2018. december 17.

Swedsteel tetővel óvják az óvodát Mándokon

Swedsteel tetővel óvják az óvodát Mándokon

A kivitelezést a Deltaweld Kft. munkatársai végezték. A cég műszaki vezetőjét és egyik tulajdonosát, Tóbiás Pétert kérdeztük a munka részleteiről és a Swedsteel céggel való kapcsolatról.

A Deltaweld fiatal vállalat. Mindössze egy éves. Egy ilyen feladat viszont jóval nagyobb tapasztalatot feltételez.

Abban nincs is hiány, hiszen a cég három alapítója – köztük én is – 16-18 évet dolgozott az acélszerkezet-gyártásban. Tavaly viszont úgy döntöttünk, hogy a saját lábunkra állunk. Tíz fő dolgozik a miskolci üzemünkben, ahol tartószerkezeteket gyártunk, hat fő foglalkozik a szereléssel, másik hat pedig azokat az építési helyszíni betonozásokat és vasszereléseket végzi, amelyek szükségesek az alaptestek kivitelezéséhez. Szóval, a korlátoktól kezdve a Nagykanizsai Csónakázó-tó kilátóján keresztül az ipari nagycsarnokokig mindent szerelünk, csak fémből legyen. És lehetőleg olyan jó minőségű alapanyagból, mint a Swedsteel termékei.

Swedsteel tetővel óvják az óvodát Mándokon Swedsteel tetővel óvják az óvodát Mándokon

Hogyan jött létre velük a kapcsolat?

Informális csatornákon keresztül jutott el a hírünk hozzájuk. Azon túl, hogy ők is viszonylag új szereplői a hazai könnyűszerkezetes építőipari szegmensnek és – éppen ezért – nem csak a bejáratott viszonyokban gondolkodnak, az együttműködés létrejöttében nagy szerepe volt annak, hogy a Swedsteel nem egy klasszikus kereskedő cég. A megrendelőik és partnereik igényeit a legszélesebb spektrumon elégítik ki – beleértve a tervezési támogatást, a gyártást, a szállítást és a kivitelezést. Szükségük van tehát olyan csapatokra, akik értenek a rendszereikhez és magas színvonalon képesek elvégezni az építést. Így váltunk mi is a Swedsteel hivatalos szakmai partnerévé, azaz márkakivitelezőkké. És örömünkre szolgál, hogy ennek a hálózatnak a tagjai lehetünk, mert – ahogy mostanában mondják – ez egy valódi „winwin biznisz”. Minőségi és innovatív, ráadásul igen szisztematikusan egymásra épülő és illeszkedő elemekkel, alkatrészekkel könnyebb dolgozni, garantált a tökéletes és tartós végeredmény. Fontos az is, hogy – egyebek mellett – a Swedsteeltől jövő megbízások jóvoltából van min dolgozni. A kooperációnk természetesen a másik fél számára is ígér hozadékokat, hiszen ha mi kapunk a piacról valamilyen felkérést, akkor természetesen a Swedsteel termékeit ajánljuk. És ezt hitelesen tudjuk tenni, hiszen gyakorlati ismereteket szerzünk a tetőrendszereikről, a csarnokaikról, a kiegészítőikről stb. Ezt a fajta kapcsolatot tehát nem a hierarchia, hanem a dinamika jellemzi. És ez tetszik.

Swedsteel tetővel óvják az óvodát Mándokon Swedsteel tetővel óvják az óvodát Mándokon

A szavaiból arra lehet következtetni, hogy ez az összefogáson alapuló, hálózatszerű üzleti stratégia szimpatikus Önnek. De a valódi szakmai bemutatkozásra, a bizonyításra mégiscsak az első közös projektjük során ott, a mándoki óvoda tetején került sor. Vegyük sorra tehát az építkezés részleteit. Miért volt szükség a felújításra?

Egy hetvenes években épült intézményről van szó. Akkoriban divat volt a lapostető. A bitumenes vízszigetelés azonban már annyira elöregedett, elavult, hogy elkezdődött a beázás. Mivel a javítás hagyományos technológiával gazdaságosan már nem volt lehetséges, a fenntartó önkormányzat – a generálkivitelezővel egyeztetve – úgy döntött, hogy olyan korszerű, komplex, új tetőszerkezetet építtet, amely a hatékony hőszigetelést is lehetővé teszi. Erre egyébként pályázati pénzt is nyertek.

Swedsteel tetővel óvják az óvodát Mándokon Swedsteel tetővel óvják az óvodát Mándokon

Hogyan került képbe a Swedsteel?

Kalandos módon. Merthogy az eredeti tervekben más termékek szerepeltek. A generálkivitelező azonban jobbnak látta a Swedsteel tetőrendszerét alkalmazni. Miután közösen elvégeztük a helyszíni felmérést, a gyártó mérnökei rövid időn belül képesek voltak az újratervezésre, azaz a saját szisztémájukra adaptálni a kapott építész tervrajzokat, úgy, hogy az elvárt műszaki tartalom semmiben nem szenvedett csorbát, sőt, bizonyos szempontból még magasabb műszaki színvonalat sikerült megvalósítani.

