„A tervezőnek az ipari padló csak egy vonal”

– Az Esztrich és Ipari Padló Egyesület, valamint a Burkolástechnikai Egyesület közös gondozásában 2012-ben jelent meg hiánypótló irányelv az esztrichpadozatokról, és már akkor lehetett tudni, hogy az ipari padlókról is készülőben van hasonló mű. Mikor vehetjük a kezünkbe ezt az új irányelvet?

– Az esztrichpadozatokról szóló irányelv sokat köszönhet annak, hogy két szakmai egyesület is gondozta: az aljzatokért felelős szakemberek és a burkolatos szakemberek szempontjából is jónak kellett lennie, tehát ez garanciát ad arra, hogy tényleg minőségi munka, használható irányelv született. Az ipari padlókkal kapcsolatos irányelv előkészítése azt mutatja, hogy ez még bonyolultabb terület, ahol még nehezebb konszenzusra jutni, még többféle szempont és érdek ütközhet, akár a mi saját, ipari padlós egyesületünkön belül is. Ezért lassabban haladunk vele, mint ahogy eredetileg képzeltük...

– Mi történt eddig? Milyen előkészületekre van szükség egy ilyen irányelv megalkotásához?

– Természetesen áttekintettük a külföldi példákat is, lefordíttattuk az amerikai, a német és a brit hasonló irányelveket. Az amerikai irányelv főleg azért szimpatikus, mert sok átadás-átvételkori vita megelőzhető az általa részletezett padlófunkciók és felületképzési módszerek definiálásával. A német viszont azért, mert teljesen új tervezési koncepciókat is megemlít, valamint nagyobb hangsúlyt fektet az ipari padló szerves részét képező altalajra és ágyazatra, mely a hazai gyakorlatban döntő részben mondható felelősnek a használat közbeni hibákért. A briteknél tűnik a legegyszerűbbnek a kész padló geometriai minősítése. A szakirodalom tanulmányozása mellett egy nagyszabású (kb. 1 évig tartó) betontechnológiai kísérletsorozatot is végeztettünk a KTI laboratóriumában. Ennek a költsége sok millió forint volt, melynek finanszírozását főként a cement- és vegyszergyártó cégeknek (DDC, MC-Bauchemie és Sika Kft.), továbbá egyesületünk tagjainak köszönhetjük. A vizsgálati-kutatási programot kiegészítettük a laborkísérletek alapján optimálisnak tekintett összetételek valós betongyári keverésével, vizsgálatával, sőt egy több tízezer m²-es ipari padló elkészítésével. A KTI, valamint a BTC Kft. részletesen vizsgálta az összetétel-húzószilárdság-zsugorodás-táblaméret-táblafelhajlás összefüggéseket.

– Miért volt szükség az említett betontechnológiai kutatásokra?

– A betonösszetétel kérdésével ugyan mindegyik külföldi műszaki szabályozás foglalkozik, de véleményem szerint nem a kellő hangsúllyal. A betontechnológiának azért van kitüntetett jelentősége a padlóknál, mert megfelelő tervezéssel akár 1000 m²-es vágásmentes táblák is készíthetők. Az üzemeltetési problémák ezáltal csökkenthetők, a szerkezet tartóssága jelentősen megnő. A fejlett országokban a vágásmentes ipari padlókat már szinte hétköznapi szerkezetnek tekintik, míg nálunk szakmai körökben is kevesen tudják, hogy – a hazai betontechnológus szakmérnökök, kutató intézetek, valamint a fejlődés iránt elkötelezett szakcégek összefogásával – már a gyakorlatban is készültek gazdaságos és kimagasló színvonalú padlószerkezetek. Az említett kutatás első fázisában megszabtuk a frissbeton bizonyos paramétereit, majd megvizsgáltuk a megszilárdult beton hajlítószilárdságát és zsugorodási tulajdonságait – ugyanis az ipari padlók esetében ezeknek van jelentőségük. Nagyszámú összetételen végeztünk vizsgálatokat, és az volt az elképzelés, hogy létrehozunk néhány kategóriát, amiket különböző funkciójú, illetve méretű ipari padlókra ajánlunk az irányelvben.

– Az említett külföldi irányelvekben nincsenek már megadva ilyen kategóriák, amikből ki lehet indulni, illetve amiket át lehet venni?

– Ennél bonyolultabb a helyzet, a beton ugyanis olyan anyag, amelynek a tulajdonságait nem nagyon lehet előre kiszámolni. Lehet, hogy egy ugyanolyan összetételű anyagból más tulajdonságokkal rendelkező beton lesz Győrben, mint Szegeden, mondjuk azért, mert más a felhasznált homok szemcséinek finomgeometriája, de még nagyon sok más változó is szerepet játszhat, amiket előre szinte lehetetlen figyelembe venni. Azaz elvileg nem lehetetlen, hiszen léteznek bonyolult matematikai modellek, amelyek ilyen célt szolgálnak; a betonösszetétel-tervezés óriási fejlődésen ment keresztül a világban, és Magyarországon is. De ezeknek a modelleknek az alkalmazása rengeteg bemenő adatot, illetve matematikai felkészültséget igényel – nem hiszem, hogy ez a mindennapi gyakorlatba bekerülne a közeljövőben. Tehát nem lehet megspórolni az előzetes vizsgálatokat, ugyanakkor elmondható, hogy jó alapokról lehet már megcélozni az akár csúcsminőségű szerkezeteket is.

– Ha nehéz előre kiszámolni a beton tulajdonságait, akkor ez nemcsak az irányelv készítőinek, de a tervezőknek a dolgát is megnehezíti...

– Igen, a beton fontos tulajdonságait csak bizonyos vizsgálatok elvégzése után lehet pontosítani; ezt korábban „próbakeverésnek" nevezték, ma inkább az „első típusvizsgálat" kifejezést használjuk. Az adott célra alkalmas összetétel empirikus igazolásának szükségességét a beruházók nem nagyon értik és nem nagyon szeretik. Mit kell egyáltalán tervezni és igazolni egy ipari padló összetételén? Mit kell ezen ennyit vacakolni? A terven a padló csak egy vonal, a kivitelező dolga, hogy jó anyagból rendesen megcsinálja – körülbelül ez a jellemző hozzáállás. A bajok akkor kezdődnek, amikor megreped, tönkremegy a betonpadló.

– Ilyenkor egymásra mutogat a tervező, a kivitelező és az anyagbeszállító?

– Pontosan. Egy mostani peres ügy kapcsán a tervező azt mondja: „Én beleírtam a tervbe, hogy C25-ös betont kell használni. Ha mégis megrepedt, akkor vagy a beton volt rossz, vagy a kivitelező rontott el valamit." Erre a kivitelező: „Én az előírt C25-ös betont vásároltam meg, és persze abból a legolcsóbbat választottam. Miért tettem volna másként?" A betongyár így érvel: „Én olyan anyagot adtam, amilyet a kivitelező választott, és egyébként fogalmam se volt, hogy abból padló lesz." Tehát mindenki tudta, hogy ő miért nem hibás, csak szegény padló nem tudta, hogy neki tulajdonképpen jónak kellett volna lennie. De amikor nem felkészületlenek a résztvevők, akkor is előfordulhatnak problémák. Hiszen pl. a statikai számítások feltételezik az ágyazat és altalaj homogenitását és azt, hogy a terhek úgy fognak működni, ahogy azt a megrendelő eredetileg a tervezés elején megadta. Ez utóbbival is keservesek a tapasztalatok, mert többnyire a raktár technológiai terve nem áll rendelkezésre, de még az sem, hogy milyen tömegű, milyen típusú targoncát alkalmaznak majd, illetve milyen típusú szállítójármű állhat be a padlóra. Géptelepítésekről ne is beszéljünk, mert gyakran készen áll már a padló, és kiderül, hogy olyan rezgő, dinamikus gép fog itt működni, amely független gépalapozást igényel. Szóval ez a terület nagyon mostoha módon működik. A tervező gyakran nem is tesz fel további kérdéseket, mert a megrendelőt irritálja, ha neki kell statikai kiinduló adatokat adnia, elvárja a tervezőtől, hogy kitalálja. A geometriai tűrésekben már könnyebben állást foglal. Nincsenek pontos adataink, de alapos a gyanú, hogy – még a lehető legjobb tervezés és kivitelezés mellett is – a nagy felületű padlók esetében a hidrológiai egyensúly megbomlása miatt megemelkedhet a mértékadó talajvíz is olyan tartományba, hogy talajpárával telítve eláztathatja az ágyazat alatti rétegeket, amelyek aztán roskadást szenvednek el. Márpedig a megtámasztás nélkül maradó betonpadló megreped, tönkremegy, legyen az akár a legjobb minőségben elkészítve.

– Akkor mi a megoldás? Egyeztetniük kellene a különböző szereplőknek?

– Hát, például az EN 206-os betonszabvány bevezetése valami ilyesmit javasol. De lássuk be, nem életszerű, hogy egy projekt esetében a beruházó, a tervező, a kivitelező és a betonszállító összeüljön megbeszélni az ipari padlót... Egyáltalán: ki olvas el egy szabványbevezetést, amiben ilyen szép gondolatok vannak megfogalmazva? És a betonlemez a betonpadlónak ráadásul csak az egyik része. Mivel az ipari padló 3 fő szerkezeti részből áll – jól tömörített, tartósan egyenletes tömörségű altalajból; kellően nagy tömörségű, zúzottkőből vagy homokos kavicsból készített ágyazatból; valamint a megmunkált felületű betonlemezből –, ezért a betonpadlók kifogástalan használatához és tartós működéséhez a három egymás fölötti réteg teljes hatékonysága szükséges. Tehát már a tervezés során figyelembe kell venni az építést megelőző és az építésközbeni talajmechanikai mérések, a talajra és az ágyazatra vonatkozó tömörségi, geometriai, összetételi, szilárdsági, alakváltozásbeli stb. vizsgálatok eredményeit. Ezek azért nem nélkülözhetők, mert a padló az alépítményével együttdolgozó teherhordó szerkezet, tehát más a méretezése, mint egy hagyományos vasbeton szerkezeté. A padlót teherbírásra méretezni az úgynevezett rugalmasan ágyazott lemezek statikája szerint kell. Ez egy bonyolult számítási módszer, melynek alapvetően fontos bemenő adata az altalaj, valamint az ágyazat teherbírási tényezője, a számítás megbízhatóságának feltétele pedig, hogy az ágyazat csak nagyon kis mértékben és rugalmasan alakváltozhat, de maradandóan nem. A tapasztalt padlókivitelezők ezért ágyazatkészítést nem vállalnak, de megemlítik a szerződésben, hogy az altalaj és az ágyazat utólagos konszolidációja nem megengedett.

– Tehát ki az, aki mégiscsak felelős azért, hogy megreped, vagy nem reped meg az az ipari padló?

– Ha csak a betontechnológiai szempontokat nézzük, akkor a tervezőnek legalább annyit bele kellene írnia a tervbe, hogy „kis zsugorodású betonból" kell készíteni a padlót. Ebből a kivitelezőnek már tudnia kell, hogy 35-40 százaléknál magasabb homoktartalma nem lehet a keveréknek, és hogy a cementpép-tartalmat is jó lenne minimalizálni, és így már világos, hogy mit kell megrendelnie a keverőüzemtől, tehátnagy baj talán már nem lehet. Egy ipari padló esetében csak annyit megadni egy terven, hogy „C25-ös" legyen a beton – egyszerűen marhaság. Ilyen esetben a nyomószilárdságnak gyakorlatilag semmilyen szerepe nincs! A zsugorodási, hajlítószilárdsági és bizonyos mértékben a kopásállósági tulajdonságok számítanak. Egyébként sincs „általános beton"; egészen más összetételnek kell megfelelnie, ha padlóhoz, ha cölöpalapozáshoz vagy mondjuk egy rámpához szeretnék felhasználni. És – mint az előbb hangsúlyoztam – elkerülhetetlen, hogy az építés folyamatában ezeket a tulajdonságokat azokkal a bizonyos „első típusvizsgálatokkal", majd pedig üzemi gyártásellenőrzéssel igazolják. Az altalajjal és az ágyazattal kapcsolatban az új Eurocode geotechnikai fejezetei amúgy is vitára adnak okot, hogy hol húzódik a statikai-geotechnikai terület határa, illetve hol várható közös aláírás a terveken. Nos, ez olyan terület, amit a közös mérlegelési és tervezési kategóriába sorolnék.

