés tartóbordájaként szolgáló váz falszerkezetre való rögzítését horganyzott beütőszeges műanyag dübellel végezték. Az összesen 10 cm vastag hőszigetelés homlokzati lezárására a vízszintes lécvázhoz szabványos, 5,5×60 mm-es Torx fejű csavarral rögzített, 25×600×2000 mm-es normál, szürke Heraklith C-t, valamint fehér cementkötésű Heraklith fagyapot táblát helyeztek váltakozva, AK 01 élképzéssel, a megfelelő víztaszítás érdekében Hydrogrund mélyalapozó felületkezeléssel. A táblás burkolat vízszintes sorolására, valamint az indító- és zárósor szegésére az osztrák Blecha Kft. 25×30×23×3 mm-es extrudált alumínium Z-szelvényét építették be.

Így alakult át a gátőr háza

Az utólagos homlokzatburkolat a konzultációk eredményeképpen több változtatáson is átesett a kivitelezés alatt. Az eredetileg négy színre hangolt kiosztás soknak bizonyult, ezért a színek száma kettőre csökkent, mivel a „készen kapott”, viszonylag kis ház arányaihoz túldimenzionáltnak tűnhettek a dinamikus pepita kiosztású burkolóelemek. Az alkalmazott fehér-szürke táblák kombinációjával, valamint a szolid csavaralátétekkel létrehozott homlokzat némiképpen harmonizál az udvari térkő mintázatával.

(A cikk Sajó Imre építőművész, vezető tervező műleírásának és fotóinak felhasználásával készült.)

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Az új Eljárási kódex, az új OTÉK (TÉKA) és az egyéb új építési jogi jogszabályok – ÖSSZEFOGLÓ CIKK (Frissítve: 2024.10.02.)

Építésügyi hatósági ügyintézők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó előírások 2024. október 1. napjától

Hol ismerhetők meg a jegyzői építésügyi hatóságok által kiadott engedélyek iratai?

Építésügyi hatósági hatáskör és foglalkoztatási feltételek 2024. október 1. napjától

Közzétették az új OTÉK tervezetét: 2025. januárjától jön a TÉKA (Frissítve: 2024.09.28.)

épjog