Az egyes burkolati termékekre van szabályozás, a teljes burkolati rendszerre még nincs

 

A hidegburkolat, vagyis a kerámia burkolati rendszer felépítése igen változatos lehet, igazodva a környezeti körülményekhez és használati igénybevételhez:

- Már az alapfelület tulajdonságai meghatározó tényezők a burkolat felépítése szempontjából. Az alapfelület lehet pl. beton, vakolt felület, gipsz vagy gipszkarton, fa, betonyp, OSB lap stb. Az alap várható mozgásai, hőtágulása, vízérzékenysége meghatározza a burkolat felépítését.

- Ha az alapfelület nem egyenletes, nem sík, akkor kiegyenlítést kell végezni. A vékony rétegű ragasztás feltételezi a sima, egyenes alapfelületet, mivel a ragasztó nem alkalmas a különbségek kiegyenlítésére. Vízszintes felületeknél esztrich- vagy simító réteget kell alkalmazni, függőleges felületeknél javító-simító réteg kerül az alapfelületre. Bonyolítja a felépítést, hogy egyes területeken még hő-, illetve hangszigetelő réteget is kialakítanak.

- Az így kialakított felületre hordják fel vagy erősítik fel a víz elleni szigetelést. Ez lehet szigetelőlemez, vagy kenhető szigetelőhabarcs. A kenhető szigetelőanyagoknak is több fajtájuk van; lehet merev szigetelőanyag (cementes iszap), vagy rugalmas kent szigetelés, pll. rugalmas cementhabarcs, vagy műanyag diszperzió kötőanyagú kenhető vízszigetelő habarcs. A vízszigetelő réteg fontos kiegészítői az élek, sarkok, csőáttörések szigetelés erősítésére szolgáló rugalmas szigetelőszalagok és mandzsetták.

- A vízszigetelő rétegre kerül ragasztással a kerámiaburkolat. A burkolólapok igen különbözőek lehetnek, ennek megfelelően a ragasztóhabarcsok is változóak.

- A burkolólapok fugázására is többféle fugázó anyag alkalmazható. A szerkezeti csatlakozások és dilatációs fugák kitöltésére is különböző termékek szolgálnak.

Mint látható, a hidegburkolat mint rendszer igen sokféle rétegből épül fel. Az egyes rétegekhez tartozó termékekre többnyire található szabvány vagy előírás, de az egész rendszer felépítésének szabályozása nem megoldott.

 

Szabályozási kérdések

A kerámiaburkolat készítésének anyagai és technológiája az elmúlt évtizedek alatt igen jelentős változáson, fejlődésen ment keresztül. Előtérbe kerültek azok az anyagok és technológiák, melyek – követve a mai igényeket – lehetővé teszik a minél gyorsabb kivitelezést, és emellett a vastagsági igények is csökkennek.

A magyarországi szabályozás mindig tartalmazott a kerámiaburkolatok készítésére vonatkozó előírásokat. Voltak MSZ szabványok, ágazati szabványok, valamint Műszaki Előírások. A ragasztásos technológia térhódításával ezek az előírások már elavultak. A ragasztók, kerámiák, és egyéb rendszerelemek tekintetében nagy volt a bizonytalanság, hiányzott az új technológia ismerete. A szabályozás ebben az időben döntően a német DIN szabványokat használta.

1999-2000-ben a nagy csemperagasztó-gyártók (tízen voltak) összefogásának következtében született egy Műszaki Irányelv a MÉASZ kiadásában. Ezt az irányelvet a gyártók által finanszírozott és elfogadott, az ÉMI Vegyészeti Osztályán készült kutatási munka alapján állították össze, figyelembe véve az EU készülő követelményeit és vizsgálati szabványait. Az irányelv a termékek osztályba sorolásán kívül foglalkozott még azzal is, hogy egyes osztályokba tartozó csemperagasztó termékek milyen igénybevételi körülmények között alkalmazhatók.

Miután Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, és átvettük az uniós szabályozást, a hidegburkolat-készítés anyagai is szabályozottak lettek.

Az EU előírásai azt a rendszert követik, hogy igen részletesen előírt vizsgálati körülmények között mért paraméterek alapján a termékeket osztályba sorolja, de nem tartalmaz információt vagy előírást arra vonatkozóan, hogy milyen igénybevételre milyen osztályú termék felel meg. Ennek kidolgozása az egyes tagállamok lehetősége, amivel Magyarország ezen a területen eddig még nem élt.

Az Európai Uniós szabályozás a megfelelőségigazolás módját a 89/106/EGK Építési Direktíva alapján határozza meg, melynek magyar megfelelője a 3/2003 (I:25) BM-GKM-KvVM együttes rendelet.

A termék forgalomba hozatalának feltétele a termék megfelelőségigazolása. Ennek több módozata van. 1 és 1+ módozatú megfelelőségi tanúsítvány, vagy szállítói megfelelőségi nyilatkozat 2, 2+; 3 vagy 4 módozat szerint. A különböző módozatokhoz tartozó kötelezettségek a rendelet 4. számú mellékletében találhatók. A termék megfelelőségének eldöntéséhez vagy osztályba sorolásához a termékre vonatkozó harmonizált európai szabvány vagy Európai Műszaki Előírás (ETAG) tartalmaz információt. Amennyiben a termék megfelelőségigazolása megfelel az unió fent leírt szabályozásának, a termékre a gyártó ráteheti a CE jelölést, amellyel az unión belül a termék szabadon forgalmazható.

A hidegburkolat egyes elemeire ma a következő szabályozások érvényesek:

Alapfelület: az egyes típusoknak megfelelően.

Esztrich:

- MSZ EN 13813 Esztrichek és padozati anyagok. Esztrichhabarcsok tulajdonságok és követelmények (magyar);

- harmonizált európai szabvány – megfelelőségigazolás módozata: 3 vagy 4;

- kísérő szabvány az MSZ EN 13318 Screed material and floor screed. Definitions.

Betonjavító és simító anyagok:

- MSZ EN 1504-3 Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Szerkezeti és nem szerkezeti javítás;

- Harmonizált európai szabvány – megfelelőségigazolás módozata 4 vagy 2+ (tűzvédelmi szempontból 1, 3, 4).

Víz elleni szigetelés:

- ETAG 022 Útmutató a vízhatlan bevonat-szigetelő készletek vizes helyiségek fal- és padlószigetelésére;

- megfelelőségigazolás módozata 2+ (tűzvédelmi szempontból 1,3,4);

- MSZ EN 13859-2: 2004 +A1:2009 Hajlékony vízszigetelő lemezek. Falburkolatok alátét lemezei;

- harmonizált európai szabvány – megfelelőségigazolás módozata: 3 (tűzvédelmi szempontból 1,3,4);

- MSZ EN 14891 Folyékonyan felhordott vízzáró termékek ragasztott kerámiai burkolatok alá. Követelmények, vizsgálati módszerek, megfelelőség értékelés, csoportosítás és megjelölés.

Ragasztás:

- MSZ EN 12004 Habarcsok és ragasztók kerámiai burkolólapokhoz. Követelmények, a megfelelőség értékelése, osztályozás és megnevezés;

- harmonizált európai szabvány – megfelelőségigazolás módozata: 3;

- kísérő szabványok: MSZ CEN/TR 13548 A kerámia burkolás tervezésének és kivitelezésének általános szabályai (általános szempontokat foglal össze a kerámia burkolat tervezésére, kivitelezésére, az elkészült burkolat minőségére, tisztítására és karbantartására vonatkozóan. Uniós irodalmi hivatkozásokat tartalmaz a célkörnyezet osztályozására, a fogadófelület osztályozására és az ennek megfelelő anyagkiválasztásra vonatkozóan.);

- MSZ 21150 A hidegburkolás magyar szakkifejezéseinek meghatározása. (Ez a szabvány a Magyarországon elfogadott kifejezéseket gyűjti össze és magyarázza az uniós szabályozásnak megfelelően.)

Burkolóanyag:

- MSZ EN 14411 Kerámia burkolólapok. Fogalommeghatározások, csoportosítás, minőségjellemzők és megjelölés;

- harmonizált európai szabvány – megfelelőségigazolás módozata: 4, 3.

Fugázóanyagok:

- MSZ EN 13888 Kerámiai burkolólapok fugázóanyagai. Követelmények, megfelelőségértékelés, osztályozás és megnevezés;

- követelményszabvány, de nem harmonizált.

Végül mindenre vonatkozik a 9/2008(II.28)ÖTM rendelet a tűzzel szembeni viselkedésről.

Az uniós szabályozáson kívül még információkat találhatunk a MÉÁSZ MI-2-2001 Műszaki Előírásban, valamint a ZDB (Zentralverband Deutsches Baugewerbe) Merkblattokban is.

 

A hidegburkolat-készítés gyakorlatban jelentkező problémái

A hidegburkolati rendszer egyes elemei nagyon sokféle változatot eredményeznek, ezért jelenleg a burkolatragasztás fogadófelületéhez tartozó rétegekkel külön most nem foglalkozunk.

A hidegburkolatokat különböző igénybevételi körülmények között alkalmazzák. Az ÉMI-ben 1999-ben készült tanulmányban összeállítottunk különböző alkalmazási területeket.

6 csoportot alkottunk:

a.) Kültéri alkalmazások

- homlokzatok

- terasz, balkon

- lábazatok

b.) Széles hőmérsékleti ingadozásoknak kitett beltéri területek

- padlófűtés feletti burkolat

- hűtőkamrák burkolata

c.) Nedves, vizes helyiségek

- zuhanyozók

- fürdőszoba

- konyha

d.) Víz alatti (víznyomás) felület

- uszodák

- tartályok

e.) Nagy forgalmú helyek

- kiállítóterem

- eladóterek

- pályaudvarok

- vendéglátóhelyek

- ipari csarnokok

- raktárak

f.) Szélsőségesen nagy hajlításnak vagy vibrációnak kitett falakra, padlókra készült burkolat

- fa

- azbesztcement felület

Nézzük meg az egyes igénybevételi területekből következő hatásokat, melyeket a ragasztónak ki kell állnia:

a.) A kültéri alkalmazásoknál – függőleges és vízszintes felületeknél is – számításba kell venni a nagy hőingadozás által okozott mozgásokat, valamint a burkolólap mögé kerülő víz fagy-olvasztó hatás következtében létrejövő feszítőhatást. Homlokzatoknál, illetve térelválasztó felületeknél még a páradiffúzió vagy páralecsapódás hatásával is számolni kell. Homlokzatoknál különösen figyelemre méltó, hogy a hőmozgás, a páradiffúzió, a fagyhatás és az épületmozgások együttesen olyan erős igénybevételt jelentenek, ami a nagy felületű ragasztási technológiát igen veszélyessé teszi. A veszélyt még fokozza, hogy az esetlegesen lehulló burkolólapok emberéletet olthatnak ki. Tapasztalatunk szerint abban a csekély számú esetben, ahol ilyen homlokzatburkolatot készítettek, ott igen sokszor meghibásodás lépett fel rövid időn belül. A nagyfelületű homlokzatok gránit vagy márványburkolatai (például lásd: bevásárlóközpontok) ezért mind szerelt burkolatok és egyik sem ragasztással készült.

b.) Beltéri alkalmazásoknál, ahol különösen nagy hőingadozásra lehet számítani – ilyen elsősorban a padlófűtés, vagy falfűtés, de a hűtőkamrák is ide sorolhatók – indokolt az alkalmazási terület külön kiemelése. Padlófűtésnél számolni kell azzal, hogy felfűtés és lehűlés esetén a fűtőesztrich a ráragasztott kerámia burkolattal együtt tágul és zsugorodik. Egyrészt a ragasztó hőtágulási együtthatója nagyságrendben azonos az esztrichével – ez cementes esztrich és ragasztó esetében igaz –, de a burkolólap hőtágulása biztosan eltér ezekétől. Ebből következően a ragasztót erős nyíró-igénybevétel fogja terhelni, ami bizonyos rugalmasság mellett megfelelő önszilárdságot is megkövetel. A hűtőkamrákban hasonló igénybevételek fordulnak elő, csak a negatív hőmérséklettartományban.

c.) Nedves, vizes helyiségekben gyakori a magas páratartalom, vagy időszakosan a víz közvetlen hatása éri a burkolatot, a ragasztónak vízállónak kell lennie, vagyis a víz tartós hatására sem csökkenhet a ragasztási szilárdság.

d.) Érdemes kiemelten foglalkozni a tartós víznyomás alatti burkolatokkal (például: uszoda, tartályok) különösen kültérben, mivel ilyen területen a ragasztónak nemcsak vízállónak, hanem a víznyomással szemben is ellenállónak kell lennie. Fel kell vennie a nagy víztömeg által keltett rezgéseket, mozgásokat, a burkolat alá került víz feszítő hatását. Ilyen esetben is indokolt lenne a burkolatkészítés feltételeinek pontos meghatározása.

e.) Nagyforgalmú helyek esetében elsősorban a ragasztónak a hajlító-húzó- és nyomószilárdsága legyen magas, hiszen ezeken a helyeken a hajlító- és nyomó-igénybevétel jelentős. Kisgépek és targoncák közlekedése esetén a nyíró igénybevétel is jelentős lehet.

f.) Szélsőséges felhasználási körülmény, ha a merev kerámia burkolatot olyan alapfelületre ragasztják, amely hő, pára, víz hatására duzzad vagy zsugorodik, esetleg hajlik. Ilyen például a fa, farostlemez, faforgácslap, gipsz, gipszkartonlap, betonyplap stb. Ezeknél a felületeknél érdemes a burkolat alatti vízszigetelést kötelezővé tenni, amennyiben nagy vízterhelés éri a burkolatot.

A hidegburkolat ragasztásához alkalmazott rendszeralkotók kiválasztását (az igénybevételi szempontokon túl) meghatározza az alapfelület (fogadófelület) tulajdonsága, a burkolólap fajtája, illetve tulajdonsága és a ragasztó tulajdonsága. Az alapfelületbe beleérthetjük a ragasztás alatti összes réteget is. A burkolólapok esetében elsősorban a vízfelvételük befolyásolja a ragasztás minőségét. A burkolólapok harmonizált szabványa a vízfelvétel alapján sorol osztályokba.

A csemperagasztók különböző tulajdonságainak meghatározását az MSZ EN 12004 harmonizált szabvány tartalmazza.

A szabvány különbséget tesz a kötőanyag fajtája szerint:

C jelű cementbázisú ragasztó,

D jelű diszperzió kötőanyagú ragasztó,

R jelű reaktív műgyanta kötőanyagú ragasztó.

Mindhárom típusú ragasztónál további osztályokat alkot egyrészt szilárdsági tulajdonságok, másrészt a felhordhatósághoz kapcsolódó jellemzők alapján.

Vannak általános követelményű és fokozott követelményű ragasztóhabarcsok. Ezek alapján a termékek különböző osztályokba sorolhatók, az alaptulajdonságokat figyelembe véve ezek a következők lehetnek:

C1 normál kötésű cementhabarcs,

C2 fokozott követelményű cementhabarcs,

C2S1 fokozott követelményű, alakváltozásra képes cementhabarcs,

C2S2 fokozott követelményű, nagy alakváltozásra képes cementhabarcs,

D1 általános követelményű diszperziós ragasztó,

D2 fokozott követelményű diszperziós ragasztó,

R1 általános követelményű reaktív műgyanta ragasztó,

R2 fokozott követelményű reaktív műgyanta ragasztó.

Az egyéb betűjelölések a feldolgozhatóságra vonatkozó információkat tartalmazzák.

Jól látható: a harmonizált szabvány semmilyen támpontot nem ad arra vonatkozóan, hogy az egyes termékeket milyen területen lehet, vagy célszerű alkalmazni. Az MSZ CEN/TR 13548 szabvány is csak általánosságban fogalmazza meg az alapfogalmakat és feltételeket, melyek alapján a tervezés, kivitelezés és minősítés véghezvihető. A magyarországi gyakorlatban még nem született szabályozás a burkolatkészítés szabályairól, csupán a magyar szakkifejezések meghatározása, egységesítése történt meg az MSZ 21150 szabványban.

Ez a szabvány megtette az első lépést, hogy az európai követelményeket összhangba hozza a magyarországi gyakorlattal. A legnagyobb zavart a kereskedelemben használt olyan kifejezések jelentik, mint a „fagyálló” vagy a „flexibilis” ragasztó vagy fugázó.

 

Fagyálló? Flexibilis?

Az európai szabványokat végignézve sehol nem jelenik meg a fagyálló vagy a flexibilis kifejezés. Különösen a „flexibilis” kifejezés okoz zavarokat. A kereskedelemben ez a kifejezés a gyártó szándéka szerint egy magasabb minőséget jelöl, azt a célt szolgálja, hogy a termék eladhatóbb legyen. Valójában azonban nincsen mögötte műszaki tartalom.

Mit is jelent a flexibilitás vagy rugalmasság?

A kifejezést sok féle területen használják, például közgazdasági, vagy pszichológiai, vagy éppen fizikai fogalomként.

