2010. augusztus 09.

Melegremix eljárással újították fel az M3 autópálya egyik szakaszát

Melegremix eljárással újították fel az M3 autópálya egyik szakaszát

A felmart kötőrétegének 60 százalékát újrahasznosítja, és ezzel a felújítás költségeit mintegy 20 százalékkal csökkentheti az a melegremix eljárás, amelyet az M3-as autópálya Kál és Emőd közötti, most felújított szakaszán alkalmaztak. Egy szakaszon zajcsökkentő kopóréteget építettek be, kísérleti jelleggel.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. 2010. évi, a KKK által jóváhagyott fenntartási programjának jelentősebb munkálatai március végén indultak, jóval korábban, mint tavaly. A kedvező időjárási körülményeken túl ennek elsődleges oka a hatékonyabbá vált előkészítő munka, hiszen a felújítási tervek nagy része már 2009-ben elkészült. Az elmúlt évekhez képest a társaság üzleti tervét is jóval korábban sikerült kidolgozni, ezért a közbeszerzési eljárások egy részét már az év elején el lehetett indítani.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. idei fenntartási programjának legjelentősebb felújítási munkája az M3 autópálya bal oldalának a 114– 29. és 132–145. km-szelvénye közötti két szakaszának burkolatfelújítása recycling technológiával, melynek lényege az aszfaltrétegek helyszíni újrahasznosítása melegremix eljárással.

A felújítási tervek elkészítésekor itt is elsődleges szempont volt, hogy a kivitelezésre a forgalom lehető legkisebb zavarása mellett és a legrövidebb időn belül kerüljön sor. Március 29-én a félpályás terelés kiépítésével vette kezdetét a felújítási program idei első és egyben legnagyobb felvonása, melynek során a kivitelezők az M3 autópálya bal oldalának a 114–129. és 132–145. km szelvénye közötti szakaszain újították fel a burkolatot. Az érintett csomópontok (mezőkövesdi és mezőnagymihályi) és a 142. km szelvénynél található geleji komplex pihenőhely ideiglenes lezárásával járó munkálatok május első felében fejeződtek be. A szakasz felújítása tehát alig több mint egy hónapig tartott.

A beruházás érdekessége, hogy a burkolat cseréjét és újjáépítését az úgynevezett melegremix technológia alkalmazásával végezték el a haladósávban. Ennek során a meglévő aszfalt kopóréteget felmarták 4 cm vastagságban, majd a meglévő aszfalt kötőréteget gázégők sokaságával fölszerelt előmelegítő géplánccal, az úgynevezett infradominó berendezéssel fölmelegítették. Ezt követően a fölmelegített kötőréteget is 4 cm vastagságban felmarták, majd a helyszínen egy speciális gép, az úgynevezett remixer segítségével – 4 cm-nek megfelelő mennyiségű új aszfaltkeverék hozzáadásával – kötőrétegként, összesen 8 cm vastagságban visszakerült a pályaszerkezetbe. Erre a remixált kötőrétegre teljes pályaszélességben új kopóréteg épült SMA 11 (F) j. aszfaltból. A felújítási munka összértéke nettó 1,151 milliárd forint, a kivitelezője a Co-In-Ro Konzorcium.

Melegremix eljárással újították fel az M3 autópálya egyik szakaszát

A technológia környezetkímélő és költségtakarékos: a meglévő aszfalt 60 százalékát újrahasznosítja, és mintegy 20 százalékkal olcsóbb megoldás, a hagyományos eljárással megegyező minőségben. Nagy jelentősége lehet az elkövetkező években, hiszen alkalmazása különösen előnyös akkor, amikor a felújítandó pálya szerkezete viszonylag homogén – azaz jellemzően az autópályák első felújításakor. Mivel pedig éppen a 8-10 évvel ezelőtti időszakban adtak át számos útszakaszt, az elkövetkező esztendőkben válik aktuálissá ezek első felújítása. Az említett technológiával – mint említettük – jelentős költség- és nyersanyag-megtakarítás érhető el.

A felújítás során nemcsak a főpálya burkolatát újították fel, hanem a szakaszra eső pálya alatti hidak szegélyének sókorrózió elleni védelme is megtörtént, továbbá a forgalombiztonság növelése érdekében a meglévő szalagkorlátokat kétsoros korlátra cserélték. A hídépítési munkákat a burkolatfelújításokkal egy időben, azonos terelésben végezték a kivitelezők.

Említésre méltó még, hogy kísérleti jelleggel építették be ezen a szakaszon a Colas cég által kifejlesztett Rugosoft zajcsökkentő kopóréteget. A szokásosnál nagyobb hézagtartalmú, más típusú kőanyagot tartalmazó kopóréteg akár 8 decibellel is csökkentheti a zajt. Az előnyök között említik azt is, hogy kevésbé alakul ki vízfilm ezen a felületen. Az elkövetkező időszakban az Állami Autópálya Kezelő Zrt. mérni fogja a hanghatásokat, illetve azt is megvizsgálja, hogy például a téli sózásra hogyan reagál az új típusú kopóréteg.

Állami Autópálya Kezelő Zrt.

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Az új Eljárási kódex, az új OTÉK (TÉKA) és az egyéb új építési jogi jogszabályok – ÖSSZEFOGLÓ CIKK (Frissítve: 2024.10.02.)

Építésügyi hatósági ügyintézők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó előírások 2024. október 1. napjától

Hol ismerhetők meg a jegyzői építésügyi hatóságok által kiadott engedélyek iratai?

Építésügyi hatósági hatáskör és foglalkoztatási feltételek 2024. október 1. napjától

Közzétették az új OTÉK tervezetét: 2025. januárjától jön a TÉKA (Frissítve: 2024.09.28.)

épjog