2013. május 13.

„Száraz bűzzár” – nagy minőségi különbségek vannak

„Száraz bűzzár” – nagy minőségi különbségek vannak

A piacon kapható mechanikus bűzzárak egy részének igen gyenge a hatásfoka, mivel működő részük egy ferdén elhelyezett, könnyű csappantyúlemezke, mely nem résmentesen simul a helyére. Továbbá könnyen megakad rajta a haj és piszok, ami szintén tökéletlen záráshoz vezet.

A tervezés időszakában megfogalmazott igényeink szerint a víz maradéktalanul eljut a lefolyóig és gyorsan eltűnik rajta keresztül, a csempefugák között bejutó víz sem pang, hanem a lefolyó felé szivárog, belefolyik és nem is áztatja a falat. Ezen túl szeretnénk, ha a padlófűtés szárító, illetve a lefolyórendszer leszívó hatása következtében sem lenne büdös a fürdőszobában. Ezzel szemben a gyakorlat mást mutat. A helytelenül, a kilépővonalnál elhelyezett perforált folyókarács felett átrobogó víz ostromolja az üvegajtó tömítését, illetve kilép a zuhanyfelületről a fürdőszoba száraz részei felé. A fugák a pangó víz miatt hamar gombásodnak, illetve a folyókatest gyenge kivitele miatt a szigetelés elégtelen, a fal ázik. Emellett a zuhanyfelület alatt elhelyezett fűtés kiszárítja a bűzzárat, illetve a vécé lehúzásakor keletkező vákuum kiszippantja a vizet a szifonból, aminek következtében a csatornagázok akadálytalanul jutnak a (például) márványburkolatú, drága fürdőszoba légterébe. A rosszul kiválasztott, de erős marketinggel előtérbe tolt „dömping-vonalfolyóka” a jóhiszemű tervező rémálmává válhat.

Ebben a rövid cikkben a száraz bűzzárakat szeretném kicsit szakértőbb szemmel elemezni.

 

A „száraz” bűzzárásról

Mostanra jó néhány olyan folyókának, réslefolyónak, vonalfolyókának nevezett termék került a polcokra, melyekben a vízbűzzár mellé – vagy netán: helyett – építették be a gyártó által csak „száraz bűzzár”-nak nevezett részegységet. Ezeknek a vízbűzzár eltűnése esetére megbízható bűzzárást kellene biztosítaniuk. Általánosságban a mechanikus bűzzárak hatásfoka kisebb, mint a vízbűzzáré. Természetesen van közöttük közel tökéletes, de a legtöbb csak gyenge próbálkozás. A mechanikus bűzzárak tehát (tisztelet a kivételnek) igen gyenge hatásfokúak, mivel legtöbbször működő részük egy ferdén elhelyezett, könnyű csappantyúlemezke, mely a gravitáció hatására (azaz nem résmentesen) simul az ülékére.

„Száraz bűzzár” – nagy minőségi különbségek vannak

Csappantyús bűzzár felépítése

Mivel a zárást a felületre merőleges erőkomponens biztosítja és a lapka tömege is pici, így elképzelhetjük, mily kis mértékű is ez a zárás. Továbbá felépítéséből adódóan könnyen megakad rajta a haj és piszok, ami tökéletlen záráshoz vezet, és a lassan kiáramló bűz a zárt térben gyorsan koncentrálódik. Az ilyen bűzzárási elvet kizárólag teraszoknál, udvari lefolyóknál, tehát kültéri vízelvezetési rendszerelemeknél szabadna – és volna ajánlatos – használni, ahol a levegő állandóan mozog, és a kijutó bűznek nincs lehetősége koncentrálódni.

 

A megbízható mechanikai bűzzár

A Primus olyan bűzzárási gyakorlat neve, mely a fizika több elvét használja fel egyetlen jól működő egységben, amely egyazon célt, a bűzzárást szolgálja közel 100 %-os hatásfokkal. Az ábrán látható kettős működésű szifonbetét két fő alkatrésze a szifonedény és az úszó harang. Ha az edényben zuhanyozás közben víz van, akkor a körkörös légzsákkal rendelkező harang könnyedén lebeg a víz felszínén és hatékony vízbűzzárat alkot. A lefolyórendszer irányából érkező vákuum leszívó hatására a harang szinte azonnal a túlfolyócsőre szorul, így megakadályozza a vízzár leszívódását, meghosszabbítva ezzel a 100 %-os hatékonyságú vízbűzzár fennmaradását. Kiszáradás után a harang – jelentős súlyának köszönhetően – a szifonedény túlfolyócsövére nehezedve nagy erővel záródik, mely az egyszerű mechanikus bűzzárak között kiemelkedően jó hatékonyságot biztosít. Ez a záróelem viszonylag nagy tömege mellett annak is köszönhető, hogy a záróerőt csak függőleges erőkomponens alkotja. Az elvnek, a felépítésnek sajátja továbbá az egyszerűség, mely akadálymentes áramlási körülményeket teremt a távozó víz számára, így a piszok és haj szifonegységen belüli megakadására nem sok esély van.

 

A kettős működésű, úgynevezett Primuselvű bűzzár működése
„Száraz bűzzár” – nagy minőségi különbségek vannak
A Primus-elv működés közben

„Száraz bűzzár” – nagy minőségi különbségek vannak
Két használat között vízbűzzár

„Száraz bűzzár” – nagy minőségi különbségek vannak

Az úszó harang vákuum hatására lezár

„Száraz bűzzár” – nagy minőségi különbségek vannak
Kiszáradás után hatékony mechanikus bűzzár

 

Az okos választás

A fent leírtak alapján bátran megállapíthatjuk, hogy száraz bűzzár és száraz bűzzár között ég és föld lehet a különbség. A „felhígult” fogalom alá sorolt megoldások hatásfokuk – és ebből adódóan felhasználási területeik – tekintetében is különböznek. Mivel azonban a gyártók e bűvös és ködös fogalom körébe helyezik folyókáikat, a tervező körültekintő választása az egyetlen kulcs a végfelhasználó elégedettségének elnyeréséhez.

 

Gémes Atilla, műszaki tanácsadó

hírlevél-feliratkozás

épjog