2012. június 22.

Magas szintű adatcsere az Axis és az Allplan között

Magas szintű adatcsere az Axis és az Allplan között

A magyar szerkezettervező mérnökök nagy többsége számára tartogat előnyöket az a fejlesztés, amely a két hazai piacvezető mérnöki szoftver forgalmazói közötti együttműködésnek köszönhető: az Axis programmal végzett számítások eredményei ezentúl közvetlenül használhatók az Allplannal történő méretezéshez.

A mérnöki munka folyamatos támogatását, hatékonyabbá és egyszerűbbé tételét az Axis fejlesztői, valamint és az Allpan forgalmazója, a Nemetschek egyaránt fontosnak tartják; ezért döntöttek úgy, hogy a két szoftver legmagasabb szintű összehangolása mellett kötelezik el magukat. Az ennek köszönhető eredmény a gyakorlatban azt jelenti, hogy monolit vasbeton födémek és falak Axissal végzett méretezésének eredményei – melyek a vasalási szükségletet mutató „térkép” formájában állnak elő – közvetlenül behívhatók az Allplan programba. Ez utóbbival készülő vasalási terv hatására a vasigények kielégítésekor az adott helyeken elhalványodik a „térkép”. Ezt az eljárást természetesen nem csak tervezésre, hanem meglévő szerkezetek ellenőrzésére – a kritikus helyek azonosítására – is kiválóan lehet használni.

A tervezőknek az eljárás alkalmazásához az Axis forgalmazójától kell egy kiegészítő modult megvásárolniuk – mindössze 30 ezer Ft-ért. Az Allpannal semmi további teendőjük nincs a felhasználóknak; ez utóbbi program eleve tudja mindazt, ami az említett adatcseréhez szükséges (és ez a korábbi Allplan-verziókra is igaz).

A két szoftver közötti összhang megteremtésével a forgalmazók azt a – nyugaton már széles körben elterjedt – gyakorlatot kívánják segíteni, hogy egy-egy mérnökiroda több különböző CAD-programot is használ tervezési és szakértési feladatai megoldásához. Ezzel biztonságosabbá, az egyes speciális feladatokhoz jobban illeszkedővé válik az iroda által nyújtott szolgáltatás, és nem utolsó sorban a más irodákkal való együttműködés is rugalmasabb lehet.

Magas szintű adatcsere az Axis és az Allplan között

További részletek az adatcsere működéséről

Az Axis új exportfunkciójával felületszerkezetek födémeit vagy falait, illetve a számított vagy hozzárendelt vasalásukat lehet kiírni az Allplan által értelmezhető fájl formátumban. A fálj a födém/fal kontúrját és a lyukak kontúrját tartalmazza, valamint az alsó, illetve felső X és Y irányú vasmennyiségeket. Amennyiben egy födém/fal több tartományból áll, akkor az adatok tartományonként külön fájlokba kerülnek. Az Allplan egyszerre több fájlt is képes importálni, tehát ezek egyszerre beolvashatók.

A födémek/falak X-Y vagy X-Z síkba lesznek transzformálva attól függően, hogy melyik sík van közelebb az egyes födémek/falak síkjához.

Az exportálásnál beállíthatjuk, hogy milyen típusú vasalási eredmények íródjanak ki: szükséges (számított) vagy tényleges (alkalmazott) vasalás, vagy pedig pontonként ezek közül a nagyobb érték.

 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

épjog