2013. június 03.

A rekonstrukcióban kulcsszerepe volt a víz elleni védelemnek

A rekonstrukcióban kulcsszerepe volt a víz elleni védelemnek

Zirc egyik legelső épülete, az 1723-ban barokk stílusban épült Bagolyvár fogadó korhű helyreállítása mellett új funkciókat is kapott, így látványkonyha és kiállítótér is található benne. A gondos felújítás egyik kiemelt figyelmet igénylő feladata volt az erősen leromlott állapotú épületegyüttes vízszigetelése.

A Bagolyvár fogadó vízszigetelésének felújítási terveit az MG Építésziroda a Remmers Kft. szakembereinek bevonásával készítette. Az új funkciókat kapott meglévő helyiségek szigetelési megoldásait alapvetően meghatározta a munkálatok végzése közben feltáruló meglévő állapot (talajvíz, falak, szerkezetek állapota stb.).

A látványkonyha a főépület egy része alatt húzódó boltozatos pincében kapott helyet. A teljes pince e célra történő hasznosíthatósága érdekében a padlószintet lejjebb kellett vinni, és a pince kívülről hozzáférhetetlen oldalait belső oldalon szigetelni. Az új és mélyebben elhelyezkedő padló a várható terhelésekre (például víznyomás) méretezett monolit vasbeton lemezből készült, mely egyben az alapozás megerősítését is szolgálja.

A rekonstrukcióban kulcsszerepe volt a víz elleni védelemnek

A főépület vízszintes vízzárának kialakításához Kiesol készítményt alkalmaztak, mely víztaszító és kapillárisszűkítő hatása révén mélyen ható védelmet nyújt, és egyben a falazatok, habarcsok szilárdítására is szolgál.

A pince padlója és boltvállig a falak, valamint az injektálási zónák cementalapú szigetelést kaptak, melyek a megfelelő felületelőkészítés, illetve kialakítás eredményeként a várható negatív vízterhelés felvételére is alkalmasak. A pince és a földszint padlóját KMB bitumenes bevonati szigetelés védi a páraterhelés és a talajpára ellen. A víznyomásnak kitett padlón Kiesol alapozás, Dichtschlamme szigetelés és Öko Dick 2K bitumenes zárás készült. A falakon Haftfest tapadásfokozó adalékkal erősített cementes alapvakolatra Kiesol alapozást, Dichtschlamme szigetelést, szükség esetén Dichtspachtel tömítőmasszával holker- és felületkiegyenlítést alkalmaztak. A szigetelt felületekre – a megfelelő klimatikus viszonyok kialakulása érdekében – tapadóhíd és lélegző vakolat került. A földszinti padlót csak Öko Dick 2K pára elleni szigeteléssel kellett védeni.

A műemléki feltárások, vizsgálatok során derült ki, hogy a korábban istállóként szolgáló melléképület erősen üreges, kettős fallal készült.

A rekonstrukcióban kulcsszerepe volt a víz elleni védelemnek

A falazat üregessége miatt a melléképület vízszintes vízzárához Kiesol C krém alapú szigetelést alkalmaztak. Miután ez az épület nincs alápincézve, csak az injektálási zónában készült cementes szigetelés, a padlón pedig KMB bitumenes pára elleni zárás. A gondosan megtervezett és végül megvalósult vízszigetelési megoldások a jelentős műszaki, biztonsági tartalékok ellenére jóval kisebb összegből valósult meg, mint az eredetileg nagy vonalakban tervezett, elképzelt kialakítás került volna.

A rekonstrukcióban kulcsszerepe volt a víz elleni védelemnek

Kürtös Zoltán

hírlevél-feliratkozás

épjog