Kiemelkedő mérnöki teljesítmény a tenger alatti alagútban

Balti-tenger, Fehmarnbelt alagút. Ez Észak-Európa legnagyobb infrastrukturális építkezése, amely nemcsak a világ leghosszabb süllyesztett, hanem a világ leghosszabb kombinált vasúti és közúti alagútja is lesz. A kivitelezésen a MEVA zsalumegoldásai ismét fontos szerephez jutottak.
A Balti-tengeren, a Fehmarnbelt tengerszorosban, a dán Lolland- és a német Fehmarn-szigetet, azaz Dániát és Németországot egy a tengerfenéken húzódó, 18,1 km hosszú alagút köti hamarosan össze.
Az izgalmas és jelentős mérnöki teljesítménnyel készülő létesítmény 160 km-rel és 2 órával hozza majd közelebb egymáshoz Koppenhágát és Hamburgot. A Rødbyhavn és Puttgarden kijáratok közötti szakaszt a gépjárművek tíz perc alatt, a vonat pedig csupán hét perc alatt teszi majd meg. A minimum 120 évnyi használati időre tervezett műtárgy várhatóan 2029-re készül el.

A megaprojektben, amelyben a MEVA zsalumegoldásaival és szolgáltatásaival vállal jelentős részt, öt különálló folyosóból álló alagútrendszer épül: két kétsávos közúti, két vasúti és egy gyalogos folyosó készül.

A süllyesztett alagút építése
A dán Rødbyhavn üzemében előregyártott betonelemekből, összesen 89 alagútszakasz készül, hat gyártósoron. A beton megszilárdulása után az alagútelemeket síneken szállítják a szárazdokkba, és a nyílásokat acélfallal lezárják. A dokkot vízzel árasztják el és az úszó alagútelemeket uszályokkal a nyílt tengerre vontatják, majd a tenger fenekére süllyesztik, és egy sorba állítják.

A 18 km-es alagút fő részét 79 standard elem alkotja. A 217 méter hosszú és 42 méter széles standard elemet kilenc, egyenként 24 méter hosszú elemből állítják össze. A tíz rövidebb, de legalább ennyire figyelemre méltó, speciális alagútelemet (SPE) egymástól azonos távolságra a standard elemek közé helyezik, ezek gondoskodnak majd az alagút üzemeltetésének biztonságáról.
Rendhagyó alagútelemek
A tíz különleges alagútelemet, amelyek egyenként 39 méteresek, MEVA zsalukkal betonozzák. Ezek a standard elemeknél valamivel szélesebbek (45 m), illetve magasabbak (13 m). Ezek mások mellett a közlekedés biztonságát szolgálják, ugyanis itt alakítják ki például a segélyhívó leállóhelyeket, valamint ezek adnak helyet az alagút üzemeltetéséhez és karbantartásához szükséges elektrotechnikai berendezések elhelyezését szolgáló alagsori szintnek is. Ennek megfelelően az egyenként 21.500 tonna súlyú egyedi elemek mélyebbre kerülnek a tenger fenekében.

A betonozás MEVA zsalukkal és a Rúbrica partnercég műszaki támogatásával, három szakaszban történik. Elsőként az alsó teknő formájú részt betonozzák. A következő lépésben a belső falak és az alsó műszaki szint födéme, majd a felső szint belső falai készülnek el, végül pedig a felső szint külső falai és a födém.
A három szárazdokk a gyártási terület és a nyílt tenger közötti átmeneti szakaszt képezi. Ezeket a dokkokat lecsapolják, majd elárasztják, hogy az úszó alagútelemeket az 50 méter széles portálon keresztül a tengerbe vontassák. A három szárazdokk portál hat oldalfala a MEVA MT60-as tartóállvánnyal, a JumpForm kúszózsaluval, standard rendszerekkel és egyedi elemekkel készült.

Egy közel 50 méter hosszú mobil zsilipkapu teszi lehetővé a szárazdokk lecsapolását és elárasztását. A zsilipkaput a megfelelő dokkportál oldalfalai közé vontatják − attól függően, hogy melyik gyártósorról jönnek a kész elemek. A 21 méter magas és 6.000 tonna súlyú úszó zsilipkaput ezután az adott szárazdokk portálban pozícionálják, majd négy nagy teljesítményű szivattyú nyolc kamrán keresztül pumpálja be a tengervizet a dokkba, illetve szivattyúzza ki onnan. Egy-egy ilyen művelet mintegy öt napot vesz igénybe.
Itt olvashat még azokról a projektekről, amelyekben a Meva a világ minden táján részt vett.
Projektadatok
Fehmarnbelt alagút a Balti-tengeren
Kivitelező: Femern Link Contractors (FLC Tunnel Group North I/S), Koppenhága, Dánia
(x)









