filmszemle

2013. október 01.

Kerámia- vagy betoncserép?

Kerámia- vagy betoncserép?

Az égetett agyagcserepek története nagyon régre nyúlik vissza, az iparilag előállított, sajtolt kerámiacserepek azonban nem régebbiek a betoncserepeknél, melyekre sokan úgy tekintenek mint mesterséges, a természettől távol álló termékre – holott alapanyaga mészkő, homok, víz, valamint vas-oxid bázisú színezőanyag.

Mindkét technológia a 19. század első felében jelent meg, s azóta mindkettő jelentős fejlődésen ment keresztül. A kerámiacserepek esetében jelentősen nőtt az égetési hőmérséklet, mely mára eléri a 900–1200 °C-ot. A közhiedelemmel ellentétben nem jobb az 1200 fokos hőmérsékleten égetett cserép, mert az ideális hőmérséklet agyagfüggő. Az elmúlt évtizedekben az agyagelőkészítés technikája sokat fejlődött, ennek – és a magasabb égetési hőmérsékletnek – köszönhetően sikerült a kerámiacserepek vízfelvételét 10 százalék alá csökkenteni, de az még mindig lényegesen magasabb, mint a betoncserepeké.

A betoncserepekre sokan úgy tekintenek, mint mesterséges, a természettől távol álló termékre, holott alapanyaga nem más, mint mészkő, homok, víz, valamint vas-oxid bázisú színezőanyag. Ha a gyártást vesszük górcső alá, és végigkísérjük a folyamatokat az alapanyagok kibányászásától kezdve a tetőre kerülésig, akkor kijelenthető, hogy a betoncserép-előállítás energiaszükséglete csupán 30 százaléka a kerámiacserepének. Ennek legfőbb oka, hogy a kerámiacserepek teljes egészét égetik a már említett 1000 fok körüli hőmérsékleten, míg a betoncserepeknél egyetlen ilyen égetett faktor van, a cement, de ez a végterméknek csupán 25 százaléka.

Kerámia- vagy betoncserép?

A tetőcserép-bevonatnak kedvező környezeti hatása is lehet

 

A betontechnológia főként az utóbbi egy-két évtizedben fejlődött ugrásszerűen. Megjelentek a szennyeződést taszító bevonatok – bár ezt a technológiai fejlesztést nyugat-európai kerámiacserepek is átvették, hazánkban még kevésbé találkozni vele. A hazai kerámiakínálatban natúr, engóbozott vagy mázas bevonatokkal találkozhatunk. Az engób ásványanyag, melyet a cseréppel együtt égetnek ki. A máz üvegőrlemény, mely a mattabb engóbbal szemben fényesen tükröződik. A kerámia tetőcserepek testét mangánnal bizonyos mértékig lehet színezni, azonban a mangán nagy mennyiségű jelenléte az égetés során erőteljes zsugorodáshoz vezet.

Betoncserepeknél a testszínezés vas-oxid bázisú porfestékkel nehézségek nélkül megoldható szinte bármilyen színben. Itt inkább a felületi színezés, illetve a sima felület elérése a kihívás. A betoncserepek szerkezete nagyobb frakciójú homok esetén szilárdabb, de ez érdesebb felülethez vezet. Kisebb frakciójú homok esetén szebb felületet lehet elérni, de sajnos csak a szilárdság rovására. Az elmúlt évtized fejlesztése a betoncserépgyártásban az a technológia, amely ötvözi a nagy szilárdságot a lehető legszebb felülettel. A technológia lényege, hogy erős szemcseszerkezetű testre nagyjából egy milliméter vastagságban nagyon finom szerkezetű, színezett cementpép kerül még nyers állapotban. A két réteg egybeköt, így a bevonat élettartama azonos az alaptesttel. Egy fedőréteg ez esetben is kerül a betoncserépre, mely megakadályozza, hogy a kötés következtében sókiválás jelenjen meg a tetőcserép felületén. Felületi bevonatot minden betoncserépgyártó alkalmaz, csak éppen eltérő minőségben. A bevonat minőségét elsősorban az abban található pigmenttöltőanyag aránya határozza meg. Minél nagyobb a pigmenttartalma egy festéknek, annál jobb lesz az ellenállása az időjárási hatásokkal szemben, annál kevésbé fakul idővel. Természetesen a pigmenttartalom a végtermék árára is hatással van.

A fedőrétegek fejlődése a pigmenttartalomnál még nem ért véget. Idén jelent meg Magyarországon az a betoncserép-bevonat, amely katalizálja a levegő szennyezőanyagait. Működési elve, hogy a bevonat titán-dioxidot tartalmaz, mely lebontja az autók által kibocsátott vagy az épületek fűtése következtében a levegőbe került szennyező anyagokat. A titán-dioxid a káros nitrogén-oxidokat ártalmatlan, sőt, a növények számára kifejezetten hasznos nitrátokká alakítja, melyet az eső lemos a tetőről, így az összegyűjtött esővíz kiválóan alkalmas növények öntözésére. A tisztán ásványi felület ellenáll minden időjárási körülménynek, és a katalizátor működése állandó.

Kerámia- vagy betoncserép?

Így épül fel a Bramac Protector Plus bevonat

Kóbor Csaba

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog