2017. augusztus 07.

Hogyan építsünk garázst 2017-ben?

Hogyan építsünk garázst 2017-ben?

Ha valaki garázs építését tervezi, több szempontból is körültekintően kell eljárnia. Egyrészt az utóbbi időben az építési szabályok jelentős változáson mentek át, sok engedélyhez kötött építkezést, felújítást kivettek a törvényhozók az engedélyeztetési eljárás alól, mindenképpen érdemes utánanézni, kellenek-e engedélyek. Másrészt egy garázst sokféleképpen meg lehet építeni, több nehézség is közbejöhet...

 

Engedéllyel vagy anélkül?

Az utóbbi években az építésügyi szabályozások jelentős és sokféle változásokon mentek keresztül, nehéz eligazodni a jog útvesztőjében, jelenleg éppen melyik és hogyan kötelez minket. Az eljárások az utóbbi egy-két évben jelentős egyszerűsítéseken mentek át, és idén januártól nagymértékben szűkítették az engedélyhez kötött építési tevékenységek körét is. Így 2017-ben már nem szükséges építési engedély a 300 négyzetméter hasznos alapterületet meg nem haladó lakóépületek esetén, ezeknél új eljárásrendet vezettek be, az ún. egyszerű bejelentést. Ugyanígy engedély nélkül elvégezhetők azok a felújítási, átalakítási munkálatok, amelyek nem járnak az épület vagy az építmény bővítésével.

A hatályos kormányrendelet alapján építési engedély nélkül építhető (a mellékletben felsorolt egyebek mellett) a nem emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, így a garázs építése is. Ez utóbbi abban az esetben végezhető engedélyeztetési eljárás nélkül, ha az építmény nem fogja meghaladni a 100 m³ térfogatot és a 4,5 m gerincmagasságot.

Ugyanakkor ebben az esetben sem hagyhatók figyelmen kívül a helyi építési szabályzat és a településrendezési terv, illetve más hatósági előírások rendelkezései.

 

Tervezés és kivitelezés

Egy garázs építését is meg kell hogy előzze az alapos tervezési munka, amelyet saját magunk is elvégezhetünk. Ennek során sok szempontot át kell gondolnunk: a telek melyik részén, miből és mekkora garázst építünk, milyen lesz a falazat, a tetőzet, milyen garázsajtót tervezünk. A garázs méreteinek meghatározásánál érdemes abból kiindulnunk, hogy pusztán az autó tárolására szánjuk az építményt, vagy más céloknak is meg kell felelni, például tároló helyiségként is működik-e majd. Ha igen, akkor előre célszerű megtervezni, hogy mit és hogyan fogunk majd az építményben tárolni, ezek mekkora helyet foglalnak el. Például célszerű külön helyet biztosítani a kerti szerszámoknak, az autóalkatrészeknek, az egyéb szerszámoknak és kellékeknek, kerékpároknak. Ezek nem kevés helyet foglalnak el, emiatt érdemes némi ráhagyással számolni a méretek meghatározásakor.

Az anyagok felhasználásának tervezésekor érdeklődjünk utána, hogy az egyes szerkezeti elemek mennyire teherbíróak, így kalkuláljuk a méreteiket. Sokan készítenek garázst zártszelvény és OSB lap felhasználásával, ma egyre népszerűbb ez az építési mód, mint a hagyományos tégla és habarcs. Ennél az építési módnál azonban figyelembe kell vennünk a tűzvédelmi előírásokat is, hiszen garázs a szabályzatok szerint nem építhető fából. Az OSB lapok hátránya, hogy nem teljesen vízállóak, még azok sem, amelyeket impregnáltak, hiszen a vágások mentén ezek is képesek felvenni a vizet. 

Garázsajtót vehetünk készen, vagy készíttethetünk méretre is, az ügyesebbek akár saját kezűleg is kivitelezhetik. A tervezésnél mindenképpen vegyük figyelembe az egyes anyagok anyagi vonzatát is, ám mindenképpen a tartós, hosszú távú megoldásokat keressük, még akkor is, ha ezek némiképp drágábbak.

(X)

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog