2009. december 21.

Szerkezetkész a pécsi tudásközpont-kaptár

Szerkezetkész a pécsi tudásközpont-kaptár

Könyvtár, konferenciaterem, kutatóhelyiségek, kiállítótér és kávézó-étterem is lesz a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületében. Látványképek és film a Pécs2010 EKF honlapjáról.

Két projekt részátadására is sor került a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében. A kiemelt projektek az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program támogatásával valósulnak meg.

2009. december 18-án tartották a bokrétaünnepségét a közel 5,5 milliárd forint összköltségű, „Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont megvalósítása” című projektnek. Ennek keretében épül a Regionális Könyvtár és Tudásközpont épülete a hozzá kapcsolódó út-, parkoló- és kertépítéssel, valamint a szükséges eszközbeszerzéssel. A létrehozott épületben kap helyet az integrált városi-megyei könyvtár, valamint az egyetemi központi könyvtár, a jogi és közgazdaságtudományi kari könyvtárral együtt. Az épületben a könyvtári funkciók kialakításával lehetővé válik szolgáltatások egységes, költséghatékony üzemeltetése. Egy 150 fő befogadására képes konferenciaterem is található az épületben. A tudásközpont-funkciót további számos kutatószoba, internetes munkaállomás és egyetemi kutatóközpont erősíti. A kicsiket a legfelső szinti tetőkerthez kapcsolódó gyerekkönyvtár és játszószoba várja majd. A közösségi funkciókat a fogadótér-fórum, a könyvesbolt, a kiállítótér és a kávézó-étterem látja el. Az épület eszmei központja a földszintről nyíló úgynevezett kaptár lesz. Az új intézmény, melynek létrejöttét több mint 4,6 milliárd forinttal támogatta az Európai Unió, Pécs történelmi belvárosának keleti határán épült.

Az épületről látványfotókat alább közlünk, látványfilm pedig itt található.

Szerkezetkész a pécsi tudásközpont-kaptár

Szerkezetkész a pécsi tudásközpont-kaptár

Szerkezetkész a pécsi tudásközpont-kaptár

 

Ugyanezen a napon adták át egy másik pécsi fejlesztés a „Közterek és parkok újjáélesztése” című projekt második ütemét. A közelmúltban átadott hat megszépült tér és park után Pécs városa újabb három felújított közterülettel lesz gazdagabb. A közel 5,5 milliárd forint összköltségű projekt célja, hogy Pécs város közterületei valódi közösségi térként funkcionáljanak, kialakuljanak népszerű találkozási helyek, és biztosítsák a szabadidő sokszínű eltöltésének lehetőségét. A tervek szerint 2010-re Pécs közterületei és parkjai megfelelő környezetet biztosítanak a városi látnivalóknak, segítik a városba látogató turisták tájékozódását, valamint kikapcsolódásukat is szolgálják, mivel szabadtéri, kulturális események megrendezésére is alkalmasak lesznek.

A megfogalmazott célokhoz igazodva a helyben lakók számára fontos, a felújított közterek hosszú távú használatát biztosító funkciók is megjelennek a közterületeken, új találkozási, szabadidő-eltöltési és sportolási lehetőségek formájában. A több mint 4,6 milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló projekt keretében a megújuló területeken a gépjármű-forgalom minimalizálására, a gyalogos- és kerékpáros forgalom célszerű, biztonságos és akadálymentes kialakítására és akadálymentesítésre is sor kerül.

(Forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség)

 

hírlevél-feliratkozás

épjog

Betöltés