Az utcai parkolástól a gépesített autóraktárakig
Mára egy épület tervezésének kezdetén az építésznek le kell ülnie az internet elé, ahol parkolómérleg-kalkulátorral meghatározhatja a szükséges parkolószámot, és el kell döntenie, hogy az autókat hol, illetve hogyan helyezi el.
A motorizáció hajnalán, az 1886-ot követő években azon keveseknek, akik rendelkeztek automobillal, nem okozott problémát a parkolás. Az úttest szélére húzódva nyugodtan leállhattak csodált masinájukkal, a konflisok és a többi pár jármű részére pedig bőven akadt még hely a közlekedésre.
Ahogyan azonban az autóipar fejlődött a sorozatgyártás egyre több ember számára tette lehetővé, hogy saját személygépkocsit vásároljon. A mozgó és a nyugvó forgalom már nem fért meg egymás mellett az utakon. Az addigi vonal menti sávos parkolás kétdimenzióssá vált: létrejöttek a kifejezetten gépjárművek tömeges leállítására kialakított felszíni tömbparkolók.
A nagy múltú városok beépült, patinás központjaiban azonban nem lehetett újabb és újabb területeket parkolókká alakítani. A motorizáció tovább nőtt, az utcák újból megteltek autókkal. A problémának a jogalkotás is igyekezett elébe menni: rendelet született arról, hogy a különböző funkciójú épületekhez mekkora parkolót kötelező építeni. Ennek kielégítésére a hagyományos módon sokszor már nem volt hely. Az építőipar fejlődött, több és több szintes épületek emelkedtek, melyekhez mind több autó elhelyezéséről kellett gondoskodni. Nem lehetett mást tenni, az autókat be kellett terelni az épületekbe, sokszor mindjárt több szintre is, amiket járművekkel járható rámpákkal kellett összekötni. A parkolás háromdimenzióssá terebélyesedet.
Parkolás épületben
Az autók számára építkezni legtöbbször inkább költséges kényszer, mint cél, ráadásul az épületek „nemesebb” funkciói praktikus, ha a földszinttől indulnak, így az autók gyakran leszorultak a pincébe. A lefelé építkezés pedig többnyire meglehetősen drága, ezért elindult a törekvés arra, hogy a teremgarázsok mennél kisebb helyet foglaljanak el. A leggazdaságosabb rámpás garázs elrendezést Fernand E. d'Humy (1873–1955) találta ki és 1919. március 25-én szabadalmaztatta. A félszinteltolásos garázsnál azóta sincsen helytakarékosabb rámpás megoldás.
Az igények viszont tovább nőttek. A megoldás a gépesített parkolókban rejlett, melyeket már az 1920-as évek közepétől kezdődően fejlesztgettek, és az elsőt Max Miller 1927-ben szabadalmaztatta.
Gépi parkolók
A parkolóemelők új lehetőséggel toldották meg a parkolókat: a járművek egy épületszinten belül egymás fölé helyezhetők. A parkolóemelő berendezések költségei megtakaríthatók az építési költségekből, de ez a rendszer azért nagyobb belmagasságot kíván elődjénél, ráadásul továbbra is igényeli a közlekedőfolyosókat, kanyarodási íveket, illetve az ajtónyitás, kiszállás miatt szabadon hagyott helyet. Ez utóbbit orvosolja az a megoldás, ahol a tálcákra állított autók kiszállás után szorosan egymás mellé, vagy a merőlegesen beállók elé tolhatók (oldalirányú, vagy előre-hátra irányú szabadsági fokú rendszerek). Persze egyik megoldás sem használja ki a rendelkezésre álló tér minden zugát, és mindegyiknek vannak geometriai kötöttségei.
A fenti megoldások kombinációjából születő félautomata rendszerek a maguk két szabadsági fokával igazi előrelépést nem jelentettek, csupán a variációs lehetőségek számát növelték, ami persze mindig jól jön, ha egy épületbelsőhöz kell igazodni.
A közlekedőfolyosók és a kanyarodási ívek is elhagyhatók viszont a három szabadsági fokú, teljesen automatizált gépi parkolókból, melyek 1947 után jelentek meg. Ezek hatalmas raktári felrakógépekkel tárolják be az autókat, melyeket előzőleg tulajdonosuk egy átadóboxban leparkolt. Az intelligens rendszerek képesek megtanulni a bérletesek parkolási szokásait, és üresjáratban úgy rakosgatják át hatalmas gyomrukban az autókat, hogy a várható igények szerint a lehető leggyorsabban vissza tudják majd adni azokat gazdáiknak. A nyugvó forgalom tehát lassan mozgásba jött, a parkolás dimenziói közé belépett a negyedik, az idő is. És hogy a szabadsági fokokból is legyen négy, sok automata gépi parkoló a járművet irányba is forgatja, hogy orral előre lehessen vele az átadóboxból távozni.
A parkolási módok tehát lényeges fejlődésen mentek keresztül, ami nagymértékben érintette/érinti az épületeket, így az építész szakmát is. Mára egy épület tervezésének kezdetén az építésznek le kell ülnie az internet elé, ahol parkolómérleg-kalkulátorral meghatározhatja a szükséges parkolószámot, és el kell döntenie, hogy az autókat hol, illetve hogyan helyezi el. Ez visszahat az épületre, a járművek mozgási geometriája ugyanis befolyásolja a pillérrendet. Az építész tehát ilyen jellegű kötöttségekkel is találkozik, melyek egy jó garázstechnológus segítségével enyhíthetők, de teljesen ki nem iktathatók.