Swedsteel tetővel óvják az óvodát Mándokon Swedsteel tetővel óvják az óvodát Mándokon

Mi a lényege ennek az Ön által említett szisztémának?

A Swedsteelnek van egy úgynevezett 250–1500 m2 térigény kielégítésére szolgáló „KKV” (kis- és középvállalkozások számára ideális) csarnoktípusa, aminek innovatív lényege az, hogy a főtartó kereteket duplázott vékonyfalú, nagyszilárdságú, C-profilokból álló oszlopok és gerendák alkotják. Ez azért egyedi, mert ezeket a Z- és C-profilokat egyébként a nagy csarnokoknál általában másodlagos tartószerkezeti elemként (szelemen, falváz) használják. Ebben a konstrukcióban viszont – azáltal, hogy az övék a statikai főszerep – sokkal gazdaságosabb megvalósítást tesznek lehetővé, az eleve tűzihorganyzott acélból gyártott szelvények további felületvédelmére nincs szükség, a tartósság biztosított. Az óvoda tetőszerkezetét ennek a műszaki struktúrának az elve alapján, de teljesen egyedileg, a helyi adottságokhoz testre szabva tervezték meg, Nagy András megbízott statikus tervező (Nervi Kft.) színvonalas szakmai munkájának eredményeképpen. Egy kis hajlásszögű magastetőről van szó, amelynek a tartószerkezetét a Swedsteel Z-, C- és U-profiljaiból hoztuk létre. Erre került hőszigetelés nélküli, egyrétegű, önhordó trapézlemezes tetőfedés az STR45 (Swedsteel 45 mm bordamagasságú trapézlemez) 0,5 mm-es termékből. A 13,0 m maximális hosszúságú és körülbelül egy méter széles lemezeket a cég biatorbágyi üzeméből természetesen méretre vágva kaptuk, ezáltal a gyors szerelés feltételei adottak voltak, ami egy tetőfelújítási munka során kulcskérdés.

Swedsteel tetővel óvják az óvodát Mándokon Swedsteel tetővel óvják az óvodát Mándokon

Mint a jelen példából is látjuk, még az igen jó vízzárási képességgel bíró bitumen is fel tudja mondani egy idő után a szolgálatot. Mi a helyzet ezen a téren egy ilyen acélburkolattal?

Nos, több tényező is van, ami megnyugtathatja a kétkedőket.

A Swedsteel eleve nagyon jó minőségű svédacél alapanyagból gyártja az elemeket. Ezek ráadásul tűzihorganyzáson mennek keresztül, ami eleve igen ellenállóvá teszi őket a korrózióval szemben. A trapézlemezeket pedig még egy gyárilag felvitt, többrétegű bevonati rendszer is védi.

De nemcsak az anyagban rejlik a titok, hanem a gyártott termékek kialakításában és a szerelésben is. A lemezeket ugyanis úgy illesztjük, hogy a magas és a mély bordák tökéletes fedésbe kerüljenek. Ez persze nagyon pontos és szigorúan ellenőrzött gyártási technológiát is feltételez, ami a Swedteelnél adott. A rögzítést pedig a csavarfej alatt speciális, vízzáró gumigyűrűvel ellátott, önfúró csavarokkal végezzük. Ahogy a csavar rászorul a felületre, egyszersmind tökéletesen szigeteli is a lyukat, amit vájt. Olyan burkolati felület jön tehát létre, ahol nem talál magának utat a víz, a nedvesség az épület felé.

De a Swedsteelnél nem csupán a külső környezetből érkező víz elleni védelemre gondoltak, hanem arra az elkerülhetetlen fizikai jelenségre is, miszerint a külső-belső légköri viszonyok eltérő állapota esetén a levegő páratartalma a lehűlő acéllemez belső oldalán kicsapódhat. Ennek a kondenzvíznek a megkötésére a mándoki óvodánál a felületre gyárilag kasírozott, páramegkötő filcréteget alkalmaztunk, amely megakadályozza, hogy a kicsapódott pára, a kondenzvíz a tetőről visszacsepegjen. Mivel egy jól átszellőztethető tetőszerkezetet hoztunk létre, biztosítva van a filc természetes kiszáradása.

Az általunk kialakított, kvázi padlástér tette lehetővé azt is, hogy a régi vízszigetelést felszedve, elbontva, a födémre új kőzetgyapot hőszigetelés is kerüljön. Ez a réteg a homlokzati hőszigeteléssel együtt nagyban megnövelte az épület energiahatékonyságát – egyben csökkentve az üzemeltetési költségeket is.

Miután – remélhetőleg – sikerült eloszlatnom az esetleges fenntartásokat, azt is meg kell említenem, hogy az ilyen burkolatok nagy mechanikai szilárdsággal bírnak, ellenállóak az olyan környezeti hatásokkal szemben, mint a jégeső, hó- és szélterhelés, vagy az UV sugárzás, és nagyon tartósak. Nem véletlen, hogy a Swedsteel több évtizedes garanciát vállal ezekre. Ha pedig a praktikus szempontok lajstromozása nem lett volna elég meggyőző, esztétikai érvként említem, hogy a megrendelők közel húsz féle színárnyalatból választhatnak. Az óvoda esetében az önkormányzat a RAL7016 színkódú antracitszürke mellett döntött. Ez egy tetszetős szín, amely egyrészt elegáns, másrészt harmonizál az épület homlokzatával is, ötvözi a hagyományos és a modern építészeti hatásokat.

Érezhető, hogy a Swedsteel gyártmányaival történő munkáról is lelkesen és elégedetten beszél. Ezek szerint az együttműködés a gyakorlatban is kiállta a próbát?

És nem csupán a dologi, a materiális szinten. Mivel a könnyűszerkezetes építészet piacának hazai bővülése itt is kiélezi a szereplők közötti versenyt, egyre fontosabbá válik a hozzáadott érték: az innovációk, a folyamatok változásának gyors érzékelése és lereagálása, a vevők professzionális kiszolgálása.

Az elsőre talán a Swedsteel rendszerszemlélete adja a legjobb példát. A szelemenektől és gerendáktól a lemezeken és szendvicspaneleken keresztül az olyan kiegészítőkig, mint a mándoki óvodánál is használt Caracol esőcsatorna, az utolsó csavarig minden egyes alkatrész nagyon szofisztikált struktúrába simul, és egyben szolgálja is azt. Olyan általános módszereket, például architekturális és statikai megoldásokat, csomóponti kapcsolatokat dolgoztak ki, és ezekhez olyan alkatrészeket fejlesztettek, amelyekből szinte bármilyen egyedi tetőszerkezet, emeletráépítés vagy csarnok megépíthető. Mivel ilyen komoly eszköz- és terméktár áll mögöttük, képesek a megrendelő szándékától a megvalósításig rugalmasan figyelemmel kísérni egy folyamatot. A gasztronómia távoli terület ugyan, de a szemléletes példa mégis onnan hozható. Ha a Swedsteel étterem lenne, ott nem azt mondanák, hogy van az étlapon rántott hús, bélszín, köret, saláta stb., tessék rendelni, hanem – még azt is kipuhatolva, hogy a vendég milyen ízekre vágyik – pillanatok alatt személyre szóló ínyencséget készítenének.

Mint említettem, Mándokon csavaros kötéssel végeztük a trapézlemezek rögzítését. Egy ilyen viszonylag nagy, 24×27 méteres tetőn nagyon sok furat keletkezik. Ha elrontjuk ezek pozicionálását, sok munka és anyag vész kárba, sőt a vízzáróság is kétséges lesz. Mivel a Swedsteel szakemberei ezt is képesek modellezni, pontos térképünk van arról, hová kell befúrni a csavarokat. Ennek alapján persze – szinte darabra pontosan – tudható, mennyit kell rendelni. Ahogyan előre tervezett volt hány tartóvas és lefolyó szükségeltetik az ereszcsatornákhoz. Nincs tehát fölösleges anyaghasználat. Kevesebbe kerül a beruházás.

Óriási – szintén az átgondoltságból fakadó – könnyebbség továbbá a szerelést végzők számára, hogy minden elem tökéletesen kompatibilis a másikkal. Történt már olyan, hogy magunk is megszenvedtük az innen-onnan összevásárolt termékek passzítgatásának kínjait és mérgét.

Gyorsítja és ezáltal szintén gazdaságosabbá teszi az építkezést az előregyártottság magas foka, a pontos méretezés, a kiszállított elemek pontos és egyértelmű jelölése (a gerendákra például gravírozzák a jelzeteket), a jól használható kivitelezői segédletek és a személyes tanácsadás, amit a Swedsteel szakemberei akár a helyszínen is végeznek. Nem meglepő ezek után, ha elárulom, hogy Mándokon ezt a tetőt másfél hét alatt készítettük el.

Terveznek újabb közös projektet?

Az említett épülethez kapcsolódva áll az iskola. Ez is felújításra szorul. Bár még nem csaptunk egymás kezébe, de – a megrendelő elégedettségét látva – itt biztosan lesz ismét feladatunk. Ezt azért is várom, mert – az elmondottakból talán kiderült – egy szakember számára, bár ez nem gyerekjáték, professzionális technológiával és termékekkel dolgozni és az eredményt látni pont olyan öröm, mint amit azok az ovisok által készített kis „lego” házacskák jelentenek – ott, a Swedsteel-tető alatt.

(x)

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog