2019. október 17.

Forgalomcsökkentés az élhetőbb városi környezet érdekében

Forgalomcsökkentés az élhetőbb városi környezet érdekében

Manapság egyre gyakrabban hallhatunk az „okos” várostervezés fogalmáról, és tapasztalhatjuk az élhetőbb urbánus környezet kialakításának erősödő igényét. A folyton növekvő gépkocsiforgalom kellemetlenségeivel ugyanis nap mint nap szembesülnek a városban élők. A forgalomcsökkentés számos problémára megoldás lehet, azonban fontos az is, hogy erre a célra milyen eszközt használnak a várostervezők.

A városi forgalom szabályozására a legkézenfekvőbb megoldás a forgalomcsökkentés, azaz a közösségi terek sűrű forgalmú utaktól való elválasztása. Nem mindegy azonban, hogy erre a célra milyen eszközt alkalmazunk. Hiszen a személygépkocsik forgalmának korlátozása mellett lehetővé kell tenni a közösségi közlekedési eszközök átjutását, de a szolgáltatók zavartalan üzemelését sem lehet akadályozni. Mindemellett az esztétikai szempontok is fontosak, főleg, ha történelmi belvárosokban megvalósuló tervekről van szó.

Belváros-Lipótvárosban évek óta alkalmaznak automata süllyedő oszlopokat a forgalomcsökkentés érdekében, és a tapasztalatok szerint a kerületszerte telepített eszközök valóban minden elvárásnak megfelelnek. „A Pilomat süllyedő hengerek forgalomcsökkentéséről pozitív tapasztalataink vannak, betöltött szerepük nélkülözhetetlen a belvárosban. Ezekkel a praktikus eszközökkel egyszerűen korlátozható az átmenő forgalom, miközben könnyen megoldható a közösségi közlekedési, illetve az áruszállító eszközök áthaladása” – foglalja össze tapasztalatait Molnár Gergely, Belváros-Lipótváros Közterület-felügyeletének igazgatója. „Összességében pozitív tapasztalataink vannak a süllyedő hengerekkel kapcsolatban és szorgalmaznánk az ilyen eszközök használatát minél szélesebb körben” – teszi hozzá az igazgató úr.

A Hörmann kínálatában tavaly jelent meg a forgalomkorlátozó eszközök széles palettája (a választékban a sorompóktól az oszlopokig számtalan termék található), melyek megfelelnek napjaink követelményeinek. „Az általunk forgalmazott süllyedő oszlopok lehetővé teszik a be- és áthajtók rugalmas, ugyanakkor megbízható szabályozását, mindamellett, hogy diszkrét megjelenésüknek köszönhetően harmonikusan illeszthetők bármilyen környezetbe anélkül, hogy ezzel veszélyeztetnénk a városképet” – nyilatkozta Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. cégvezetője.

Forgalomcsökkentés az élhetőbb városi környezet érdekében

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

ÉPÍTÉSI JOG 2023 – október 15-ig nézze meg az előadásokat, és szerezze meg a kamarai pontokat (MÉK 1,5 pont, MÜK 9 pont)

December 16-a lehet a Magyar Építészet Napja

Lázár János bemutatta a főépítészeknek a magyar építészetről szóló törvény tervezetének főbb elemeit (VIDEÓ)

ÉPÍTÉSI JOG 2023 – Beharangozó videók a szeptember 27. és október 5. között megtekinthető előadásokról

Becsöngettek! 2023. szeptemberével számos közbeszerzési előírás módosult (1. rész)

épjog