2021. november 30.

Válságálló ipari csarnok: mi a titkuk?

Válságálló ipari csarnok: mi a titkuk?

A minőség és az innováció segíti a magyar cégek fennmaradását az alapanyagárak drasztikus növekedése idején is. Két olyan hazai, az építőiparban tevékenykedő és a könnyűszerkezetes acélcsarnokokat gyártó Swedsteel szakkivitelezőt néztünk meg közelebbről, amelyek úrrá tudtak lenni a 2020-as és a 2021-es év nehézségein.

Az 1994-ben alapított, dombóvári székhelyű Stabil Kft., a Swedsteel egyik kiemelt szakkivitelezője, több évtizedes tapasztalattal rendelkezik építőipari generálkivitelezésben és acélszerkezet-gyártásban. A Tolna megyei vállalat elsősorban az üzemek, raktárak és nagyobb gyárak specialistája, melyek megvalósítása során az acélszerkezetek biztosításán kívül teljes generálkivitelezést is végez. A 2021 eleje óta tartó építőipari áremelkedés és alapanyaghiány ellenére a tervezett ütemben haladtak a munkákkal; a szakemberek idén 5 jelentős ipari beruházást valósítottak meg az acélipari termékeket, csarnokrendszereket gyártó és forgalmazó Swedsteel-Metecno Kft.-vel együttműködésben, akik az építőipari nyersanyaghiány és áremelkedés során is stabil hátteret nyújtottak a közös projektekhez.

Válságálló ipari csarnok: mi a titkuk? Válságálló ipari csarnok: mi a titkuk?

A Stabil Kft. fő profilja a könnyűszerkezetes ipari és agrár létesítmények, csarnokok, illetve építészeti acélszerkezetek gyártása, valamint összeszerelése. A vállalat ügyvezetője Papp Zoltán, aki korábban a Rutin Kft. vezetőjeként olyan projektek megvalósításáért felelt, mint a müncheni Allianz Aréna vagy a Budapest Aréna. A szakember szerint a világjárvány nem befolyásolta a társaság tevékenységét és idei üzleti tervét, az év elején induló nagymértékű alapanyag áremelkedés hatásait azonban megérezték, mert azok több megrendelőt a beruházások megfontolására és átütemezésére késztettek. Ennek ellenére a kisebb nagyságrendű munkákon kívül két kiemelt projektet is megvalósítottak az idén, egy jelentős beruházás pedig folyamatban van.

Jelenleg az ipari hőcserélők gyártásával, fejlesztésével és értékesítésével foglalkozó Cabero Cégcsoport részére építenek generálkivitelezőként egy 3 ezer m2-es gyártó- és megmunkálócsarnokot. A 750 millió forint értékű beruházást a Swedsteellel szoros partneri viszonyban valósítják meg, aki a gyártó-beszállítója a projektnek. A készülő beruházás előtt a Swedsteellel közös projektben, szakkivitelezőként, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megrendelésére adtak át egy veszélyesanyag és egy gépjárműtároló csarnokot. Az 1100 m2-es és 750 m2-es létesítmények melegen hengerelt szelvényekből készültek, tűzihorganyzott, illetve festett felületvédelemmel ellátott vázszerkezetet kaptak, 45-ös trapézlemez tetőburkolattal. A veszélyesanyag-tároló homlokzata – a robbanásvédelmi előírásokhoz igazodva – speciális, egyedi horganyzott acél lamellákból készült, melyekhez a komponenseket szintén a Swedsteel biztosította a 4 hónapig tartó projekt során.

Válságálló ipari csarnok: mi a titkuk? Válságálló ipari csarnok: mi a titkuk?

Az év elején egy 1300 m2-es karosszériajavító csarnokot építettek Pécsen az Autocity márkakereskedés és szerviz megbízásából, ahol a rácstartós acélszerkezetű lapostetős csarnoképületet 150 milliméter profilmagasságú teherhordó trapézlemezre készített hőszigetelt lágyfedéses födém fedi, az oldalfalakon 100 milliméter vastag poliuretán mag hőszigetelésű szendvicspanel burkolattal. A projekt mindössze 6 hónap alatt valósult meg.

A sikeres csarnokberuházás legelső és legfontosabb lépése, hogy tapasztalt és megbízható tervezőt találjon a beruházó – mondta Papp Zoltán. „Kulcsfontosságú még a megfelelő gyakorlattal rendelkező kivitelező és beszállító felkutatása is. A tervező, a kivitelező és a gyártó együttműködése végeredményben a megrendelőt szolgálja. Ennek köszönhetően gördülékenyebb a kommunikáció, minimális az anyagszükséglet, valamint a csarnokok építése gazdaságossági, műszaki, biztonsági és egyéb szempontok mentén is optimalizálható” – emelte ki. A vállalat vezetője szerint az is fontos, hogy a standard vasbeton struktúrák helyett korszerűbb és gazdaságosabb, illetve – ahol csak lehet – személyre szabott megoldásokban gondolkodjanak a szakemberek. Ehhez a termékismeret és a piaci kínálat alaposabb feltérképezése szükséges, ám hosszú távon a befektető és a kivitelező érdekeit egyaránt ez szolgálja a legjobban. A Swedsteel közreműködése ebből a szempontból nagy előny, hiszen az acélrendszereket óriási műszaki támogatással tudja kínálni a cég, ami a szakmában egyedinek számít – fogalmazott.

A tervezéstől a kulcsrakész acélszerkezetes üzemcsarnokok átadásáig viszi végig ügyfelei beruházásait a nagykanizsai székhelyű N-ferrum Kft. A Zala megyei cég dolgozói létszáma alapján kisvállalkozásnak számít, mégis több sikeres nagy projektet valósítottak már meg. A Swedsteel-Metecno kiemelt szakkivitelező partnereként tudatos vállalkozói szemléletre, folyamatos termékinnovációra és szigorú üzleti tervezésre alapozva terjeszkednek a piacon. 2022-re már közel 1 milliárd forintnyi megrendeléssel számolnak.

Válságálló ipari csarnok: mi a titkuk? Válságálló ipari csarnok: mi a titkuk?

A vállalat története az 1960-as évek végére nyúlik vissza: a cégvezető Nemes János édesapja ebben az időben kezdett vasbeton szerelőként dolgozni először alkalmazottként, majd a 2000-es évek elejétől egyéni vállalkozóként. Az N-ferrum Kft.-t apa és fia együtt alapította 2006-ban. A betonacél szerelői profilt először forgalmazással bővítették, majd a 2008-as gazdasági világválságot követően a szerkezetépítés piacára is beléptek.

Az N-ferrum üzleti stratégiájának egyik alapja, hogy a Swedsteel minőségi stratégiai gyártópartnerrel szorosan együttműködve dolgozik azon, hogy kimagasló minőségű szakmai mérnöki tudást és szolgáltatást nyújtson a beruházóknak. Ebben fontos stratégiai befektetési döntés volt, hogy a vállalat a gépészetet és a villamossági szerelést leszámítva a munka minden fázisában saját erőforrásaira támaszkodik. A jelenleg 33 fős cég így házon belül rendelkezik eszközparkkal és munkaerővel, beleértve a földmunkagépeket is. Ezáltal a hatékony munkavégzésen kívül versenyképesebb árakat tudnak kínálni, mert nincsenek kitéve a bérelt eszközök használatának és az alvállalkozókkal való közös munka kockázatainak. A versenyképes árazást az is segíti, hogy minden egyes projektjüket kiértékelik és az eredménynek megfelelően finomhangolják a stratégiát.

Válságálló ipari csarnok: mi a titkuk? Válságálló ipari csarnok: mi a titkuk?

Az elmúlt másfél év eseményeit is sikeresen kezelte a vállalat. A koronavírus járványhoz kapcsolódó leállásokat a munkaerő megtartása és a volumen rövid távú csökkentése mellett számottevő veszteség nélkül vészelték át. Az alapanyagárak drasztikus emelkedése pedig azért nem érintette őket, mert tavasszal nagy készleteket halmoztak fel az acélszerkezetekhez, a munkáikat pedig folyamatosan a piaci körülményekhez alkalmazkodva optimalizálták.

A Swedsteellel 2017 óta ápolnak szoros partneri viszonyt: immár 4 éve kizárólag a biatorbágyi cég termékeivel dolgoznak; a cégvezető abban látta a stabil, hosszú távú fejlődést, hogy egy minőségi, biztos partnerrel dolgozik, akivel azonos értékrendet képviselnek. Az N-ferrum Swedsteellel „öltözteti fel” az általa gyártott, melegen hengerelt termékekből összeállított csarnokvázakat. Ha pedig szükséges, közösen fejlesztenek és engedélyeztetnek új műszaki megoldásokat a projektekhez. Az N-ferrum a saját, 2019-ben épült és azóta folyamatosan bővített csarnokát is Swedsteel-termékekből építette. Az épület ipari funkciója mellett látványos bemutatóteremként is működik. Beépítve látható a termékek felhasználhatósága, a kivitelezés minősége és a megoldások egyedisége is.

Az N-ferrum a csarnoképítés terén számos kiemelkedő referenciával rendelkezik, az elmúlt évben is több mint tucatnyi épületet készít vagy készített Swedsteellel együttműködve az első ajánlattételtől a megvalósításig. A KITE Zrt. mezőgazdasági nagyvállalat számára Mezőtúron és Hegyfalun is építenek csarnokot. Ezeknél több, izgalmas, versenyelőnyt jelentő műszaki megoldást is alkalmaztak. A nyitott agárépületek esetén újdonság, hogy a teljes létesítmény, így a melegen hengerelt acél vázszerkezetek is tűzihorganyzott kivitelben készülnek. Ezzel a megoldással rendkívül ellenálló épület születik. A magasabb műszaki színvonal hosszú élettartamot biztosít, ráadásul versenyképes áron.

A napelemes autóbeállók gyártása terén pedig komoly fejlesztéseken dolgoznak: a cél egy olyan innovatív termék létrehozása, mely gyorsan, egyszerűen telepíthető, része az építési engedélyeztetés és akár e-autótöltőállomás is kapcsolható hozzá. Az ipari felhasználás mellett a környezetbe illeszkedő festett, otthon összerakható egy- vagy kétbeállós „családi kiszerelésben” is gondolkodnak, valamint más lakossági üzleti irányokat is szeretnének feltérképezni akár a lakhatás terén is. Ezen innovatív termék gyártására egy közel 320 millió forintos projektet indítottak el.

A közelmúltban a portfólió támogatására pályázatíró céget is alapítottak. Nemes János szerint a csarnoképítésben szerzett tapasztalatuk komoly hozzáadott értéket jelent az ügyfelek számára, ugyanis így már a beruházást finanszírozni hivatott pályázat is a megfelelő műszaki tartalommal és garantáltan magas minőségben készülhet el, kiszámítható anyagi keretek mellett. Így egy helyen összpontosul a pályázatmenedzsmenttel kapcsolatos tudás és edukáció, a piaci jártasság és a naprakész szakmai felkészültség, ami további versenyelőnyt hoz a cég számára.

Válságálló ipari csarnok: mi a titkuk?

A csarnokrendszereket gyártó Swedsteel együttműködése a szakkivitelezőivel és szaktervezőivel jóval túlmutat a minőségi terméken, illetve a beszállításon – a projektek, beruházói igények mentén a partnereikkel közös szakmai gondolkodásban, tervezésben, a műszaki kihívásokra együtt kidolgozott szakmai megoldásokban is megtestesül.

 

Swedsteel csarnoképítés

 

Swedsteel ipari referenciák

 

(x)

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Az új Eljárási kódex, az új OTÉK (TÉKA) és az egyéb új építési jogi jogszabályok – ÖSSZEFOGLÓ CIKK (Frissítve: 2024.10.02.)

Építésügyi hatósági ügyintézők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó előírások 2024. október 1. napjától

Hol ismerhetők meg a jegyzői építésügyi hatóságok által kiadott engedélyek iratai?

Építésügyi hatósági hatáskör és foglalkoztatási feltételek 2024. október 1. napjától

Közzétették az új OTÉK tervezetét: 2025. januárjától jön a TÉKA (Frissítve: 2024.09.28.)

épjog