2024. november 11.

Már magyar nyelven is elérhető az ingyenes méretező szoftver

Már magyar nyelven is elérhető az ingyenes méretező szoftver

Már néhány éve a magyar statikusok számára is elérhető a Mapei ingyenes méretező alkalmazása – a Mapei Structural Design –, aminek segítségével méretezhetők a meglévő vasbeton, falazott és faszerkezetek, illetve nem szerkezeti elemek megerősítési megoldásai. Most még könnyebbé vált az online program használata, mivel megjelent a szoftver magyar nyelvű, lokalizált változata is.

A statikusoknak gyakran kell meglévő szerkezet megerősítésére vonatkozóan statikai számítást végezniük. Igazából már azt sem könnyű kitalálni, hogyan lehetne megerősíteni az adott szerkezetet, nemhogy még számítást is készíteni róla és igazolni a megfelelőségét. Ezt könnyítendő a Mapei egy nagyon felhasználóbarát, web alapú szoftvert fejlesztett, ami segíti a mérnököket a szerkezeti megerősítésekhez használt rendszerek (FRP, FRG, HPC rendszerek) méretezésében. A program készítésében a Mapei neves szakmai szervezetekkel és intézményekkel (Eucentre, Nápolyi II. Ferdinánd Egyetem, Bresciai Egyetem) működött együtt.

Már magyar nyelven is elérhető az ingyenes méretező szoftver

A Mapei Structural Design méretező kalkulátor eléréséhez elég beírni a Mapei honlapjára való regisztrációkor megadott adatokat, majd a honlapra belépve lehívhatók a korábbi számításaink, vagy újak kezdeményezhetők.

A magyar nyelvű verzió a jobb felső sarokban, a legördülő listából választható ki – ezzel már magyar nyelven adhatók meg a megfelelő paraméterek, a program minden egyéb tekintetben teljesen megegyezik az angol, olasz stb. nyelvű változatokkal.

Már magyar nyelven is elérhető az ingyenes méretező szoftver

Méretezésekhez az alábbi szerkezetek választhatók:

  • vasbeton elemek,
  • téglaszerkezetek,
  • fagerendák és fafödémek,
  • nem teherhordó szerkezetek.

A magyar nyelvű felület mellett a kapcsolódó részletes használati útmutató is magyarul jelenik már meg, ennek megnyitásához a képernyő jobb alsó sarkában található kérdőjel ikonra kell csak kattintani.

A Mapei Structural Design méretező szoftver itt elérhető >>

 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

épjog