Ma az építészeti múzeum otthona az újjászületett Walter Rózsi-villa

Ma Magyarországon a 1771/2017. (XI.7.) kormányhatározat értelmében létrejött Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ a legjelentősebb építészeti közgyűjtemény, amely a magyar építészet örökségvédelmi kutatásával és dokumentálásával foglalkozik – nevezzük ezt itt egyszerűen építészeti múzeumnak. A magyar építészet jelentőségéhez képest hányatott sorsú intézmény első állandó otthona 2022 májusában nyitotta meg kapuit a példamutató gondossággal felújított Walter Rózsi-villában. A generáltervező Kokas Műteremtől Kokas László Pro Architectura díjas vezetőtervezővel és Bódiné Kersner Katalin építésszel, a MÉM-MDK igazgatóhelyettesével; a generálkivitelező Laki Zrt. képviseletében pedig Surmán Zsolttal beszélgettünk az újjászületés folyamatáról.

 

 

A maga korában úttörő, modernista (Le Corbusier hatásait magán viselő) házat a BM-kórház szomszédos telekre épülése miatt 1949-ben kisajátította az állam. Bölcsödét, óvodát költöztettek ide, majd gyermekrendelőként is működött; a változó funkcióra alkalmasabb formára igazították többször is, ezzel a villa karakterét teljesen megváltoztatva. „Az 1930-as években megfogalmazott és a kész épületen mindenki számára láthatóvá tett eredeti Fischer József-i gondolatokból nem igazán maradt meg semmi” – idézi fel az első helyszíni szemlén tapasztaltakat Kokas László. A rárakódott építészeti rétegek alól kellett előásni – néha tényleg szó szerint – az eredeti szerkezetet. Az átépítés folyamatát a legpontosabb rekonstrukció érdekében másfél évig tartó, minden részletre kiterjedő feltáró munkálatok előzték meg.

 

 

 

A felújítás előkészítése

Az eredeti tervek és az építési napló nem maradtak fent, így a MÉM-MDK munkatársai Ritoók Pál vezetésével levéltári anyagok és újonnan fellelt források segítségével próbáltak megtalálni minden adatot az épületről. Korabeli újságokban közölt publikációk, leírások, Walter Rózsi és Fischer József építkezés alatti feljegyzései alapján igyekeztek minél aprólékosabban feltárni az eredeti állapotot. Walter Rózsi Argentínában élő leszármazottaival is kapcsolatba tudtak lépni, akik az épület részleteit (is) ábrázoló családi fotókat bocsátottak a kutatók rendelkezésére, ezzel segítve a minél teljesebb kép kialakítását.

 
„Igazán szerencsés az a körülmény, hogy jelen esetben a megrendelői oldalon az az intézmény áll, amelynek munkatársai, Fülöp András és Jankovics Norbert, a MÉM MDK Kutatási osztályának munkatársai készítették el a villa építéstörténeti tudományos dokumentációját. Ennek részeként behatóan foglalkoztak nemcsak a villa, hanem a telek építéstörténetével is, értékleltárt vettek fel, majd falkutatást is végeztek. Ennek eredményei szolgáltatták az alapot a további tervezéshez” – mondja Bódiné Kersner Katalin.

A MÉM-MDK Fotótára őrzi Seidner Zoltán archív fotóit, amelyek jól dokumentálják az elkészült állapotot. A képek eredeti üvegnegatívjai lehetőséget adtak jó minőségű nagyítások készítésére. „Antonioni Nagyítás című filmje juthat eszünkbe a folyamatról… Amikor észrevettünk a Tér és formában megjelent fotón egy pici foltot, akkor az eredeti üvegnegatívról addig nagyítottuk a képet, amíg kiderült: falikar, villanykapcsoló, esetleg a lehúzható árnyékoló redőnyszerkezetet kiakasztója az a bizonyos titokzatos folt. Újabb és újabb részleteket találtunk a fotókon, rajzokon, ezekből tudtunk apránként építkezni” - meséli Kokas László

„A Tér és Forma, a két világháború közötti időszak vezető magyar szakfolyóirata 1937 januárjában mutatta be az épületet, részletesen fotókkal és rajzokkal. Bierbauer Virgil, a folyóirat szerkesztője rendszerint évente átengedett egy lapszámot a CIAM, vagyis a Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusai 1929-ben létrejött magyar csoportjának, amelynek Fischer József oszlopos tagja volt. Így a Walter Rózsi villa együtt jelenhetett meg azokkal az épületekkel, amelyeket a CIAM magyar csoportjának építészei a megelőző időszakban építettek. Forbát Alfréd, Kósa Zoltán, Molnár Farkas, Preisich Gábor és Vadász Mihály házai szerepelnek még a válogatásban, illetve az akkor már emigrációban élő Breuer Marcellé.” (Részlet Sebestyén Ágnes Anna írásából, a Villanaplókból, az MMA-MDK felújításról készített blogjából.)
A korból megmaradt, fellelhető épületeket is meglátogattak a tervezők (a budaörsi repülőteret, az 1930-as években épült társasházakat Pasarét környékén, valamint a VII. kerületben Bajza utca 8. szám alatti épületet, a Walter Rózsi-villa szomszédját).
A fellelt forrásokból rekonstruálható az építés és a megbízás korabeli története is. Decemberben kereste meg egy közvetítő Fischer Józsefet, hogy Walter Rózsi és férje villát szeretne építtetni. 1936 januárjában hozzáfogtak a munkához, az építési engedélyt februárban adták meg. Ugyanabban az évben ősszel a Walter Rózsi – Radó Géza házaspár beköltözött új otthonába. Lenyűgöző gyorsaság mai szemmel nézve is: a tervezés és kivitelezés nem tartott összesen egy évig, 9 hónap alatt elkészült a ház.

 

A felújítás kezdetei – bontás

A kórház 2005-ben ürítette ki az épületet; 15 évvel később kezdődött a felújítás. „Először kiszabadítottuk a villát az épületrengetegből, a hozzáépítésektől. A régi kórháztoldalékokat lebontottuk, a kertből három nagy tartályt – a kórház fűtéséhez használt pakurát tárolták itt – kiástunk, elszállíttattunk. Ezután kezdhettük magát a villát is kibontani az elmúlt ötven év beépítései alól, hogy megvizsgálhassuk, milyen állapotban van az eredeti szerkezet” – ismerteti a munkálatok kezdeteit a generálkivitelezést végző Laki Zrt. munkatársa, Surmán Zsolt. „Kerültek elő az egyik belső lépcsőnél a gipszrabic álmennyezet és fal elbontása után az építés korából származó kőművesek által rajzolt feliratok és figurák is” – számol be egy érdekes felfedezésről is a szakember.

 

 

A vasbeton szerkezetek rekonstrukciója

Az épület vasbeton tartószerkezetű, tégla kitöltő falazattal. Az elegáns, filigrán vasbeton szerkezetet Pécsi Eszter tervezte (az első magyar mérnöknő; Fischer József tervező felesége).
A visszabontások után feltárások készültek az eredeti falakon és födémeken, a statikusok által meghatározott, kritikusan szükséges helyeken. A lapostető szigetelésének elöregedése miatt az épület részben beázott, így több helyen is fagykárt szenvedett a vasbeton szerkezet. A fagy miatt letöredezett betondarabok alatt szabadon hozzáférhetővé vált acélbetétek is károsodtak az elmúlt időszakban. Ezeket a rossz állapotú szerkezeteket minden esetben megvizsgálták szakemberek. Betonjavító, illetve korroziógátló anyagokkal kezelték a szükséges felületeket; a Mapei cég alkalmazástechnikusai segítettek megtalálni a statikusok által meghatározott feltételeknek legjobban megfelelő termékeket, az adott helyen lévő acélszerkezet és beton állapotát figyelembe véve. Az eredeti szerkezet teljes visszabontására és újraépítésére nem volt szükség, a tartószerkezetek összességében jó állapotban maradtak fent.

 

 

Energetikai szempontok műemléki felújítás kapcsán: hőszigetelés

„Bár a villa nem élvez műemléki védettséget, mind a vezető tervező Kokas László, mind a megrendelői és a kivitelezői oldal is annak tekintette, érezvén unikális jellegét” – hívja fel a figyelmet Bódiné Kersner Katalin. Mivel a ház új funkciója múzeum, azaz muzeális tárgyakat állítanak ki, így állandó páratartalmat, hőmérsékletet kell biztosítani a műtárgyak védelmében. A fenntartható mértékű üzemeltetetési költségek elérése érdekében tehát el kellett végezni az energetikai optimalizálást, hőszigetelést is.
Az épület arányrendszerének megtartása fontos cél volt, ezért vastag, 20-25 cm-es hőszigetelő burok kialakítása nem jöhetett szóba. A kisebb homlokzati felületek miatt lehetőség volt drágább hőszigetelő anyag használatára, amelyből néhány cm vastagsággal elérhető volt a célnak megfelelő hőátbocsátás. Külső szemlélő számára szinte észrevehetetlen a kialakított 5 cm vastag külső burok (Austrotherm Resolution fenolhab hőszigetelés, hővezetési tényezője 0,022 W/mK, kétoldalt expandált polisztirollal kasírozott anyag.)
Vannak olyan szerkezetek is, amiket nem szigeteltek, például a nagyon karcsú előtető. Ez ugyan kismértékben hőhidat képez, azonban az épület működését érdemben nem befolyásolja, állagromlást nem okoz.

 

Nyílászárók

Az építési korból egyetlen eredeti fa- vagy fémablak, vagy -ajtó sem maradt fent. Azonban a szomszédos, megközelítőleg egyidőben épült társasház nyílászáróinak mintájára – ezt az épületet szintén Fischer József tervezte – mégis lehetőség nyílt a korhű helyreállításra: a társasházban megmaradt eredeti ablakok felmérése és vizsgálatai alapján sikerült újragyártani a villa nyílászáróit.
„Minden szerkezet Halaman János asztalos találmánya, melynek jelentőségét alátámasztja, hogy 1930-ban Brüsszelben a 3. Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusán (CIAM) is bemutatták ezeket” – teszi hozzá Bódiné Kersner Katalin. A rekonstrukcióról pedig elmondja: „Az volt a törekvésünk, hogy szelvényméreteikben, osztásaikban a nyílászárók utaljanak az eredetiekre, miközben tudtuk, hogy a kiállítótéri funkciót kiszolgálni hivatott hőszigetelő üvegezést az eredeti vasalatok nem bírnák el. Így a beépített szerkezetek a mai kor igényeinek megfelelőek. Az ablakok fogantyúit is a szomszédos bérházi sablonok alapján gyártották újra, azzal a speciális megoldással, hogy míg az eredeti ablakot egy U alakú fogantyúval el kellett tolni, most ennek az egyik rögzítési pontja csak látszatrögzítés, valójában elfordulva megemeli az új emelő-toló ablakot.”
A nyílászárók keretének vastagságát növelték, ami azonban kívülről nézve nem érzékelhető, a megjelenő méret nagyjából megegyezik az 1930-as években készültekével, azaz a homlokzati arányrendszert sikerült megőrizni. Az új ablakokat a generálkivitelezést végző Laki Zrt. asztalosüzemeiben gyártották.

 

Energiaellátás régen és most

A villában eredetileg központi fűtés volt, amit a pincében található kazán működtetett. Az utcáról nézve jobb oldalon (tehát a Fasor felől) öntötték a szenet egy angolaknán keresztül a pinceszinti tárolóba. A kazánból kivezető kéménykürtő pedig a tetőkertre vezető csigalépcső tömbjében helyezkedett el.
Később a kórház épületeinek fűtéséhez pakurát használtak, ezt a kertben levő nagy tartályokban tárolták. Ez veszélyes hulladéknak minősült, a tartályok elbontását ennek megfelelően végezték. Az új, múzeumi funkcióból következően a belső terek, rendezvényi helyszínek szellőztethetőek. Az ehhez tartozó gépészeti rendszert a felmenő szerkezetekben, az épület belső, vasbeton magjában helyezték el, és ugyanitt van a helyreállított acélszerkezetű csigalépcső is. Ezeken a faltesteken belül helyezkednek el az aknák, amikben régen a fűtőtestekhez vezető rendszer volt, most pedig a friss levegőtáplálást és az elhasznált levegő elszívását ellátó csőhálózat található. Eredetileg nem volt az épületben álmennyezet, most azonban mind a három szinten készült ilyen szerkezet; emögött található a mennyezeti hűtés–fűtés-rendszer, valamint az első szinten (a rendezvénytérben) a szellőztetőrendszer is.
A felújításkor talajszondás hőszivattyús hűtő–fűtő-rendszert választottak a tervezők, aminek az ára ugyan magasabb egy gázkazánnal üzemeltetett rendszerénél, viszont az üzemeltetési, fenntartási költsége a töredéke egy gázfűtésesének.
„A Geoconcept Kft. kivitelezésében négy talajszondát – egyenként 80-100 m mélységben – fúrtak le a villa kis kertjében. Ez a négy szonda föld alatt jut be a villa pincéjébe, ahol a gépészeti helyiség és a hőszivattyú található. Az egész gépészeti rendszert a talajszondás hőszivattyú működteti: a melegvízellátást, a fűtést és a hűtést is. A villanyszerelést is az álmennyezet felett vagy padlóban oldották meg” – mutatja be röviden az új rendszert Surmán Zsolt.

 

Vízszigetelés

A Városligeti-tó közelsége miatt a területen viszonylag magasan van a talajvíz, ennek ellenére a pincerész száraz volt a felújításkor. Eredeti vízszigetelésnek nyomát nem találták. A Remmers cég termékéinek használatával, utólagos fúrt injektálással szigetelték talajnedvesség ellen a falakat. A megfelelő anyagok szakszerű beépítését alkalmazástechnikus felügyelte. A párányomás semlegesítése érdekében a pincefalakon szárítóvakolatot használtak.
Az épület lapostetőjén új PVC szigetelést építettek. A vasbeton födém próbaterhelése után lejtésképző betonréteg készült, majd párazáró szigetelés (Bauder), hőszigetelés (Austrotherm XPS), végül pedig az új, csapadék elleni PVC szigetelés.

 

 

Belső burkolatok, felületek, textúrák

A restaurátori falkutatások és a korabeli fotográfiák segítségével határozták meg az eredeti felületeket, textúrákat és színeket. „A fennmaradt fekete-fehér fotókról lehet látni, hogy Walter Rózsi fürdőszobája ki volt csempézve. De vajon milyen színű a csempe? A méretet meg tudtuk határozni, visszaszámoltuk az ismert méretekből. Azt is tudtuk, hogy ebben a korban a 15x15 cm-es csempeméret volt a bevett. Látszott, hogy nem kötésben, hanem hálóban rakták a csempét. Sejthető volt, hogy nem hófehér, mert a fekete-fehér fotókon, halvány, világosszürke színezetet kapott. Észrevettük, hogy az ablak alatt volt egy kis lerakófelület, ami csempézett felületű volt. A felmérés során észleltük, hogy ez a fülke már nincs; elfalazták. Bíztunk az emberi lustaságban: nem tartottuk valószínűnek, hogy mielőtt elfalazták a fülkét, leverték volna benne a csempét. Amikor kinyitottuk az elfalazást, mögötte valóban megtaláltuk a 15x15 cm-es világoszöld színű csempét!” – meséli a zöld csempék felfedezésének történetét Kokas László.
Az eredeti parketták mintázatai is jól láthatóak voltak. Itt is arányosítás segítségével számolták ki a parketták méretét, rakási rendjét. Az utólag épített új válaszfalakat sokszor egyszerűen ráfalazták a parkettára – mellette az összes többit felvágták és eltüntették –, így a bontás után kerülhetett elő a fal alól egy féltenyérnyi eredeti burkolat. Ez a csekély mennyiség is elég volt arra, hogy az anyagát meghatározhassák – így ezzel megegyezőt tudtak készíttetni.
A kevés megmaradt eredeti belső szerkezeti elem egyike a belső falépcső mellvédje és a diófából készült karvezető. Ennek megmentése hatalmas feladat volt, a tervező Kokas László külön említi a restaurátorok elhivatottságát és erőfeszítéseit ennek érdekében. A lépcsőfokok vasbeton magja egyébként szintén eredeti, a fokok újonnan készültek.

 

A belső acél csigalépcső és a kerti kétkarú lépcső felderítése és rekonstrukciója

A kivitelezés megkezdésekor a belső kerti feltöltések visszabontásakor sikerült megtalálni a teraszra vezető lépcső alapját, és a rendelkezésre álló fotók alapján vissza tudták szerkeszteni azt a második emeletig. „Az alsó gerendagyámolítású, műkő burkolatú, ívelt kétkarú lépcső a kerti homlokzat központi, markáns eleme, így ennek minél pontosabb kialakítása nagyon fontos volt” – mutat rá Bódiné Kersner Katalin. A lépcsőn és a homlokzaton több helyen megjelenik a műkő, ennek korszerű rekonstrukciója, illetve kiváltása hosszú folyamat volt. A ház sziluettjét markánsan meghatározó, a tetőn elhelyezkedő virágládákat, valamint az erkélyek lemezeinél körben készült cseppentőszegélyt annak idején műkőből készítették, kihasználva az ilyen a szerkezetek előregyárthatóságában rejlő előnyöket. Bódiné Kersner Katalinék számára azonban kiderült – a BME Építőmérnöki Karának tartószerkezeti tanszékétől kapott információkból –, hogy a korabeli műkőkészítés, annak kézműves jellege miatt, nem reprodukálható a mai körülmények és elvárások ismeretében.
Az 1930-as években a bevett gyakorlat szerint a műkő készítésekor a tyúkhálóra fröcskölt betonszerű anyagot több rétegben hordták fel a felületre és csiszolták vissza; tapasztalati úton dolgoztak, semmiféle tartószerkezeti adatot nem számoltak, minden szerkezet egyedileg készült. A ma elvárt életvédelmi és kivitelezési garanciális körülmények között ezt egy kivitelező sem vállalhatta. Így bár a külső kerti lépcső felkanyarodó, szalagszerű korlátja eredetileg műkőből készült, a helyreállított lépcsőn helyettesítő szerkezetet használtak: belső magja 1 cm-es acél zártszelvény, amely körül vakolt hajlított lemez van. A vakolatot visszacsiszolták, így a megjelenése nagyon hasonlít a műkőre.

 

A teljesen elpusztult, eredetileg szegecselt acélszerkezetű belső csigalépcső a földszintet kötötte össze a tetőterasszal, melyre kizárólag így lehetett feljutni. „Mivel sem fotó, sem terv nem maradt fenn a lépcsőről, így intézményünk főmuzeológusa, Ritoók Pál javaslatára az 1937-ben épült budaörsi reptér acél csigalépcsőjéből indultunk ki a tervezés analógiájaként. A jelenleg a villában álló, közel 12 méter magas szerkezet az eredeti módon, szegecselt kapcsolatokkal, központi megtámasztással készült, melyet a fennmaradt nagyon vékony (5 cm vastag) vasbeton köpeny vesz körül” – ismerteti Bódiné Kersner Katalin az acéllépcső rekonstrukciójának folyamatát és érdekességeit.
Kihívás volt a rég eltűnt szakmákat újra előkeríteni, helyettesíteni mai megoldásokkal. Mint ahogy a műkő-rekonstrukcióra is igaz ez, a szegecselt lépcső készítésénél is külön egyeztetést igényelt a kivitelezővel, hogy a hagyományos szegecselős technológiát használva készítse el a belső acél csigalépcső szerkezetét, nem pedig a manapság megszokott módon, hegesztve.

 

Szakágak szervezése a kivitelezés folyamatában, akadálymentesítés

A kivitelezés kezdetén csak a bontással megbízott kivitelező volt jelen, utána a szerkezetépítő. Ezután kezdték el „párhuzamosítani” a szakmákat, amikor a gépészeti és az elektromos alapszerelés is elkezdődött. A végén, a nagy hajrában 8-10 szakág is jelen volt egyszerre: a hideg- és melegburkolók, a festők, villanyszerelők, gépészek, asztalosok…
A múzeumi funkcióból következő, a mai igényeknek megfelelő akadálymentesítést az egyik egykori étellift helyére telepített lifttel oldották meg. Ez azonban csak részleges fizikai elérést biztosít, a második emeleten ugyanis a gyerekszobába érkezett volna, ezzel a felső szint építészeti karakterét, értékeit veszélyeztetve. Koncepcionálisan akadálymentes a felső szint is: a felső szinten található kiállítás a földszinten, monitorok segítségével megtekinthető, így nincs a kerekesszékkel érkező látogatók elől elzárva.

„Alázattal, minél pontosabban és hitelesebben rekonstruálni azt az épületet, amit a Fischer megépített; nem saját építészeti emlékművet megvalósítani” – foglalja össze Kokas László a vállalt feladatot, amit, mint hozzáteszi, sikerült maradéktalanul megoldani. Még az eredeti garázsajtó is megjelenik a homlokzaton, hiába van mögötte fallal határolt kiállítótér. Kívülről minden úgy néz ki, ahogyan Fischer József megálmodta. „Mivel az épület új funkciót kapott, így a belső térben nem tudtuk, és a megbízásnak megfelelően nem is akartuk az eredeti állapot tökéletes visszaállítását. A meglévő építészeti értékek megőrzése mellett alakítottuk ki a múzeum új belső terét. Ahogyan Walter Rózsiék életében, úgy most is a földszint szolgálja ki a felsőbb szinteket, csak új tartalmat kapott. Itt van a ruhatár, a tájékoztatást adó személyzet, a monitorok, amin a legfelső szint kiállításai megtekinthetők, a mosdók pedig a pincében találhatók” – mutatja be az új funkcionális elrendezést.

Hajdu Orsolya

 

Az építészeti múzeum története
1968-ban jött létre a Magyar Építészeti Múzeum, az Országos Műemléki Felügyelőség Gyűjteményi Osztályának részeként. Az önálló múzeumi működési engedélyt és az országos gyűjtőkörű múzeumi besorolást az intézmény 1975-ben kapta meg. Innentől kezdve a múzeum átmeneti helyeken, állandó kiállítóhely nélkül működött; 2012-ben még önálló státuszát is elveszítette. 2017-ben kormányhatározat alapján jött létre a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ a Magyar Művészeti Akadémia fenntartásában. Ekkor került az MMA tulajdonába a Budapest, Városligeti fasor 9-11. szám alatti, egykori BM-kórház épületegyüttese, azzal a céllal, hogy itt valósuljon meg a MÉM MDK végleges elhelyezésére szolgáló beruházás. 2021-ben a Magyar Művészeti Akadémia „Építészet Ligete” címmel építészeti tervpályázatot írt ki a MÉM MDK új épületegyüttesének megtervezésére, azonban a bírálóbizottság nem talált olyan művet, amelyet megvalósításra javasolt volna. Az „Építészet Ligete” koncepció célja az építészettel kapcsolatos intézmények és szervezetek közös helyének, egyfajta városi zónájának kialakítása lett volna, ennek keretében saját épületet kapott volna az építészeti múzeum. 2022-ben nyitotta meg első állandó kiállítóhelyét a MÉM MDK, a felújított Walter Rózsi-villában. A ház léptékéből adódóan kérdéses, hogy végleges, vagy átmeneti otthonról beszélhetünk-e, azonban mindenképpen az első sajátról. (Forrás: Wikipedia / Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

 

Közreműködők
Generáltervezés: Kokas Műterem Kft.
Építészet: Kokas László, Lukács Péter építész
Belsőépítészet: Kokas László belsőépítész vezető tervező, Bódiné Kersner Katalin építész, Lukács Péter építész
A munkákban a MÉM MDK számos munkatársa is szerepet vállalt. Belsőépítészként jelentős munkát végzett Bódiné Kersner Katalin építész, a Kutatási Osztály munkatársa. A felújítás során Ritoók Pál főmuzeológus, a Múzeumi Osztály vezetője szakmai tanácsadóként vett részt; az építési kooperációkban Letenyei Gábor, a Múzeumi Osztály projektmenedzsere működött közre. A Kutatási Osztály munkatársai, Fülöp András, Jankovics Norbert és Koppány András régészek végeztek falkutatásokat az épületen, amelyeknek köszönhetően nemcsak az eredeti festések és falazások nyomaira, hanem a későbbi átalakítások részleteire is fény derült. A felmérésekben Szökrön Péter geodéta, szintén a Kutatási Osztály munkatársa vett részt.
Generálkivitelező: Laki Zrt.