filmszemle

2016. december 19.

Megjelent a „2016 Év Tetője” pályázat kiírása

Megjelent a „2016 Év Tetője” pályázat kiírása

Az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) pályázatot hirdet a „2016 Év Tetője" nívódíj elnyerésére, Magastető, Lapostető, Bádogosmunkák és Energiatudatos épületburok szekcióban.

A pályázat célja építészeti (funkcionális és esztétikai), műszaki és technológiai, valamint gazdaságossági szempontok összehangolásával tervezett és kivitelezett igényes tetők népszerűsítése.

A népszerűsítésen túlmenően a nívódíj célja, hogy az építészeti-, szerkezeti-, gazdaságossági szempontból megfelelően tervezett és megépített tetők tervezői, kivitelezői nyilvános elismerésben részesüljenek közös munkájukért.
Pályázni lehet minden olyan Magyarországon megépült lakó-, köz-, vagy ipari épület tetőfedésével illetve tetőszigetelésével és kiviteli terveivel, ahol az építés jogilag rendezett engedélyek alapján folyt és a tetőt 2014. január 1. és 2016. december 31. között adták át, és teljesen elkészült. Energiatudatos épületburok és zöldtetős pályamunka esetén korábban elkészült tetővel is lehet pályázni. A munka jellege új vagy felújítás (épületegyüttes vagy nagyobb beruházás esetén műszakilag és funkcionálisan külön bírálható tető-, illetve homlokzati egység) egyaránt lehet.

A pályázat jellege: országos, nyilvános, névaláírásos. Egy pályázó több tetővel is pályázhat, ezek azonban egymástól független pályaműveknek tekintendők.

A pályázati kiírás és mellékletei 2016. december 15-től vehetők át, illetve kérésre postán megküldik. A pályázatokat 2017. január 27-án 24.00 óráig az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége címére kell (1113 Budapest, Diószegi út 37.) postára adni.

További részletek az ÉMSZ honlapján >> 

 

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog