Érték az építészetben

Építészek és kivitelezők számára nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Homlokzata pályázatot a Baumit Kft. A pályázat célja, hogy új és felújított épületek esetében értékelje a mai magyar építészet értékteremtő házait, a homlokzatok kialakítását, illetve elismerje azokat az építészeket és kivitelezőket, akik ezeket létrehozták.
A pályázatra öt kategóriában lehet jelentkezni, melyek: családi ház, társasház, középület, műemlék és panelfelújítás. Pályázni olyan épületekkel lehet, melyeknek homlokzati kialakítása a kiíró által gyártott anyagból készült.
A kategóriánkénti díj értéke nettó 1 millió forint. Az Év Homlokzata díjazottakat független szakmai zsűri választja ki. A pályázaton csak építészek és kivitelezők vehetnek részt.
A nevezéseket a pályázat honlapján lehet benyújtani 2016. április 30-ig. Az eredményhirdetés 2016 novemberében lesz.
Az Év Homlokzata 2016 pályázatról bővebb információ, a pályázati kiírás és az elektronikus nevezés az evhomlokzata.hu weblapon található. Itt láthatóak az eddigi Év Homlokzata pályázatok nyertes épületei, bemutatkozik a zsűri és az érdeklődők választ kaphatnak a gyakori kérdésekre.






![Gyűrődésmentes burkolattal újították fel a buszok által tönkretett utcát [+ videó] Gyűrődésmentes burkolattal újították fel a buszok által tönkretett utcát [+ videó]](getdata.php?id=20210115/baumitgyor1.jpg&width=193&height=180&resize=5&enlarge=1)