– Milyen gyakoriak a minőségi panaszok, a viták abból eredően, hogy a fentieket figyelmen kívül hagyják a szakemberek?

– Természetesen régen is voltak jobban vagy kevésbé átgondolt padlószerkezetek, de hajdanában a betontechnológia, a kivitelezési fegyelem, az adalékszerek alkalmazása stb. járt még gyerekcipőben. Ahol most tartunk, az már egy teljesen más léptékű színvonalat jelent, de ez főleg az elmúlt 10-15 év eredménye. Ennek ellenére a padlóhibákból származó perek, vitás esetek száma igencsak megnőtt. Sajnos a kontár vállalkozó is egyre több. Sorra bukkannak fel a piacon olyan cégek, amelyek láthatóan a szakmai ismeretek minimumával sem rendelkeznek, de lelkesen vállalják ipari padlók építését, mert felfedezték, hogy ebből meg lehet élni. Ma úgy-ahogy lebetonozzák a felületet, három nap múlva már elkérik a pénzt, és amikor a hibák előjönnek, ők már nincsenek sehol.

– Az Esztrich és Ipari Padló Egyesület tagjai hogyan tudnak versenyezni ezekkel a – gondolom, meglehetősen olcsón dolgozó – kontárokkal?

– Az ipari padlós irányelvvel kapcsolatos rengeteg egyeztetésnek és a kutatásnak annyi „mellékes" haszna mindenképpen van – függetlenül attól, hogy az irányelvet egyelőre nem sikerült véglegesítenünk –, hogy a tagjaink között nagyon jó együttműködés alakult ki. Így adott esetben a cementgyár, a vegyszerforgalmazó és a kivitelező közösen tud fellépni, egy független laborhálózattal is a háta mögött, azaz nem fordulhat elő az egymásra mutogatás, a megbízó garantáltan minőségi ipari padlót kap. Így készült el például a közelmúltban egy több tízezer négyzetméteres hézagmentes padló, zsugorodáscsökkentő adalékszer felhasználásával. Reméljük, a jövőben is lesz olyan megrendelő, aki értékeli azt a többlettudást, ami az egyesületünkben felhalmozódott.

– Felmerülhet a kérdés: ha rendelkezésre áll a megfelelő tudás, akkor tulajdonképpen mi szükség van az irányelvre?

– A tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen jellegű irányelveket főleg akkor kell elővenni, amikor valamilyen vita van, amikor valaki valamit elrontott, és igazságot kell tenni, hogy ki a felelős. Vagyis igaz: az irányelv nem is annyira a mi dolgunkat könnyítené meg, hanem inkább a bíróságokét... Talán ezért is van, hogy nem minden tagunk érzi égetően sürgősnek az irányelv megalkotását.

– És mit tesz az egyesület akkor, amikor egy kiváló minőségben elvégzett padlóért nem akarja kifizetni a szerződéses összeget a megbízó? Ilyen esetekről is bőven lehet manapság hallani.

– Volt rá példa, hogy egyesületi tagunkkal történt ilyen méltánytalanság. Az egyesület hivatalos levélben fordult a megbízóhoz, felhívtuk a figyelmét, hogy a vállalkozó a mi álláspontunk szerint jó munkát végzett, és minden támogatást megadunk neki. Továbbá kilátásba helyeztük, hogy – a jogászunkkal egyeztetett keretek között – nyilvánosságra hozzuk: nem megbízható megrendelőről van szó, ne vállaljanak tőle munkát. Végül aztán mégiscsak hajlandó volt kifizetni a megállapodás szerinti összeget.

B. G.