2016. november 25.

Okosvilágítás a lakberendezésben

Okosvilágítás a lakberendezésben

A LED-ek megjelenése óta egyre inkább alapvetés, hogy otthonunk kialakításakor a fények tervezésére is kiemelt figyelmet fordítunk. Az okosvilágítások pár évvel ezelőtti debütálásával pedig még szélesebbre nyílt a lehetőségek tárháza, így a trend is töretlenül erősödik. Ma már akár 16 millió színárnyalat segítségével alkothatjuk meg a saját terünket, és automatizálhatjuk otthonunkat az okostelefonunkkal vezérelhető intelligens világítási rendszerek segítségével.

Az otthonunkkal együtt is tervezhetjük, de utóbb is kialakíthatjuk

„Ideálisan már a lakás tervezésekor érdemes kialakítani az otthonok világítását, de a mai modern eszközökkel az utólagos kialakítás is könnyen megoldható, ha a lakás alapgépészeti és elektromos kialakítása funkcionálisan megfelelő” – vélekedik Bárdóczky Andrea lakberendező. „Az intelligens világítás kiépítése ugyanis nem igényel átalakítást vagy plusz villanyszerelési munkát, a legtöbb rendszer akár egy-egy izzó cseréjével is bővíthető, módosítható, mert az okosizzók is hagyományos E27-es foglalatba csatlakoztathatók. Egy igazán komplex világítási rendszer akár 50 fényforrást – egy teljes lakás világítását – is képes vezérelni egy közvetlenül a routerhez csatlakozó központi egységgel, úgynevezett bridge-el” – teszi hozzá a szakértő.

Okosvilágítás a lakberendezésben 

 

Ha betartunk néhány alapszabályt, szakember sem feltétlenül szükséges

Az intelligens világítási rendszerek telepítése és kezelése rendkívül egyszerű, a rengeteg gyári, illetve egyéb szabad fejlesztésű, nyitott elérésű applikációnak köszönhetően pedig mi magunk is könnyedén megtervezhetjük és kialakíthatjuk otthonunk fényeit. Határt csak a saját képzeletünk szabhat. Azért persze nem árt, ha betartunk néhány alapszabályt. „A megfelelő lámpatestek, valamint fényforrások kiválasztásakor és színeinek beállításakor érdemes figyelembe venni az otthonok alap stílusjegyeit és a helyiségek funkcióját” – tanácsolja Bárdóczky Andrea.

Okosvilágítás a lakberendezésben

Míg egy nappaliban fontos, hogy legyen egy központi lámpa, ami az egész teret bevilágítja, mellé pedig több kiegészítő fényforrás, addig a hálószobában egyáltalán nincs szükség plafonról érkező direkt fényre, itt inkább az ágy szélein lévő világításra, a gardrób megvilágítására kell figyelni. A gyerekszobában és az étkezőben is nagyon fontos az erős, lefelé mutató központi fény. E tekintetben klasszikus, de kerülendő megoldásnak számítanak az étkező gyertya ágú csillárjai, mert az asztal helyett a mennyezetet világítják meg, illetve a gyerekszobák repülős mennyezetvilágításai, mert ezek sem a funkciót helyezik előtérbe. A gyerekszobának és a közlekedőknek is fontos eleme lehet viszont a kísérőfény, például a Philips HUE beépíthető lámpa falra szerelve halványkék vagy zöld fénybeállításban. A konyhában a pult, a fürdőszobában a mosdótükör megfelelő megvilágítása a legfontosabb, például LED szalagokkal, és persze minden helyiségben a megfelelő kiegészítő bújtatott, illetve hangulatfények kialakítása.

Okosvilágítás a lakberendezésben

 

Minden lakberendezési stílussal kompatibilis lehet

A minimál, a loft- és a high-tech stílushoz a fehér színű alap-fénybeállítások, a vintage, illetve a mediterrán stílushoz pedig a sárga fények illenek, a retro stílusnál nyugodtan nyúlhatunk merészebb – vörös, kék, zöld – színekhez is, de okosvilágításokkal a fehér és a sárga színtartományán belül is számtalan árnyalat közül választhatunk. „Az intelligens világítások előnye még, hogy az alapkaraktert meghatározó fénybeállítások mellett rengeteg különböző, tevékenységhez, alkalomhoz, hangulathoz illő fénybeállítást is elmenthetünk és bátran kikísérletezhetjük, melyik az a fény és színkompozíció, ami a leginkább feltölt vagy épp kikapcsol bennünket” – emeli ki Bárdóczky Andrea.

Okosvilágítás a lakberendezésben

 

Intelligens és stílusos lámpatestek

Ahhoz, hogy igazán a saját ízlésünkre, illetve lakásunk stílusára szabhassuk otthonunk világítását, arra is érdemes figyelni az okos világítási rendszer kiválasztásakor, hogy mennyire széles az adott rendszerhez kapcsolható lámpatest portfólió. A Philips HUE például már 50 féle terméket kínál intelligens világítási rendszeréhez, idén ősztől pedig már fehér fényű modern formatervezésű, minden lakberendezési stílushoz jól illeszkedő függesztett, fali és spotlámpák is elérhetőek a kínálatában, amelyek akár önmagukban – offline – is szabályozhatók a termékhez tartozó távirányítóval.

 

Extra kényelmi funkciók

Az Apple Home Kit, illetve Google Nest kompatibilis Philips HUE okosvilágítás közös platformon működtethetőek más, Zigbee alapú okoseszközzel és alkalmazással. Így az intelligens világítást összehangolhatjuk az okostermosztáttal vagy árnyékolástechnikával, és például egy vihar esetén akár a távolból le tudjuk engedni a redőnyöket, miközben párhuzamosan megemeljük a szoba hőmérsékletét és felkapcsoljuk a világítást, de az automatizált világítás a betörők ellen is védelmet nyújthat. Az Apple Home Kit kompatibilitás olyan új funkciókat is lehetővé tesz, mint például a Siri hangvezérlés, de okosvilágítással a házibulik hangulatát is feldobhatjuk.

sajátjaink

sajátjaink

sajátjaink

hírlevél-feliratkozás