filmszemle

2018. augusztus 22.

A legjobb tippek betörés ellen – Hogyan minimalizálhatjuk a kockázatot?

A legjobb tippek betörés ellen – Hogyan minimalizálhatjuk a kockázatot?

Nyáron, amíg utazunk és pihenünk, szeretjük elengedni a mindennapok rohanását és a gondokat, szeretünk kiszakadni a hétköznapokból. Sokszor azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy amíg mi otthonunktól távol élvezzük a jól megérdemelt pihenést, lakóhelyünk fokozott veszélynek van kitéve. A nyári időszakban a betörések száma megsokszorozódik az év többi részéhez képest; otthonunk védelme ezért ilyenkor kiemelten fontos. De vajon mit tehetünk, hogy megóvjuk lakhelyünket az illetéktelen behatolóktól? Íme öt biztos tipp a betörések kockázatának minimalizálására.

„Több módon is védekezhetünk a behatolók ellen, de a szakemberek még mindig a fizikai védelem fontosságára hívják fel a figyelmet, mint első számú elrettentő erő a betörők számára” – figyelmeztet a biztonsági nyílászárókat forgalmazó Hörmann cégvezetője, Szujó László. „Ha biztonságra törekszünk, olyan speciális meghajtással szerelt ajtókat és kapukat válasszunk, melyeket a Magyar Biztosítók Szövetségének tanúsítványával láttak el. Ez szavatolja a betörésvédelmi funkciót és ajánlja a termék alkalmazását vagyonvédelmi célra. Emellett, ha megfogadják az alábbi tippeket, minimumra csökkenthetik otthonukban a betörés kockázatát.”

1.) Ajtók, ablakok – csak biztonságosan!
Egy átlagos bejárati ajtót vagy ablakot a betörők akár már a legegyszerűbb eszközök segítségével képesek kiemelni a helyéről. A MABISZ által szavatolt RC 2-es minősítésű biztonsági ajtók azonban garantáltan ellenállnak a csavarhúzónak és a feszítővasnak legalább három percig. Az RC 3-as minősítéssel pedig ez az idő minimum 5 percre nő. A házbejárati-ajtók és ablakok a biztonsági szakértők szerint ezért legalább RC 2-es biztonsági szintűek legyenek!

A legjobb tippek betörés ellen – Hogyan minimalizálhatjuk a kockázatot?

2.) Védjük a pincét és a mellékbejáratokat!
Mivel ezek az ajtók legtöbbször az utcafrontól nehezen, rosszul vagy egyáltalán nem láthatók, a betörők előszeretettel választják ezeket a bejáratokat. Érdemes tehát a sötét sarkokat mozgásérzékelő világítással ellátni, így elijeszthetjük a hívatlan látogatókat.

3.) Ügyeljünk a garázskapukra is!
Az ajtók és az ablakok mellett a garázskapuk is könnyen biztonsági kockázatot jelenthetnek. A modern garázskapuk azonban már mechanikus nyitásvédelemmel rendelkeznek, és zárt állapotban hatékony védelmet nyújtanak a betolakodók ellen.

4.) Hogyan ijesszük el a betörőket? Segít a külső világítás
A ház külső részein elhelyezett világítás elrettentően hathat a hívatlan vendégekre. Elérhetőek már olyan eszközök és berendezések is, melyek elhitetik a betörőkkel, hogy a lakók az otthonukban tartózkodnak. Ilyen például az a lámpa, ami a televízió villogását utánozza vagy az időkapcsolók, amik a redőnyöket és a belső világítást szabályozzák, így keltve olyan benyomást, mintha a lakók épp otthon lennének.

5.) Ha felérik, be is másznak!
A fent felsorolt fogásokon kívül további óvintézkedéseket is tehetünk. Ügyeljünk például arra is, hogy az ablakokat ne érhessék el akadálytalanul. Ne hagyjunk ezért kerti bútorokat, székeket vagy padokat a teraszon vagy az ablakok alatt. Nem is gondolnánk, de akár ezzel is segíthetjük a betolakodókat a bejutásban.

A Magyar Rendőrség honlapján szabadon, bárki számára elérhető bűnügyi ponttérképen magunk is tájékozódhatunk, hogy otthonunk a veszélyeztetett területek egyikén található-e.

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog