2021. június 17.

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel

A kusza épületegyüttesben meg kellett találni azt az alaprendet, ami egyrészt megmutatja az épület történetét, másrészt lehetővé teszi, hogy korszerű iskola működésére alkalmas legyen. Az értéktelen és rossz műszaki állapotú hozzáépítések elbontása után megmaradt korszerűsítendő épülethez új szárnyat kellett építeni négy tanterem, a tornaterem és kiszolgáló helyiségei számára.

A Hegyvidéki Önkormányzat (Budapest XII. kerületének önkormányzata) – a környezeti adottságokat és a megőrzendő értékeket szem előtt tartva – a hajdani Fácán vendéglő védett, leromlott állapotú épületének megmentésével, felújításával, bővítésével a mai kor elvárásainak megfelelő oktatási intézményt hozott létre, a Zugligeti Általános Iskola felső tagozatának épületét.

Erre azért volt szükség, mert a beiratkozók létszámának erőteljes növekedése miatt új párhuzamos osztályokat kellett indítani, továbbá egyre nagyobb igény támadt az intézmény működési rendjének alapvető átrendezésére, de az iskola eredeti helyszínén nem volt lehetséges a bővítés.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
Az épület a bontási munkák közben

 

A fejlesztéssel érintett épület a „Fácán” területének Zugligeti úti szélén áll. Az épületet ugyan korábban törölték a műemléki listáról, de annyiban mindenképpen értékesnek tekinthető, hogy több építési időszakot hordoz. Alapvető koncepció volt, hogy – a műemléki környezet miatt – az építéssel érintett meglévő épületeknél a hely és a terület építészettörténeti jelentőségének megfelelő figyelmességgel avatkozzanak be.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
Az aulában a Hild-épület klasszicista oszlopai is láthatók

 

A tervezés egyik szempontja volt az értéket képviselő, egységes megjelenésű épület megújulásakor a történeti előzményt jelentő Jäger- és Hild-periódus épületmaradványainak, épületszakaszainak bemutatása, valamint ezek tereinek az új iskolaépület részeként való hasznosulása. Például az aulában a Hild épület klasszicista oszlopai is láthatóvá váltak.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
Az új lépcsőház és felülvilágítója

 

A területen felelhető összes épület vizsgálatára szükség volt ahhoz, hogy az ismert, illetve feltáratlan egyedi értékek fennmaradjanak. Ez különleges építtetői és tervezői hozzáállást kívánt.

A kusza épületegyüttesben meg kellett találni azt az alaprendet, ami egyrészt megmutatja az épület történeti rendjét, másrészt lehetővé teszi, hogy korszerű iskola működésére is alkalmas legyen.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
A régi és az új épületrész közötti új lépcsőház a hajdani független pinceszintet is elérhetővé tette

 

Az értéktelen és rossz műszaki állapotú hozzáépítések elbontása után megmaradt korszerűsítendő épülethez új szárnyat kellett építeni négy tanterem, a tornaterem és kiszolgáló helyiségei számára. Ennek tömege nem vetekedhetett a régi épülettel.

A lejtős terepen elhelyezett szinteltolásos épület problémákat vetett föl, de lehetőséget is teremtett. Minden szint az udvar felől közvetlenül megközelíthető, így az épület eredeti belső lépcsőjét is meg lehetett tartani, és azt az aulaszerű belső térhez lehetett kapcsolni. A régi és az új épületrész közötti új lépcsőház a hajdani független pinceszintet is elérhetővé tette.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
Az aula a régi épület összenyitott szintjeivel

 

A korábbi értéktelen belső terek látványos megújulásával a szintek között nagy megnyitások jöttek létre, amikkel átlátható, reprezentatív tereket lehetett az iskola számára kialakítani. Az új hozzáépítés lépcsőháza is ugyanezt a térvilágot követi.

A közösségi aula, a közlekedőfolyosók és -terek kialakításánál alapvető szempont volt, hogy a lehető legszellősebb tereket alakítsák ki a lehető legtöbb természetes fény beengedésével. Ezt a tető és a födémek kiváltásával, több szint magas terek kialakításával, valamint üvegtetővel lehetett elérni.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
A régi Horthy-villa épületének szerkezetén jól lehetett követni a különböző korszakok építési irányzatait. Egyes részeken poroszsüveges födémszerkezet volt, míg a hozzáépítés már vasbeton pillérekkel és monolit födémszerkezettel történt

 

A munkálatok elkezdésekor elsőként az egykori BM-es, kétszintes iskolaépületet, valamint az úgynevezett mulatóház épületének oldalszárnyát bontották el. A mulatóház megmaradó épületrészében a válaszfalak elbontásával együtt gyakorlatilag a szerkezetig leverték a teljes vakolatot, felbontották az aljzatot. A láthatóvá tett szerkezeti elemek rossz állaga, valamint a korábbi többszöri átalakítások – illetve ezeknek csak a bontáskor napvilágra kerülő következményei – miatt folyamatos tervezői művezetés mellett lehetett csak dolgozni.

A második ütemben a szerkezeti munkákat végezték el. A régi Horthy-villa épületének szerkezetén jól lehetett követni a különböző korszakok építési irányzatait. Egyes részeken poroszsüveges födémszerkezet volt, míg a hozzáépítés – egy újabb kor szellemében – már vasbeton pillérekkel és monolit födémszerkezettel történt.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
A mulatóház megmaradó épületrészében gyakorlatilag a szerkezetig visszabontották az épületet, a válaszfalak is eltűntek

 

A meglévő födémtálcákat az alsó bordák mentén kivágták és elbontották, így az aulai teret egybe lehetett nyitni az emelettel, amely fölött két üveg felülvilágítót alakítottak ki, biztosítva a megfelelő benapozottságot. Itt nehézséget okozott annak megoldása, hogy a meglévő és a most külön ütemben készülő új szerkezetek a tér egybenyitása után is egy vonalban legyenek.

A meglévő gerendák teherbírását szénszálas megerősítéssel növelték, ami rendkívül precíz technológiát igényelt. Ezt tűzvédelmi okokból a későbbiekben tűzálló lemezekkel elburkolták.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
Az alap megerősítése mikrocölöpös, illetve alábetonozásos eljárással a megmaradó épületrészen

 

További kihívás volt az utólagos vízszigetelés megoldása. Itt több technológiát is alkalmaztak. A kapilláris vizek felszívódásának megakadályozása céljából injektálásos technológiával vízzárat készítettek a falakban.

Két – korábban borospinceként használt – helyiségből is csoportszobát alakítottak ki. Ezek belső oldalain kent szigetelést alkalmaztak. Az alsó szinten a klasszicista csehsüveges térsor és a korábbi pincelejárók láthatók.

Ezt követte a meglévő és megmaradó épületrészen – mikrocölöpös, illetve alábetonozásos eljárással – az alap megerősítése.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
Alapozási munkák a tornatermet is magában foglaló új épületszárnynál

 

Ezután a közbenső, valamint a zárófödémet is érintő felszerkezeti átépítési munkák készültek el a terveknek megfelelően.

A meglévő épület szerkezeti javításaival egy időben megkezdődött a tervezett iskolaépület – 15×30 méteres tornateremet is magába foglaló – új szárnyának helyén a földmunka, melyet a lemez- és sávalapok kiépítése követett.

Az új szerkezetek esetében főként bitumenes szigetelés készült, míg a régi, megmaradó részen injektálással végeztek utólagos szigetelést, különös tekintettel a régi és új épület csatlakozási csomópontjaira.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
A tornaterem kijárata és az északi homlokzat a különböző szinteken lévő iskolaudvarokat összekötő rámpával

 

Több terem megfelelő természetes megvilágítása céljából fénycsatorna készült. A bádogos- és lakatosszerkezetek a csatlakozó egyéb szakipari munkáknak megfelelően ütemezve, folyamatosan készültek. Beépítették a tervezett liftet is.

A homlokzatképzés során az új szárny – hőszigetelést követően – kőburkolatot kapott, míg a megmaradó régi homlokzat vakolt felület maradt. Elhelyezték a födémáttörésekkel kialakuló, több szintet átfogó aulatereket fedő üvegtető szerkezeteket is.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
A régi épület és az új szárny az új tantermekkel és a gyógytornateremmel

 

Új külső és belső nyílászárókat építettek be. Kialakították a tűzjelző rendszert, továbbá komplett informatikai hálózatot építettek ki, az oktatási igényekhez igazodva.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
Az alsó szint kapuján át az öltözők közvetlenül is elérhetők

 

A befejező szakaszban készültek el a hideg- és melegburkolatok, a végleges felületképzés, festés. A tornatermekben PVC sportpadló készült. Felkerültek a gépészeti, elektromos és gyengeáramú szerelvények. Minden lakatos- és asztalosszerkezet a helyére került, valamint az új melegítőkonyha teljes berendezése is.

 

Bontás, felújítás, kiegészítés: új iskola, értékmentéssel
Az iskola az újonnan kialakított buszvégállomás felől

 

A beruházás eredményeként létrejött tehát egy 8 tantermes felső tagozatos általános iskolai létesítmény.

Varga Károly

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Szellőztető rendszer alkalmazása esetén a TÉKA szigorú keretek közé szorítja a helyiségek relatív páratartalmát

A jövő nemzedékek szószólójának figyelemfelhívása az ügyféli jogokat és a társadalmi nyilvánosságot korlátozó szabályozásról

04.2.2.6. Minden, amit a tervezők 2025. január 15-étől kötelező felelősségbiztosításáról tudni lehet! (Frissítés: 2024.10.29.)

Az új Eljárási kódex, az új OTÉK (TÉKA) és az egyéb új építési jogi jogszabályok – ÖSSZEFOGLÓ CIKK (Frissítve: 2024.10.02.)

Építésügyi hatósági ügyintézők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó előírások 2024. október 1. napjától

épjog