2012. április 23.

A MÉASZ szerint mélypontra süllyedt az ágazat hangulata

A MÉASZ szerint mélypontra süllyedt az ágazat hangulata

2011 tavaszán volt pillanatnyi fény az alagút végén, de aztán minden visszazuhant a régi kerékvágásba - olvasható a Magyar Építőanyag-ipari Szövetség helyzetértékelésében. A pénzhiány mellett információhiány is jellemző az ágazatra: a jobb minőség, magasabb energetikai szint előnyeinek tudatosítására lenne szükség.

A nemzetgazdaságban meghatározó szerepet betöltő építési ágazat évről évre rosszabbul teljesít, és egyre mélyülő válságban van – írja a MÉASZ által összeállított dokumentum. Magyarországon 2009-től elmaradnak az állami beruházások, nincs (vagy nem elégséges) a lakásépítési támogatás, illetve a korábbi évek erőltetett hitelhulláma most üt vissza. Jelenleg is mintegy 10 ezer eladatlan új épület van. Az ágazat hangulati mutatója abszolút mélypontra süllyedt, mely annak is köszönhető, hogy tavaly tavasszal volt pillanatnyi fény az alagút végén, de aztán minden visszazuhant a régi kerékvágásba – ma már nem mer reménykedni szinte senki. A szigorú hitelkonstrukciók és a bizonytalan növekedési kilátások miatt a beruházások visszafogottan alakulnak. A lakosság romló jövedelmi helyzete a fogyasztás csökkentését vetíti előre. A pénzhiány mellett jellemző az ágazatra az információhiány: a jelentősen megcsappant piacot tájékoztatni kellene a minél jobb minőség, ill. jobb energetikai szint elérésének előnyeiről.

Független kutatói és pénzintézet előrejelzések szerint 2012-ben az építőipar stagnálása várható, optimista várakozások szerint is csak 2013-2014-ben indulhat meg pozitív változás a piacon. Ehhez azonban a jelenleginél erőteljesebb és következetesebb kormányzati szerepvállalás (lakásépítési támogatások, kamattámogatás, bérlakás-építési program, stb.) lenne szükséges. A lakásépítési, lakás-felújítási szektorba további más forrásokból (EU-pénzek, CO2-kvótaértékesítésekből befolyó összegek) származó pénzösszegeket kellene elhelyezni, illetve azok arányának növelése lenne szükséges.

Az építőipari munkaerő növekedése a leglátványosabb lehetőség egy felfutó időszakban. Jelentősebb építőipari növekedés esetében két-három év alatt 200 ezer főt tud a jól teljesítő építőipar felszívni a jelenleg regisztrált kb. 60 ezer fő mellé. Az építőipar felemelkedéséhez vezethet:

  • lakásépítés kamat támogatása, áfa-visszaigénylés támogatása, legalább 50%-ig,
  • lakások energetikai felújítása,
  • állami, önkormányzati épületek energetikai felújítása, passzív- vagy aktívházakká alakítását célzó program megindítása,
  • megújuló energiahordozók épületgépészeti alkalmazása,
  • infrastrukturális beruházások újraindítása (pl. vasút, nagy teherbírású közút, árvízvédelem).

 

sajátjaink

sajátjaink

nyerjenabaumittal

sajátjaink

hírlevél-feliratkozás