Tervezési segédletek Öszvérszerkezetek – Tervezés az Eurocode alapján

2023. május 04.
Tervezési segédletek Öszvérszerkezetek – Tervezés az Eurocode alapján

A könyv az öszvérszerkezetek Eurocode alapú méretezésének alapjait összefoglaló tervezési segédlet, mely a magasépítési öszvérszerkezetek tervezése során alkalmazott általános előírások mellett tárgyalja az öszvérhidak specifikus eljárásait is. Bár az ismeretanyag egy adott szabványhoz kötődik, célunk nemcsak az előírások felsorolása, hanem azok fizikai hátterének, illetve gyakorlati alkalmazhatóságának bemutatása is.
A könyv felépítése alapvetően követi azt a rendszert, amely megszokott a tartószerkezeti Eurocode-okban. A könyv szorosan támaszkodik az acél- és vasbeton szerkezetek méretezésénél alkalmazott módszerekre, azokra számos helyen hivatkozik. Az első három fejezetben röviden áttekintjük az alkalmazott szabványok felépítését, jelölésrendszerét és méretezéselméleti alapjait, majd az acél- és betonanyagra vonatkozó szabványos adatokat ismertetjük, hivatkozva a vonatkozó tervezési segédletekre és szabványokra. A negyedik fejezetben a szerkezeti modellezés és igénybevételek, illetve elmozdulások számításának – a továbbiakban együttesen „szerkezeti analízis” – öszvérszerkezetekre vonatkozó elveit és előírásait mutatjuk be. A következő fejezetekben az alapvető szerkezeti elemek teherbírásának – az Eurocode szóhasználatában „ellenállásának” – meghatározásával foglalkozunk, szilárdsági és stabilitási határállapotok alapján. Külön fejezetben tárgyaljuk a nyírt kapcsolatok kialakítását és méretezési eljárását, majd a használhatósági határállapot vizsgálatát ismertetjük. A könyvben külön fejezetet kapott két speciális szerkezettípus: a magasépítésben alkalmazott acél profillemezes öszvérfödém és a hídépítési acélgerenda-betétes pályalemez. A tartalmi felépítésből látható, hogy igyekeztünk az öszvérszerkezetek méretezése témakörét minél átfogóbban tárgyalni, azonban a vonatkozó szabvány alkalmazása is szükséges a gyakorlati tervezés során.
Általánosságban elmondható a könyvben tárgyalt szabványkötetekről – a többi tartószerkezeti Eurocode-hoz hasonlóan –, hogy kevesebb kötelezően betartandó tervezési, illetve méretezési alapelvet tartalmaznak, amelyeket kiegészítenek a nem kötelezően előírt alkalmazási szabályok. Utóbbiak alternatív módszerekkel helyettesíthetők. Jelen könyvben csak az Eurocode-ban javasolt alkalmazási szabályokat ismertetjük, kitérve azokra a tapasztalatokra és/vagy javaslatokra, amelyek véleményünk szerint segíthetik a megértést, és egyszerűsíthetik az – esetenként igen bonyolult – eljárások alkalmazhatóságát.
A könyv a szerzők több hónapos munkájának eredményeként jött létre, melyben az egyetemi oktatásban, szakértői munkákban és a közelmúltban elkészült VH 1.5 kötetének kidolgozásában az öszvérszerkezetek méretezése témakörében szerzett tapasztalataikat is hasznosították. A könyv és a kapcsolódó példatár előkészítése során támaszkodtunk a második szerző portugál nyelven megjelent öszvérszerkezeti tervezés tárgyában készült könyvére is.
Megjegyzés: a könyv azzal a feltételezéssel készült, hogy az azt olvasó rendelkezik az alapvető mechanikai ismeretekkel így az ábrákon vagy képletekben esetleg előforduló elírásokat képes felismerni, és azokat a szabványban leírtak szerint alkalmazni. 
Megjelenés éve: 2020

 

A kiadványt ITT LEHET MEGRENDELNI.

 

Személyes átvétel:

helye: 1119 Budapest, Pajkos utca 25. II emelet, Artifex Kiadó

ideje: telefonos egyeztetés alapján, telefonszám: +36-1-783-17-11

 

 

TARTALOM

Bevezetés
  - A könyv célja és felépítése
  - Az Eurocode 4-ről általában

            Az Eurocode 4 kötetei
            A könyvben tárgyalt szabványkötetek
  Jelölések
            Jelölésrendszer az Eurocode-ban
            A könyvben alkalmazott jelölések
  - Fogalom meghatározások

A méretezés alapelvei
  - Általános előírások
  - Parciális tényezők

Anyagok
  - Beton jellemzői
  - Betonacél és feszítőacél jellemzői
  - Szerkezeti acélok jellemzői
  - Nyírt kapcsolóelemek jellemzői
  - Acél profillemezek jellemzői

Szerkezeti analízis
  - Bevezetés
  - A keresztmetszetek osztályozása

           Keresztmetszet osztályozás háttere
           Az EC4 keresztmetszeti osztályozása
  - Az anyagmodell
           Az anyagmodellekről általában
           Az EC4 rugalmas és képlékeny számításokkal kapcsolatos előírásai
  - Geometriai nemlinearitás: az alakváltozások-elmozdulások figyelembe vétele
           A geometriai nemlinearitásokról általában
  - Az EC4 másodrendű hatásokra vonatkozó előírása
           Az EC4 előírásai a helyettesítő imperfekciók meghatározására
  - Globális analízis módszerei
           Általános elvek
           Lineárisan rugalmas számítás
           Nyírási alakváltozás figyelembe vétele – együttdolgozó szélesség
           Kúszás és zsugorodás figyelembe vétele
           Beton berepedésének a hatásai
           A kivitelezés fázisai és sorrendje
           Hőmérsékleti hatások
           Feszítés hatása
           Lineárisan rugalmas számítás korlátozott igénybevétel-átrendeződés figyelembevételével
           Merev-képlékeny számítás
  - Nyírt kapcsolat modellezése
           Teherbírási határállapotok
  - Öszvérgerendák keresztmetszeti ellenállása
           Általános elvek
           Szerkezeti kialakítás
           Hajlításvizsgálat képlékeny alapon – teljes nyírt kapcsolat
           Hajlításvizsgálat képlékeny alapon – részleges nyírt kapcsolat
           Hajlításvizsgálat rugalmas alapon
           Hajlításvizsgálat nemlineáris alapon
           Függőleges nyírás vizsgálata képlékeny alapon
           Függőleges nyírás vizsgálata rugalmas alapon
           Hajlítás és nyírás kölcsönhatásának vizsgálata képlékeny alapon
           Hajlítás és nyírás kölcsönhatásának vizsgálata rugalmas alapon
  - Öszvérgerendák kifordulási ellenállása
           Általános elvek Kifordulási ellenállás – 1., 2. és 3. keresztmetszeti osztályú folytatólagos gerendák
           Rugalmas kritikus nyomaték
           Számítás nélküli egyszerűsített módszer
  - Öszvéroszlopok keresztmetszeti ellenállása
           Általános elvek
           Szerkezeti kialakítás
           Igénybevételek meghatározása
           Szerkezeti acél helyi horpadása
           Keresztmetszet nyomási ellenállása
           Keresztmetszet nyírási ellenállása
           Keresztmetszet ellenállása hajlítás és nyomás interakciója esetén
           Keresztmetszet ellenállása hajlítás és nyírás interakciója esetén
           Ellenőrzés egytengelyű hajlítás és nyomás esetén
           Ellenőrzés kéttengelyű hajlítás és nyomás esetén
  - Öszvéroszlopok kihajlási ellenállása

Nyírt kapcsolat
  - Általános elvek
  - Szerkezeti kialakítás
  - Fejes csapos kapcsolóelemek ellenállása

           Álló csapozással kialakított kapcsolatok
           Vízszintes csapozással kialakított kapcsolatok
  - Fejes csapos kapcsolat számítása képlékeny elven
           Hosszirányú nyíróerő meghatározása – magasépítési gerendák teljes és részleges nyírt kapcsolatai
           Hosszirányú nyíróerő meghatározása – hídépítési gerendák teljes nyírt kapcsolatai
           Kapcsolóelemek kiosztása
  - Fejes csapos kapcsolatok számítása rugalmas elven
           Hosszirányú nyíróerő meghatározása külső terhekből
           Hosszirányú nyíróerő meghatározása zsugorodásból
           Hosszirányú nyíróerő meghatározása egyenlőtlen hőmérsékletváltozásból
           Hosszirányú nyíróerő meghatározása erőbevezetés helyén
           Hosszirányú nyíróerő meghatározása keresztmetszetváltás helyén
           Egy csapra jutó fajlagos hosszirányú nyíróerő
           Kapcsolóelemek kiosztása
  - Nyíróerők interakciója
  - Keresztirányú vasalás

           Álló csapozással kialakított kapcsolatok
           Vízszintes csapozással kialakított kapcsolatok
  - Öszvéroszlopok nyírt kapcsolatai
           Nyírt kapcsolat vizsgálata az erőbevezetés környezetében
           Nyírt kapcsolatok az erőbevezetés környezetén kívül

Használhatósági határállapotok
  - Általános elvek
  - Alakváltozások korlátozása

           Általános elvek
           Magasépítési szerkezetek gerendáinak lehajlása
           Hídszerkezetek gerendáinak lehajlása
           Lehajlási korlátok
  - Feszültségek korlátozása
           Általános elvek
           Hidak feszültségkorlátozása
  - Repedéstágasság korlátozása
           Általános elvek
           Minimális vasmennyiség meghatározása
           Közvetlen teher hatására történő berepedés

Acél profillemezes öszvérfödémek
  - Általános elvek
  - Szerkezeti kialakítás
  - Szerkezeti analízis

           Zsaluzatként működő acél profillemez vizsgálata
           Öszvérlemez vizsgálata
  - Teherbírási határállapotok
           Zsaluzatként működő acél profillemez ellenőrzése
           Öszvérlemez hajlítási ellenállásának ellenőrzése
  - Hosszirányú nyírással szembeni ellenállás
           Véglehorgonyzás nélküli lemezek
           Lehorgonyzott végkialakítású lemezek
  - Öszvérlemez függőleges nyírási ellenállásának ellenőrzése
  - Öszvérlemez átszúródás ellenőrzése
  - Használhatósági határállapotok

           Zsaluzatként működő acél profillemez ellenőrzése
           Öszvérlemez ellenőrzése

Acélgerenda-betétes pályalemezek
  - Általános elvek
  - Szerkezeti kialakítás
  - Szerkezeti analízis
  - A keresztmetszetek osztályozása
  - Keresztmetszeti ellenállás

           Általános elvek
           Hajlítási ellenállás számítása képlékeny alapon
           Függőleges nyírási ellenállás számítása képlékeny alapon
  - Használhatósági határállapotok
           Általános elvek
           Repedéstágasság korlátozása
           Minimális vasmennyiség meghatározása

Irodalom

hírlevél-feliratkozás

épjog