Beltéri padlóburkolatok aljzatai (1. rész)

Miből készüljön vagy készülhet az aljzat, és milyen szilárdságú legyen? Milyen a padlószerkezet felépítése? Az új anyagok és körülmények, valamint az elavult magyar szabályozás miatt gyakran nehéz ezekre a kérdésekre egyértelmű választ adni.

A burkolatokkal kapcsolatos reklamációk döntő többségét az aljzatok nem megfelelő minősége okozza. Érdemes tehát áttekinteni a padlószerkezetekre vonatkozó előírásokat, szabványokat, hogy lássuk, melyik területeken akadnak tennivalók a szakmai ismeretek felfrissítésére, ezzel a leggyakoribb hibák megelőzésére.

Nézzük meg elsőként, melyek a szabványokban a padlóburkolatokkal és aljzataikkal szemben támasztott feltételek, milyen padlószerkezetek készültek régebben és ma, milyen anyagokkal és rétegvastagságokkal kell számolni új épületek kivitelezése, vagy például régi épületek felújítása és átalakítása során.

 

Az épületszerkezetekre vonatkozó előírások

Az épületszerkezetekkel, köztük a padlókkal és azok aljzataival szemben támasztott követelményeket tartalmazó legújabb magyar szabványokat – az MSZ 04-803-as sorozatot – a '90-es évek elején vezették be. Ezek, a többségükben ma is hatályos, 04-803/1-től a 04-803/25-ig bezárólag megjelent szabványok gyakorlatilag az összes épületszerkezetre vonatkozó előírást tartalmazzák.

Az MSZ 04-803-as szabványokban az egyes szerkezeti elemek tűréseire vonatkozó pontossági értékek az MSZ 7658/2-82 Építőipari tűrések, pontossági osztályok követelményeire utalnak. Az adott szerkezeti elemmel szemben támasztott

• műszaki, gazdasági követelmények,
• üzembiztonság,
• esztétikai szempontok stb. alapján

határozzák meg, melyik épületszerkezeti elemre milyen pontossági követelményt írnak elő. Megjegyzésre érdemes, hogy a 20 éve megjelent szabályozásban megadott mérettűrési követelmények lényegesen szigorúbbak, mint a jelenleg hatályos DIN, ÖNORM, SIA előírások.

 

Az elkészült épületszerkezeti elemek minőségi besorolása

Az elkészült szerkezetek (azaz a beépített termékek) minőségi besorolásáról az Építő- és Szerelőipari Szerkezetek Általános Előírásai MSZ 04  -800-1989 szabvány Építő-és szerelőipari szerkezetek minőségére vonatkozó általános előírások rendelkezett.

Ezt a szabványt visszavonták, de mivel újabbat nem bocsátottak ki helyette, ezért jelenleg az a sajátos helyzet, hogy bár nincs hatályban, de például reklamációk esetén változatlanul a benne foglaltakra hivatkoznak, és a minőség megállapítását a benne meghatározott kritériumok alapján végzik.

A cikkben áttekintett aljzatok esetében a szabvány rendelkezik a vizsgált felület átadás-átvételét megelőző minőségellenőrzéséről (szemrevételezés), mintavételezéséről, a vizsgálat és értékelés szabályairól, a lejtés és a síktól való eltérés vizsgálatáról, a kész burkolat rajzolati és síkfogasságáról, nem utolsósorban a burkolt felület értékeléséről, azaz minőségi osztályba sorolásáról.

Ez a szabvány határozza meg, mi alapján soroljuk első, második és harmadik osztályba, illetve osztályon kívül a vizsgált felületeket – tehát végső soron azt, hogy az elvégzett munka minősége alapján milyen térítésre számíthat a kivitelező.

 

Minősítési előírások

A szabványban foglaltak szerint I. minőségi osztályú pl. az a tétel, amelyben a vizsgált minták összes mennyiségének:

• legalább 90%-a I. minőségi osztályú,
• legfeljebb 7,5%-a II. minőségi osztályú,
• legfeljebb 2%-a III. minőségi osztályú, és
• legfeljebb 0,5 % osztályon kívüli.

A fenti osztályon kívül II. és III. osztály valamint „osztályon kívüli” minőségi besorolás lehetséges. Ha egy ágazati szabvány az elõbbiektõl eltérő követelményt ír elő, akkor azt kell betartani.

Az európai kivitelezési szabványok szellemisége abban tér el jelentősen e korábbi magyar szabványsorozatétól, hogy nem ismeri az I., II. vagy III. osztály fogalmát; csak megfelelt vagy nem megfelelt minőségi kategóriát engedélyez.

 

A jelenlegi körülményekről

A MSZ 04-803-as sorozat megjelenése óta eltelt időben megjelent új anyagok és technológiák miatt az építési körülmények nagyon sokat változtak az elmúlt években.

A korábbiakhoz képest jelentősen csökkentek például a kivitelezéshez rendelkezésre álló technológiai idők, így a gyártók fejlesztései új összetételű, új receptúrával készülő, gyors átfutási idővel beépíthető, kevesebb munkaerőt igénylő anyagok és szerkezetek fejlesztéseire irányulnak. Ezek a változások az aljzatbetonok, esztrichek kivitelezését, a burkolatok anyagait és beépítési módját is gyökeresen átalakították. Megjelentek az önterülő aljzatkiegyenlítők, a diszperziós ragasztók, a hidegburkolatok területén a korábbi ágyazóhabarcs helyett általánossá vált a ragasztott technológia stb.

A magyar szabványok nem tudták követni ezt a technológiai fejlődést. Ma a szabványalkotás csaknem teljes mértékben az európai előírások kiadására szorítkozik – gyakran csak úgynevezett jóváhagyó közleménnyel –, ami a címoldal lefordítását jelenti, míg maga a tartalom az eredeti nyelven látható. Ez azért nagy gond, mert egyrészt nem várható el, hogy valaki a szabványok speciális nyelvezetét saját nyelvén is megértse, és a bennük foglaltakat hasznosítsa, másrészt nehézségeket okoz, hogy az európai szabványok egyre inkább általános követelmények megfogalmazására törekszenek, egy adott ország saját követelményeit, szabványait ezek alá kell besorolni. Mindez annyit jelent számunkra, hogy az új anyagok, szerkezetek és technológiák megjelenését és fejlődését figyelembe vevő ágazati szabványok vagy irányelvek kibocsátását nem lehet elodázni.

A cikk célja, hogy tájékoztatást nyújtson a magyar és európai szabványokról, és azok alapján javaslatokat tegyen korszerű padlószerkezetek kialakítására.

Új burkolatok tervezése során vagy kivitelezését megelőzően, de felújítási munkák megkezdése előtt is gyakran felmerülnek a kérdések:

• milyen padlószerkezetet tervezzen egy adott helyre az építész?
• milyen terhekkel és anyagjellemzőkkel számoljon?
• mitől függ a padló rétegeinek vastagsága és minősége?
• mire kell ügyelni az aljzat kivitelezése és burkolásra előkészítése során?
• vannak-e előírások az aljzatok vastagságára?
• miből készüljön vagy készülhet az aljzat, és milyen szilárdságú legyen?
• milyen a padlószerkezet felépítése?

Ilyen kérdésekkel sokszor találkozhatunk, de az új anyagok és körülmények, valamint az elavult magyar szabályozás miatt nagyon nehéz rájuk egyértelmű válaszokat adni.

 

Az aljzatbetonokkal szemben támasztott követelmények – Előírások

Először vizsgáljuk meg a magyar szabványokban található előírásokat. Amint előzőleg láthattuk, a különböző épületszerkezeti elemek kivitelezési pontosságára vonatkozó követelményeket (megengedett mérettűréseket) az MSZ 7658/2-82 Építőipari tűrések, pontossági osztályok szabványban találjuk, amely az épületelemek (épületszerkezetek) méreteire, illesztésére (csatlakozására) stb. vonatkozó tűréseket írja elő, különböző, a-tól k-ig terjedő pontossági osztályokkal.

A termékek, szerkezetek pontossági osztályba sorolása azok rendeltetésétől, anyagától, gyártási technológiájától, méretétől, elhelyezési technológiájától függ.

Az aljzatok kialakításáról az MSZ 04-803/1 Építő- és szerelőipari épületszerkezetek, kőműves szerkezetek szabvány rendelkezik.

A szabvány hatálya alá tartoznak az alábbi szerkezeti elemek:

• tégla-, kerámia-, beton, könnyűbeton vagy terméskő falazat,
• falazott válaszfalszerkezet,
• rabicszerkezet,
• betonaljzatok és padlók.

 

Az aljzatok alapfogalmai

Aljzatbeton: beltéri burkolatok esetén régóta ismert fogalom – megfelelő szilárdságú és vastagságú teherhordó réteg, amely a padlóburkolat fogadófelülete közbenső födémen, ha azon úsztatóréteg vagy feltöltés készül, földszinten/talajon fekvő padlón pedig a terheléseket közvetíti a talaj felé. Vastagsága 6 cm, szerkezeti felépítésére vonatkozóan (lásd később) nincsenek utalások.

Simítás – esztrich: az aljzatbetonokat szemszerkezetükből adódóan (d_max=16 mm vagy akár d_max=32 mm) nem lehet olyan simára lehúzni, hogy rájuk – a hagyományos habarcságyba helyezett hidegburkolat kivételével – burkolat vagy parketta közvetlenül fektethető legyen. Felületük kiegyenlítésére ezért régebben vékony rétegben (néhány cm-es vastagságban) úgynevezett simítást – közismert nevén esztrichet – hordtak fel, amelynek finomabb szemszerkezetéből adódó sima felülete már lehetővé tette bármilyen burkolat fogadását. A simítások leggyakoribb típusai:

• Cementsimítás: az aljzat vagy a födém felületére HSC 60 jelű simító cementhabarcsot hordtak fel, általában 2 cm vastagságban. Erre már bármilyen burkolatot lehetett fektetni. A cementsimítás előnye a megfelelő szilárdság, valamint az, hogy bel- és kültéren egyaránt beépíthető, mert nem érzékeny a nedvességre. Hátránya, hogy készítése munkaigényes, kötőanyaga miatt a habarcs hajlamos a zsugorodásra és repedezésre, az utókezelése viszont nehézkes. Vizes utókezelés (elárasztás) nem alkalmazható, mert a víz eláztatja az úsztatóréteget, falakat stb.
• Magnezitsimítás: magnézium-klorid és magnézium-oxid, valamint keményfa fűrészpor összekeverésével előállított magnezithabarcs felhordásával készítették, általában 1,5 cm vastagságban. A habarcshoz adagolhattak azbesztrostot, kvarchomokot, parafa őrleményt, különféle ásványi anyagokat stb. is. Az anyag könnyű, jól bedolgozható, gyalulható és glettelhető, meleg felületű, nem zsugorodik. Nedvességre viszont érzékeny, a víztől szétesik, korrozív hatásától pedig meg kell védeni a fűtőcsöveket, fém anyagú szerkezeti részeket, ezért közvetlenül tartószerkezetre nem kerülhet, csak aljzatbetonra.
• Gipsz- vagy anhidritsimítás: néhány helyen találkozhatunk az általában 2 cm vastagságú gipszesztrich (anhidrit) felhasználásával készült aljzattal is. Az utóbbi évtizedekben a széntüzelésű erőművek füstgázainak kéntelenítéséből származó szintetikus (REA) gipsz felhasználása rohamosan nő a nyugati országokban, a jól gépesíthető, termelékeny beépítés, a környezetbarát, tiszta alapanyag miatt. Az anhidrit olcsó, könnyen bedolgozható, gyorsan kivitelezhető, nem zsugorodik, viszont érzékeny a nedvességre. Emiatt csak beltéren használható, a fokozott nedvességnek kitett helyiségek kivételével.

 

Simítások (esztrichek) beépítési módja

Amint a fentiekben láthattuk, a simítás (esztrich) többnyire aljzatbetonra került. Sima felületű, előregyártott vasbeton födémpallókon vagy panelépületek födémei esetében azonban előfordult, hogy azt a padló szerkezeti vastagságának csökkentésére aljzatbeton közbeiktatása nélkül, közvetlenül a födémeken készítették el. Ilyen kivitelben csak cement- vagy anhidritesztrich készült. Magnezitsimítás a már említett korrozív hatás miatt nem kerülhetett közvetlenül a teherhordó vasbeton szerkezetre, csak aljzatbeton rétegre, mert károsította volna annak vasbetéteit.

 

Simítás és burkolatok

A simított felületre a lépéshang csillapítása céljából habalátétes PVC, szőnyeg vagy úsztatott parkettaburkolatot fektettek.

Kerámiával vagy kőburkolattal ellátott felületek alatt nem feltétlenül kellett simítani, mivel az ágyazóhabarcs változó, 2–2,5 cm-es vastagsága lehetővé tette a kisebb felületi eltérések kiegyenlítését, így sima és sík burkolati felületek kialakítását. Talajon fekvő padlók vagy pincefödémek burkolatait, ahol nem volt szükség a lépéshang csillapítására, aljzatbeton nélkül készíthették. Közbenső födémeken úsztatott aljzatra került a kerámiaburkolat.

 

Szilárdsági követelmények

Lakossági, intézményi aljzatok nyomószilárdságára vonatkozó követelményeket különböző segédletekben találunk, az MSZ 04-803-as sorozatban csak néhány helyen vannak ilyen jellegű utalások. Tapadó aljzatra B 140, úsztatott aljzatra B 200 vagy az új jelölésekkel C8 ÷ C12 értékek fordulnak elő.

A beton-, vasbeton szerkezetnek számító ipari aljzatok (ipari padlók) szilárdságát méretezés alapján adják meg. Az ipari padlók geometriai felméréseinek eredményeiből a padlók besorolhatók:

• az MSZ 04-803/5 számú, „Helyszínen készített beton és vasbeton szerkezetek” című nemzeti ágazati szabvány és az ebben említett MSZ 7658/2 számú, „Építőipari tűrések – pontossági osztályok” című nemzeti szabvány szerinti első, másod vagy harmad osztályba, vagy
• az MSZ ENV 13670-1 európai előszabvány szerint első vagy (ennél szigorúbb) második tűrési osztályba, vagy
• a kifejezetten ipari padlók geometriájára vonatkozó Technical Report 34 számú, „Concrete Industrial Floors – A guide to design and construction” című műszaki kiadvány, (röviden TR 34) szerint az adott felhasználási célra való alkalmasság megítélésére, vagy
• a DIN 18202 számú, „Toleranzen im Hochbau” című német szabvány ipari padlókra vonatkozó, minőséget értékelő táblázatai alapján normál vagy emelt minőségi kategóriába.

Az aljzatbeton beépítési módjával (úsztatott, csúszó stb. – ld. később) az MSZ 04-803/1 szabvány nem foglalkozik.

 

Geometriai követelmények az MSZ 04-803-as sorozatban

Aljzat vastagsága: 6 cm

Kellősítő réteg (simítás):

Cementsimítás: 2 cm

Gipszsimítás: 2 cm

Magnezitsimítás: 1,5 cm

Betonaljzatok és betonpadlók (a kőműves szerkezetnek tekintett, kisebb helyiségeken belüli padozatok) esetében a mérettűrések a burkolat vastagságától függenek, és a d-f pontossági osztályokba esnek. Az 1. táblázatban az I. minőségi osztály követelményei szerepelnek, a következő felosztásban:

25 mm-nél vékonyabb burkolat: „d” pontossági osztály

25 mm-nél vastagabb burkolat: „e” pontossági osztály

 

1. táblázat: Síkpontossági követelmények különböző szabványokban

 

A síkpontosságot többnyire 2 m-es léccel szokták vizsgálni. Az 1. táblázatból is látható, hogy az MSZ 04-803/1 által támasztott feltételek jóval szigorúbbak, mint a DIN vagy a svájci szabvány. Ebből következően nem könnyű első osztályú aljzat- vagy burkolatfelületet előállítani.

 

Aljzatok dilatálása

Az MSZ-04-803/1 szerint az aljzatbetont teljes vastagságában dilatálni kell 20 (25) m2-nél nagyobb felület vagy 5 m-nél nagyobb oldalhosszúság esetén, és minden olyan csatlakozásnál, amely gátolja a burkolat rugalmas mozgását.

A DIN 18560 szerint a dilatációs mezők maximális mérete 40 m2 legyen. Ha a mező valamelyik oldalának hossza nagyobb, mint 8 m vagy az oldalhosszak aránya > 3:1, akkor a hosszabbik oldalt a mező nagyságától függetlenül dilatálni kell.

 

2. táblázat. Aljzatok dilatálása

 

Korszerű esztrichek és burkolatszerkezetek

A burkolatok minőségének javítása céljából a CEN (Európai Szabványosítási Testület) kidolgozta az esztrichek tulajdonságait és követelményeit szabványosító dokumentumot. Ez az EN 13813: 2002, amely már nálunk is bevezetett nemzeti szabvány.

Megnevezése: MSZ EN 13813:2003 Esztrichek és padozati anyagok. Esztrichhabarcsok. Tulajdonságok és követelmények.

Az EN 13318 szabvány szerint esztrichnek minősül az a réteg, amelyet közvetlenül az alapfelületre,

vagy közbenső elválasztó, illetve szigetelőrétegre készítenek, hogy az alábbi funkciókat ellássa:

• a szerkezeten kialakítson egy adott magasságot;
• padlóburkolatok fogadórétegeként szolgál;
• közvetlenül használati (járó) kopóréteget képezzen;
• speciális ágyazóréteget képezzen (padlófűtés);
• esztétikai igényt elégítsen ki (terrazzo).

Az esztrich kialakítását egy- vagy több rétegben, finom szemszerkezetű esztrichhabarcs felhasználásával végzik. Mivel az előírások szerint az adalékanyag maximális szemnagysága a betonszerkezet vastagságának 1/3-a lehet, a korszerű esztrichszerkezetek vastagsága a finom, homokszemcsés adalékanyagoknak (0-8 mm) köszönhetően a régi aljzatbetonhoz képest jelentős mértékben csökkenthető.

A régi típusú aljzatbeton helyett beépített teherviselő esztrichlemez és a felületére kerülő simítóanyag a fenti szabvány szerint egyaránt esztrichnek minősül.

A szabvány hatálya alá tartozik tehát vastagságtól függetlenül minden kiegyenlítő, simítóréteg, amely lehet önálló kopóréteg, vagy burkolat alatti réteg. Ezért ide tartoznak a

• padlósimító és aljzatkiegyenlítő anyagok (többnyire 0-15 mm vastagság),
• a hagyományos esztrichek (20-80 mm vastagság),
• valamint a kéregerősítő koptatórétegek, így a beszóróanyagok, a felületkeményítő impregnálók, a padozatok vékony és vastagbevonatai is.

A szabvány szerint a tényleges felhasználás céljától függően kell meghatározni az esztrichek elvárható tulajdonságait, a velük szemben támasztott követelményeket. A szabvány a friss, nem megszilárdult esztrichhabarcsra, illetve a megszilárdultra ír elő követelményeket. Az elért tulajdonságok lényegében a felhasznált kötőanyag(ok) fajtájától és az összetevők arányától függnek.

Több tulajdonság teljesítményértékét szabványban rögzítették. Ilyen például a megszilárdult esztrichhabarcsoknál:

• nyomószilárdság,
• hajlító-húzó szilárdság,
• felületi keménység,
• görgősszék-állóság,
• zsugorodás és duzzadás,
• rugalmassági modulus,
• tapadószilárdság,
• ütésállóság,
• éghetőség stb.

A beépített esztrichek e szabvány szerinti megfelelősége a fenti jellemzők alapján állapítható meg. Az európai szabvány a termékek jelölésére vonatkozó követelményeket is tartalmazza.

A szárazhabarcsüzemben gyártott termékeken kívül ugyancsak a szabvány hatálya alá tartoznak az építéshelyszínen külön komponensekből kevert és beépített esztrichek is.

 

Esztrichek beépítésének feltételei

E cikkben is fontosnak tartjuk felhívni a tervezők és kivitelezők figyelmét, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Törvény (azaz Építési törvény) 41. §-a szerint: „Építési célra anyagot, szerkezetet és berendezést csak a külön jogszabályban meghatározott megfelelőségigazolással lehet forgalomba hozni, megrendelni, építménybe betervezni vagy beépíteni."

A 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőségigazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályait írják elő, amelyek meghatározzák a megfelelőség igazolására vonatkozó nyilatkozat módozatait és azok pontos tartalmát.

Az esztrichmunkák jogszabályi problémáinak megelőzése és a minőségi jellemzők legkedvezőbb együttes biztosítása érdekében az Esztrich és Ipari Padló Egyesület tagjai az ÉMI-vel elvégeztették a vonatkozó szabványban és jogszabályokban előírt típusvizsgálatokat több burkolásra kerülő beltéri esztrichfajtára:

Az Esztrich és Ipari Padló Egyesület jogi személyiségű tagjai (a kivitelező vállalkozások) rendelkeznek az építéshelyszínen készülő esztrichtermékek:

• első típusvizsgálatával (az esztrichekre vonatkozó EN 13813 szabvány és a 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet szerint),
• folyamatos gyártásellenőrzéssel (az esztrichekre vonatkozó EN 13813 szabvány és a 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet szerint),
• minőségirányítási rendszerrel (az EN ISO 9001 szabvány szerint),
• felelős műszaki vezetővel (a kivitelezésre vonatkozó 290/2007.(X.31.) Kormányrendelet szerint),
• elegendő számú és megfelelő szakképesítésű munkavállalóval (a kivitelezésre vonatkozó 290/2007.(X.31.) Kormányrendelet szerint),
• megfelelő szakmai ismeretekkel, gyakorlattal, referenciákkal.

A fentiek nélkül nem szabad esztrichet forgalomba hozni és beépíteni.

A hagyományos aljzatbetonokra az MSZ EN 13813 szabvány nem vonatkozik, azok esetében a szilárdsági stb. tulajdonságokat a betonokéval megegyező módon kell tanúsítani.

Ez nem jelenti azt, hogy például egy úsztatott aljzatnál ne kellene figyelembe venni az úsztatott esztrichre vonatkozó tervezési, kivitelezési szabályokat. Ezzel kapcsolatban sajnos megtévesztő lett az EN 13318 számú, „Aljzatbetonok fogalommeghatározásai” címmel magyar nyelvre fordított szabvány, ahol az esztricheket aljzatbetonnak fordították, annak ellenére, hogy az eredeti szabvány három nyelven (angol, német, francia) is megjelölte a különböző fogalmakat, és mindhárom nyelv más szóhasználatot alkalmaz a betonra, valamint a padozatba kerülő anyagra. Az EN 13813 és egy sor más szabványban viszont már esztrichnek fordították a padozati anyagokat.

Egyes szakértők véleménye szerint aljzatbetonnak nevezni, tervezni, kivitelezni legfeljebb akkor célszerű a cement kötőanyagú, burkolásra kerülő, vagy közvetlen járófelületnek kitett padozatot, amennyiben vastagsága meghaladja az DIN 18560-1 szabvány 1. táblázata szerinti 80 mm-t. A táblázathoz tartozó megjegyzésben kiemelik a német szabványalkotók is, hogy ilyenkor az EN 206-1 szerinti betontechnológiai alapfeltételeket kell figyelembe venni. Valószínű, hogy e téren még sok lesz a műszaki félreértés.

Egyébként főleg a tervezőknek nyújt nagy segítséget az MSZ EN 13813 szabvány, mert számszerűsített lehetőségeket (kategóriákat) kínál fel, mint pl. a különböző hajlító-húzó szilárdsági, nyomószilárdsági, kopásállósági, felületi húzó-tapadó szilárdsági stb. osztályok.

 

Esztrichek felosztása kötõanyaguk szerint

Az esztricheket kötőanyagok szerint különböztetjük meg. Megnevezéseik az angol nyelvű jelölések rövidítéseire támaszkodnak.

 

3. táblázat. Esztrichek kötőanyagai

Az alaptípusok megnevezéseihez kiegészítő jelölések is társulhatnak. Az egyre jobban terjedő, önterülő tulajdonságú, úgynevezett „folyós” (flow screed, fliessestrich) jelölésére az F betűt használják, így például a CAF az önterülő kalcium-szulfát (gipsz) esztrich megnevezése. Mechanikai tulajdonságaikat a mellékelt táblázat szerint jelöljük:

 

4. táblázat. Aljzatokkal szemben támasztott követelmények

Az esztrichhabarcsból készült padlószerkezet felépítésére, a rétegek elrendezésére, a mechanikai és a geometriai tulajdonságok tűrésértékeire, azok vizsgálati módszereire, valamint az esztrichkészítés általános szerződéses feltételeire vonatkozó követelményekre az MSZ 04-803-1 szabvány nem tér ki.

Ausztriában és Németországban ezeket nemzeti szabványokban rögzítették, ezért a követelményekre, szerkezeti megoldásokra stb. vonatkozóan érdemes a részletes német szabványokra és műszaki irányelvekre támaszkodni.

Az esztrichekre mint szerkezeti elemekre vonatkozó általános követelményeket a DIN 18560-1 tartalmazza. A német osztályozás szerint az esztrichnek (mint szerkezeti elemnek) alapvetően háromféle szerkezeti kialakítása használatos. Ezek megnevezése az MSZ EN 13318:2000 Esztrichhabarcsok és esztrichek. Fogalommeghatározások című európai szabványba is bekerült.

Padlószerkezet felépítése:

• Úsztatott esztrich DIN 18560-2: a leggyakrabban alkalmazott, főleg a lakásépítésben ismert padlószerkezeti típus. Az esztrichlemezt a teherhordó aljzattól hanglágy szigetelőréteg választja el, amely az akusztikai cél mellett igény esetén hőszigetelő funkciót is elláthat. Az esztrichréteg teherelosztó szerkezetként működik, és a rugalmas alátéttel együtt rezgőrendszert hoz létre, amellyel a lépéshangszigetelés jelentősen javítható. A határoló szerkezetekkel ez a szerkezeti felépítésű esztrich nincs közvetlen kapcsolatban. A lépéshang átadásának megakadályozására az esztrichet és a felmenő szerkezeteket rugalmas anyaggal kitöltött hézagokkal (peremszigetelő réteggel) választják el egymástól. Ennek vastagsága 10-15 mm legyen. Az esztrich felhordása előtt a szigetelést min. 0,1 mm vastagságú polietilén fóliával vagy más, azzal egyenértékű tulajdonságokkal rendelkező termékkel le kell fedni. Fűtött esztrichnél a polietilén fóliának legalább 0,15 mm vastagságágúnak kell lennie. Az egyes csíkokat legalább 80 mm átfedéssel kell lefektetni.
• Tapadó esztrich (kontaktesztrich, kötött esztrich) DIN 18560-3: a tapadó esztrichet (kontaktesztrich) minden közbenső réteg közbeiktatása nélkül, közvetlenül a teherhordó beton alapfelületre fektetik. A teherhordó szerkezet és az esztrich a fellépő igénybevételeket – például felületre ható terhek, hőmérséklet-változás stb. – együtt veszi fel, ezért erőátadó kötéssel (kötőhíddal, habarcsanyagból készült iszappal stb.) kell őket összekapcsolni. Ez a szerkezeti kialakítás nagy terhelhetőséget tesz lehetővé, emiatt főleg ipari létesítményekben alkalmazzák, mivel jelentős nyomó és nyíró igénybevételeket tud felvenni. Felépítéséből következően nincs lépéshang-csillapító képessége, ezért a padlószerkezettől megkövetelt akusztikai tulajdonságokat más módon – például álmennyezettel vagy habalátétes burkolattal kell létrehozni. A rendszer nem vízzáró, ezért talajon fekvő padlószerkezetet meg kell védeni a felszivárgó nedvességtől.
• Csúszó esztrich DIN 18560-4: a csúszó esztrichet a teherhordó felülettől vékony elválasztó réteg – általában polietilén fólia (csúsztató) réteg választja el, ezért az alapfelülethez semmilyen tapadóerő nem kapcsolja. Az esztrich és az alapfelület egymástól függetlenül tud mozogni. Az esztrichet és a felmenő szerkezeteket rugalmas fugázóanyaggal kitöltött hézagokkal választják el egymástól. Csúszó esztrich alkalmazása akkor célszerű, ha az alapfelület elszennyeződött, például olajos, málló réteget tartalmaz, nedvszívó képessége nem egyenletes, az erőátadás biztosítása gazdaságtalan, vagy nincsenek hangtechnikai követelmények. A csúszó esztrichnek felépítéséből következően szintén nincs lépéshang-csillapító képessége, a megkövetelt akusztikai értékeket más módon, például habalátétes burkolattal vagy álmennyezettel kell létrehozni. Az elválasztóréteg kialakítható nedvesség elleni szigetelésként is, egyébként a rendszer nem feltétlenül pára- vagy vízzáró, ezért talajon fekvő padlószerkezeteket meg kell védeni a felszivárgó nedvességtől.

Cikkünk második részében az úsztatott esztrichhel – mint általánosan alkalmazott szerkezettel – szemben támasztott követelményeket fogjuk ismertetni.

Brassnyó László elnök,
Burkolástechnika Egyesület

 

(A cikk 2. része itt olvasható.)