Fizikai fogalomként nagyon leegyszerűsítve „rugalmas anyagmodell esetén feltételezzük, hogy egyes erőhatásoknak kitett szilárd anyagok az erőhatás megszűntével visszanyerik eredeti alakjukat. Az alakváltoztató feszültség és a deformáció között bizonyos határig egyenes arányosság áll fenn. (Hooke törvény) Ha az anyag tönkremenetele számottevő megelőző alakváltozás létrejötte nélkül következik be, akkor viselkedését ridegnek nevezik.

Az egyenes arányosság a deformáló feszültség és deformáció (alakváltozás) között a tapasztalat szerint eléggé kis deformációk esetén teljesül.

A deformáló feszültség is többféle lehet; leggyakrabban az összenyomás és nyírás, valamint a hajlítás és csavarás hatására létrejövő alakváltozást vizsgálják. A csemperagasztó vizsgálati szabványa (MSZ EN 12002) a hajlításból származó lehajlást vizsgálja, és ad a lehajlás mértékére követelményt.

Ha vizsgálunk egy feszültség-deformáció diagramot, akkor – amennyiben a tönkremenetel nem következik be – a mellékelt ábrán látható állapotokat találjuk.

„A” pontig Hooke törvény érvényesül.

 

„A-B” pontok között még rugalmas, de az egyenes arány már nem áll fenn.

 

„C”: plasztikus deformáció.

 

„B” ponthoz tartozik az a legnagyobb feszültség, amelynél a test még rugalmasan viselkedik. Ez a rugalmasság határa. E felett az alakváltozás már nem rugalmas, innen maradó vagy plasztikus deformáció jön létre. További feszültségnövekedés tönkremenetelt okoz.

A már említett tanulmány során mértük kb. 10 db –a gyártók által „flex”-nek minősített ragasztó MSZ EN 12002 szerinti alakváltozását és érdekes eredményeket kaptunk (lásd a mellékelt táblázatot).

A 19. jelű ragasztó magas szilárdsági értékei ellenére –vagy éppen azért – igen kicsi lehajlásra volt képes a tönkremenetelig.

Az 5. jelű ragasztó annak ellenére, hogy az izzítási veszteségadat alapján jelentős diszperziót tartalmazott, viszonylag kis alakváltozásra volt képes.

Jelentősebb alakváltozást az a két termék – a 13. és a 4. – mutatott, ahol a diszperziótartalom 4% körüli volt és a cementváz sem volt túl erős.

Felvettük a feszültség – lehajlás görbéket is; ezek azt mutatták, hogy a jelentősebb lehajlás során a görbe a tönkremenetel előtt elhajlott, vagyis elérte a rugalmasság határát.

 

Érdekességként a lehajlás gyakoriságát vizsgálva az összes vizsgált ragasztó között (29 db) a flexnek nevezett ragasztóknál volt döntően 2,0 mm feletti lehajlás, a többi normál és emelt szintű ragasztóknál pedig alacsonyabb.

(kék színű jelölés = normál ragasztók,

 

sárga színű jelölés = emelt szintű-fokozott követelményű ragasztók,

piros színű jelölés = „flex”-nek nevezett ragasztók)

 

Ez tíz évvel ezelőtt volt. Azóta az unió is meghozta az alakváltozásra vonatkozó követelményét, ami az S1 osztályú ragasztónál 2,5 mm, az S2 osztályú ragasztónál pedig 5,0 mm. Úgy tűnik, hogy a tíz évvel ezelőtt még jó alakváltozó képességgel rendelkezőnek „flex-nek” minősített termékek döntő többsége ma már nem teljesíti a követelményt.

Tehát láthatjuk, hogy a flexibilitás megjelölés nagy zavart okoz a megítélés szempontjából. Úgy véljük, hogy a helyzet csak úgy tehető egyértelművé, ha megszületik a NAD (nemzeti alkalmazási dokumentum) amely előírja a különböző csemperagasztók alkalmazási területét az uniós osztályozás alapján. Ehhez meg kell alkotni a célkörnyezet osztályait, valamint a fogadófelület osztályait is. Ennek a dokumentumnak ki kell térnie a ragasztás alatti rétegek kiválasztására és követelményeire is. Amennyiben a különböző területekhez a szabványos jelölésnek megfelelő osztályú ragasztó beépítése javasolt, vagy előírt, úgy a „flex” megjelölés jelentőségét veszti.

 

dr. Péteri Miklósné

 

tudományos munkatárs, ÉMI Nonprofit Kft. Vegyészeti és Alkalmazástechnikai Tudományos Osztálya