filmszemle

2010. március 22.

Háromszoros az energia-megtakarítás hatása

Háromszoros az energia-megtakarítás hatása

Integrált rendszerek alkalmazásával és átfogó elemzések segítségével már most meg lehetne takarítani a világ energiafelhasználásának akár 7 százalékát. Még nagyobb arányú, akár 20-30 százalékos lehetne a megtakarítás az épületeink energiafogyasztásában – mondta sajtótájékoztatóján a Schneider Electric magyarországi ügyvezetője.

A világ energiaigénye 2050-re megkétszereződhet, azon belül az elektromos energia iránti igény pedig már 2030-ra megduplázódhat. Ezzel élesen szemben áll a klímaváltozás elleni küzdelemből adódó követelmény, mely szerint a széndioxid-kibocsátást a felére kellene csökkentenie az emberiségnek ugyanebben az időszakban.

Mint a Schneider Electric budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: a dilemmát az energiamenedzsment eszközeivel lehet csak megoldani; azaz a rendelkezésre álló energiát a jelenleginél sokkal hatékonyabban kellene hasznosítani. A tájékoztatót tartó Stefan Nordenfors, a cég magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója óvott attól, hogy a megújuló energiaforrások igénybe vételétől önmagában gyökeres változást várjunk. Mint mondta, a megújulók jelenlegi mintegy 13 százalékos részesedése 2030-ban sem fogja elérni a 15 százalékot, azaz a szénhidrogén-alapú források szerepe az energiaellátásban továbbra is domináns marad.

Radikális változást lehet viszont elérni az energiamegtakarítás révén. Ugyanis a különböző technológiai veszteségek következtében az erőművekben megtermelt energiának csupán egyharmada hasznosul a hálózatok végpontjain (az épületekben, a háztartásokban). Más nézőpontból ez azt jelenti, hogy ha egy egységnyi energiát megtakarítunk, akkor ennek köszönhetően az erőműveknek három egységnyi energiával kevesebbet kell előállítaniuk.

A Schneider Electric szerint az aktív energiahatékonyság az életciklus-szemlélet érvényesítésével valósítható meg, azaz a következő tényezőkre egyaránt hangsúlyt kell helyezni:

- az energiafogyasztás hiteles mérése,

- alacsony fogyasztású készülékek alkalmazása,

- automatizálás (az épületek, a termelési folyamatok stb. energiafelhasználásának optimalizálása céljából),

- a tényleges energiafelhasználás monitorizálása, elemzése, a hatékonyság javítását célzó megoldások kidolgozása – majd ezek után újból mérés, azaz a lépéssorozat kezdődik elölről.

Integrált rendszerek alkalmazásával és átfogó elemzések segítségével már most meg lehetne takarítani a világ energiafelhasználásának akár 7 százalékát – hangsúlyozta Stefan Nordenfors. Még nagyobb arányú lehetne a megtakarítás, ha csak az épületeink energiafogyasztását tekintjük: a lakásokban akár 30 százalékos, egyéb épületekben (irodákban, hotelekben stb.) akár 20 százalékos megtakarítást lehetne elérni az integrált alkalmazások révén.

A Schneider Electric újabban éppen az ilyen megoldások szállítójaként határozza meg magát: a tanácsadástól a készülékek forgalmazásáig, az energiaelőállítástól a mérésig, felhasználásig, automatizálásig terjed a kínálatuk. Budapesten komplett energiamenedzsment-megoldásokat szállítottak például a dél-pesti szennyvíztisztító telep, valamint a West End City Center számára.

 

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog