Gond van a szakiskolások gyakorlati oktatásával, regionális képzőközpontokat javasol az ÉVOSZ
Az állandó helyszínen, gyárakban, műhelyekben történő munkavégzés esetén az üzemen belüli képzésen tudják elsajátítani a szakisokolások a gyakorlati tudnivalókat, ám ez az építőiparban – ahol a munkavégzés a telephelyektől távol, állandóan változó helyszínen történik – nem járható út. Az ÉVOSZ ezért azt javasolja, hogy – a nyugat-európai duális képzési rendszerekhez hasonlóan – „üzemek feletti gyakorlati képzőközpontok" jöjjenek létre.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a fent említett problémához kapcsolódóan az alábbi anyagot juttatta el szerkesztőségünknek:
Az építőipari szakképzés és felnőttképzés területén súlyos probléma a gyakorlati oktatás nem megfelelő helyzete. A néhány éve bevezetett duális képzés számos kedvező hatás mutat, azonban az építőipari szakmák esetében nem biztosítható, hogy a tanuló egy vállalkozásnál teljes körű gyakorlati képzésben részesüljön. A segédmunkások számának robbanásszerű megnövekedése pedig gyors képzési beavatkozást sürget.
Az építőipart szezonális munkavégzés jellemzi, a kivitelezési munkák helyszíne folyamatosan változik, a cégek munkaellátottsága a rendelés-állomány ingadozása miatt előre nehezen kiszámítható. Mindezek következtében az építőipari szakképzés, és ezen belül a gyakorlati képzés megvalósításának, illetve ütemezésének igénye és módja is jelentősen eltér a más ágazatok képzési igényeitől és oktatási gyakorlatától.
Az állandó helyszínen, gyárakban, műhelyekben, vagy bizonyos szakmák esetében egy-egy kkv-nál (pl. fodrász, kozmetikus, fényképész) történő munkavégzés esetén, az üzemen belüli képzés a megfelelő forma. Az építőiparban azonban a munkavégzés a telephelyektől távol, állandóan változó helyszínen történik, ráadásuk a néhány fős vállalkozások többsége egy-egy feladat végzésre specializálódik, így ezeknél a vállalkozásoknál nincs mód arra, hogy a tanuló szakmája minden részterületével találkozzon és azt készségszinten el tudja sajátítani.
Az építőipari szakmák esetében a fenti okok következtében a Nyugat-Európai duális képzési rendszerekben mindenütt megtalálhatóak az üzemek feletti gyakorlati képzőközpontok. Feladatuk a gyakorlati alapkompetenciák elsajátításának, begyakorlásának biztosítása, míg a munkahely feladata a valós munkahelyi tapasztalatok megszerzésének biztosítása. Ennek megfelelően a tanulók elméleti képzését a szakiskola, míg gyakorlati oktatásukat a vállalkozás és az oktatási központ együttesen biztosítják.
Az építőipari szakmákat oktató szakközépiskolák és szakgimnáziumok tanműhelyei többségükben korszerűtlenek, a gyakorlati oktatók bére alacsony.
Az építőipari gyakorlati szakképzés intézményrendszere rendkívül szétaprózódott. Mintegy kilencven helyen folyik gyakorlati képzés, miközben a tanulók száma az építőipari szakmákban országosan nem éri el a tízezer főt. Számos iskolában a jelentkezők hiányában nem tudnak évente új tanulócsoportot indítani. A szakiskolai gyakorlati oktatás jelenleg pazarlóan, és ennek ellenére alacsony színvonalon valósul meg.
Az építőipari szakmák gyakorlati oktatásának eredményességét jelentősen megnövelné, ha a munkahelyi gyakorlat a szakképzés mindhárom évfolyamát lefedő tanműhelyi képzéssel egészülne ki, ami koncentráltan, egy-egy regionális gyakorlati képzőközpontban valósulna meg. Egy-egy regionális gyakorlati képzőközpont több szakiskola (szakközépiskola és szakgimnázium) tanulóinak gyakorlati oktatását tudná ellátni, ami jobb eszköz- és forráskihasználtságot, valamint az oktatók folyamatos óraellátottságát is biztosítaná.
A tanműhelygyakorlatok hét darab regionális képzőközpontba történő koncentrálásával kevesebb gyakorlati oktatóra lenne szükség, azonban a megfelelő szakmai felkészültségű és kvalitású gyakorlati oktatók alkalmazása esetén az ágazatban elfogadott bért is biztosítani kell a számukra.
Az építőipari regionális képzőközpontok létesítését egységes elvek alapján, állami, kamarai és szakmai szervezetek közös irányításával lehet megvalósítani. Ezt a feladatot nem lehet az építési vállalkozókra hárítani. A közös képzőhelyek alulról történő szerveződése esetén ugyanis félő, hogy kaotikus és ellenőrizhetetlen folyamatok alakulnának ki, és ennek eredményeként ismét a megszüntetni kívánt, döntően piaci érdekeltségű főtevékenységű oktató cégekhez hasonló szervezetek jönnének létre.
A szakképzési hozzájárulásból fenntartott, központi irányítással működő, gyakorlati képzőközpontok feladata a gyakorlati alapkompetenciák oktatása, míg a vállalkozások feladata a munkahelyi gyakorlat és munkatapasztalat megszerzésének biztosítása lenne.
A gyakorlati oktatás hatékonyabbá tételének másik elengedhetetlen követelménye az elméleti oktatás, valamint a munkahelyi és tanműhelygyakorlatok heti blokkokban történő bevezetése. Ez a képző intézményektől komoly szemléletváltást követel, azonban a jelenlegi gyakorlat, miszerint a tanuló hetente néhány napi szakiskolai elméleti képzés mellett néhány nap munkahelyi gyakorlaton vesz részt, se a tanuló, se az őt foglalkoztató vállalkozó számára nem előnyös. A tanuló e néhány nap alatt csak részleteiben tud egy-egy munkafolyamatba bekapcsolódni, hiszen következő alkalommal cége már más munkán, vagy más településen lévő munkahelyen dolgozik. A gyakorlatok jelenlegi ütemezése esetén a vállalkozó erre az egy-két napra csak ritkán tudja tanulóját érdemi feladattal megbízni.
A regionális képzőközpontokban megvalósuló gyakorlati képzés egyúttal a tanulók nevelésének is fontos eszköze lenne. A központok kialakításhoz ugyanis megfelelő kollégiumi hátteret is biztosítani kell.
A regionális képzőközpontok a szakmai alapképzés mellett, az építési vállalkozókkal, valamint az építőanyag-gyártó cégekkel együttműködve, a felnőtt-továbbképzésben is tevékeny szerepet tudnak vállalni.
(Forrás: ÉVOSZ)
