2013. december 10.

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

„Egyszerű sátortető volt az épületen, de találtak egy kis 2 cm-es bélyegképet, amiről kiderült, hogy eredetileg manzárdtetős volt. Így ilyet kellett készítenünk: egy barokk kori manzárdtető ácsszerkezetét, ahol a 12 m-es fesztávot oszlopok nélkül kellett áthidalni" – nyilatkozta a kivitelező. 

Az 1723-ban épült – azaz lassan háromszáz éves – zirci épületet, az úgynevezett Bagolyvárat a ciszterci szerzetesek építtették; ez volt itt az első házuk, amikor a török dúlás után nekifogtak az apátság, illetve a település újjáépítésének. Mai tulajdonosa – dr. Márkus Gábor építész – fogadót alakított ki az épületben, melyet, amennyire csak lehetett, korhű állapotban kívánt helyreállítani. Ennek a munkának a része volt a tető felújítása is, melynek kivitelezéséért Urbanics János az Év Tetője pályázat nívódíját elnyerte 2013-ban.

„Egyszerű sátortető volt az épületen, de találtak egy kis 2 cm-es bélyegképet, amiről kiderült, hogy eredetileg manzárdtetős volt. Így ilyet kellett készítenünk: egy barokk kori manzárdtető ácsszerkezetét, ahol a 12 m-es fesztávot oszlopok nélkül kellett áthidalni" – meséli a szakember, és hozzáteszi: mivel később be kívánják építeni a tetőteret, a fő tartóelemeket úgy kellett kialakítani gyalult gerendákból, hogy az a belső térben megmutatható legyen. Besey László statikus tervei alapján készült a nem éppen szokványos kialakítású és méretű szerkezet; amit csak lehetett, műhelyben előkészítettek a kivitelezők. „A három hónapos munkából egy hónap ezzel telt" – avat be a részletekbe Urbanics János. – „Igyekeztünk mindent a leggondosabban előre végiggondolni. Ha a helyszínen jövünk rá, hogy valami hosszabb vagy rövidebb lett a kelleténél, akkor nem nagyon lehet hazaszaladni Sárisápra, a 110 kilométerre lévő műhelybe... Összesen közel 80 m3 anyagot dolgoztunk be, amiben benne van a lécek és a deszkázat anyaga is."

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Most az első ütemben az ácsszerkezeten kívül a „teli" deszkázat és a Creaton kerámiacserép-fedés készült el, a hőszigetelésre később fog sor kerülni. A szakember felhívja a figyelmünket még egy kivitelezési érdekességre, ami régi formák és a modern technológiák összeházasításából adódott: „A párazáró fóliát már akkor rá kellett húznunk az elkészült főállásokra, amikor még sem a tető, sem a lécek, sem a szaruzat nem készült el."

„Egy ilyen díj sosem egy ember érdeme, mindig csapatmunka van mögötte" – hangsúlyozza a mester, és saját 5 fős csapatának kiváló munkája mellett a Pilis Pléh-Boy Kft. (Hidasi Tiborék) minőségi bádogosmunkáját is megemlíti. 

B. G.

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül

Tizenkét méteres fesztáv oszlopok nélkül



hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog