Műemlék-felújítás összehangolva

Műemlék felújításánál mindig rendkívül sok szakmai szempontot és véleményt kell figyelembe venni. Egy városi színház esetében ez még összetettebb, hiszen olyan középületről van szó, amelyet egy egész régió magáénak érez és egy komplett társulatnak ad otthont, így a teljes közösség érzelmei és elvárásai kötődnek hozzá. Ezért Debrecenben a Csokonai Nemzeti Színház 2020 és 2023 között zajló felújításánál is elengedhetetlen volt az intenzív párbeszéd a folyamat összes szereplője között. A helyi kötődésű generálkivitelező Hunép Zrt. számára pedig kétség sem férhetett hozzá, hogy a teljes felújítás a legmagasabb műszaki minőségben készüljön el. Ehhez több szerkezet esetében a Knauf rendszerei kínálták a legjobb megoldást.
Színházépület lévén az akusztikai szempontokat a fő prioritások között kellett kezelni. A közönségforgalmi terektől kezdve egészen a belső használatú próbatermekig számtalan falat és mennyezetet Knauf Cleaneo Akustik perforált építőlemez borít, mely – az egyes terek használati igényeinek megfelelően – különböző hangelnyelésű felületek kialakítására alkalmas.

A szerkezeti átalakítások egyik legradikálisabb része volt, hogy a padlószintet több helyen közel két szint mélységig le kellett mélyíteni, az új légtechnikához szükséges gépházak kialakításához. A gépházakhoz tartozó, teljes épületmagasságban végigfutó hangszigetelt és tűzgátló aknák kialakítása Knauf Fireboard speciális tűzvédelmi építőlemezzel készült. Érdekes kihívás volt a színpad és a nézőtér közötti tűzgátló függöny elhelyezése, melynek fogadó és csatlakozó szerkezetei szintén Fireboard tűzgátló borítást kaptak.

A Knauf Aquapanel rendszere a színház homlokzatfelújításánál nyújtott segítséget az épület eredeti megjelenésének rekonstruálásában: az ablakoknál beépített Aquapanel nyíláskeretek megfelelő alapot nyújtottak a homlokzati stukkók elhelyezéséhez.

A Csokonai Nemzeti Színház felújítása olyan építési folyamat volt, ahol a résztvevők elkötelezett és precíz szakmai munkájának köszönhetően a végeredményben mindenki örömét lelheti. Büszkék vagyunk rá, hogy ehhez a folyamathoz a Kanuf csapata is hozzájárulhatott.

