2019. november 14.

A csarnoképítésen kívül másra is használhatók a szendvicspanelek – ha fontos a fenntarthatóság

A csarnoképítésen kívül másra is használhatók a szendvicspanelek – ha fontos a fenntarthatóság

Az olasz hátterű Isopan szendvicspanelei számos magyarországi építkezésen is jelen vannak, e termékek a romániai leányvállalattól érkeznek hazánkba. A közelmúltban új – a tűzbiztonságot és energiahatékonyságot szolgáló – technológiával állt elő a gyártó, ezt is bemutatták egy budapesti rendezvényen.

 

Az Isopan az olasz Manni cégcsoport tagja, négy évtizede van jelen a szendvicspanelgyártás piacán, több mint négyezer ügyfele van 66 országban. A kelet-európai piacot – köztük Magyarországot – a 2006-ban alapított Isopan Est leányvállalat látja el, melynek Romániában, Bukarest közelében van a központja és gyártóbázisa.

Mint a cég Budapesten tartott partnertalálkozóján elhangzott, az Isopan fő előnyének az igen széles termékskálát, a kiemelkedő energiahatékonyságot és a cégcsoport mögött álló negyven éves tapasztalatot tartják. Mindebből adódik, hogy a potenciális felhasználási kör is igen széles: az ipari és mezőgazdasági célú létesítmények mellett például lakóingatlanokhoz is ajánlják e paneleket – hőszigetelési és mechanikai tulajdonságaik mellett esztétikai igényességük is alkalmassá teszi ezeket erre a célra.

A cég újdonsága az úgynevezett Leaf technológia, mely elsősorban a tűzbiztonság és a hőszigetelő képesség tekintetében nyújt többet a hagyományos panaleknél.
Erről a kiadott sajtóközlemény így ír: „A Leaf technológia az Isofrigo, Isofrozen és Isocop, valamint a halogén nélkül készült termékekre alkalmazható és számos előnnyel jár, beleértve a következőket:
• minimalizálja a füst eloszlását tűz esetén,
• fokozott biztonság az épület és az épületben tartózkodók számára,
• csökkentett panelvastagság, esztétikai előnyök,
• jobb szigetelési teljesítmény, mint a klasszikus poliuretán panelek esetében,
• 20% -kal kisebb hővezetés, elősegítve az épület energiahatékonyságát,
• alacsonyabb energiafogyasztás fűtéskor és hűtéskor egyaránt,
• kisebb CO2-kibocsátás.”

A rendezvény után lapunknak nyilatkozott Alexandru Ciucã, az Isopan Est műszaki igazgatója; az interjú alább olvasható.

A csarnoképítésen kívül másra is használhatók a szendvicspanelek – ha fontos a fenntarthatóság

A csarnoképítésen kívül másra is használhatók a szendvicspanelek – ha fontos a fenntarthatóság

Az Isopan Est romániai gyártóbázisa

 

A csarnoképítésen kívül másra is használhatók a szendvicspanelek – ha fontos a fenntarthatóság- Az Isopan mellett szóló érvek között – a széles termékválaszték, a műszaki és esztétikai előnyök mellett – elhangzott, hogy a megrendelőiknek komoly technológiai támogatást is adnak. Pontosan mit jelenthet ez a támogatás?

- Az Isopan mindig hozzáadott értéket kínál a termékeihez, műszaki támogatást nyújt a partnereinek a tervezési és végrehajtási szakaszban egyaránt. Tehát mi nem csak terméket adunk el. Csapatunk támogatja ügyfeleinket annak érdekében, hogy a projektjeikhez a legjobb megoldásokat kapják.

- Hallhatnánk erre konkrét példát is?

- Például a kerekegyházi Ver-Bau Kft. egyik projektjén az Isopan technikai Irodája és a Ver-Bau szorosan együttműködtek annak érdekében, hogy hatékony megoldást találjanak a vákuumkamrára, ahol a gyümölcsöket és a zöldségeket tárolják, valamint a tűzálló szakaszokra. Az 50 ezer négyzetméteres projekthez végül az Isofrozen paneleket használtunk a hermetikus záráshoz, valamint Isofire falakat az ott tárolt termékek biztonságának megőrzése érdekében.

- Szóba került, hogy az Isopan szendvicspaneles technológiát nemcsak üzemi épületek, hanem lakóházak építésére is érdemes használni. Ez jelenleg inkább még csak ötletnek, kísérletezésnek tekinthető, vagy valóban terjednek a gyakorlatban is az ilyen házak?

- Nem, ez egyáltalán nem csak ötlet. Az Isopan támogatja a fenntartható építőipart azzal, hogy innovatívabb megoldásokat kínál, és biztonságosabb, hatékonyabb anyagokat használ. Az Isopan panelek tulajdonságaiknak köszönhetően – mechanikai szilárdság, hőszigetelési komfort, tűzbiztonság és esztétikum – mindig megbízható alternatívát adnak a lakóépületek építéséhez is. Valójában számos olyan rendszer létezik, ahol Isopan paneleket használnak lakossági célra. Két fő termékünket emelem ki most, egyrészt az Isocappotto fali paneleket, amelyek külső bevonatként speciális alapozó rétegeket, vakolatot és dekoratív festést is kaphatnak), másrészt az Isodomus tetőpaneleket, amelyek ötvözik a burkolólap hatását a jó szigetelési paraméterekkel és a szilárdsággal.

- Vannak ilyen lakossági referenciaépületeik is?

- Több mint 40 éves tapasztalatával a nemzetközi piacon az Isopan több ezer építési projekthez járult már hozzá a kereskedelmi, polgári, állattenyésztési és lakossági szektorban.

- A lakosság körében nem tapasztalnak-e idegenkedést ezzel a technológiával szemben? Az emberek jó része feltehetően úgy gondolja, hogy „az igazi ház” téglából és más hagyományos anyagokból készül... Tapasztalható-e szemléletváltozás ezzel kapcsolatban, és az Isopan próbálja-e ezt befolyásolni?

- Bizakodva tekintünk a jövőbe. Ebben a hónapban szakembereink esettanulmányt készítenek arról, hogy milyen remek eredményeket értünk el az energiahatékonyság és a CO2-kibocsátás csökkentése terén. Az európai piaci trendek azt mutatják, hogy – főleg a nyugati országokban – nincs külön előírás az építőanyagok felhasználására vonatkozóan mindaddig, amíg tiszteletben tartják a fenntarthatósági szempontokat. Az Isopan szendvicspanelek egyébként sokféle anyag felhasználását lehetővé teszik burkolóelemként (tégla, acélkazetták, kerámialapok, HPL, dizájnprofilok), tehát a panel többféle célra felhasználható termék.

- Vagyis az Isopan elemeket lehet más, hagyományos építőanyagokkal kombinálva is használni?

- Számos olyan rendszerünk van, ahol tradicionális anyagokat is használunk. Elsősorban a szellőztetett homlokzati rendszerekre gondolok, ahol a fő teherhordó elem az Isopan szendvicspanel. A termékeink iránt nagy az érdeklődés az olyan rehabilitációs projektek esetében, ahol fontos szempont a fenntarthatóság, és a helyi építészeti előírásoknak is meg kell felelni. Különösen két termékünk jön ilyenkor szóba: az Isocappotto és az Isodomus paneleinkre gondolok, melyek az előbb említett, különböző anyagú burkolóelemek felhasználását lehetővé teszik.

- Milyen súllyal van jelen a magyar építési piacon az Isopan? 

- Jelenleg a legtöbb építkezési területen jelen vagyunk Magyarországon az ipartól a logisztikán át a kereskedelemig. A tapasztalataink pozitívak, a folyamatos növekedésnek köszönhetően jelenleg 20 százalékos a piaci részesedésünk.

- Milyen további terveik, céljaik vannak itt?

- A magyar piacon a jelenlegi partnerkapcsolatainak fejlesztésére, az értékesítési hálózat növelésére törekszünk azzal, hogy innovatív termékeket és technológiai megoldásokat mutatunk be a fenntarthatóság koncepciójára építve.

B. G.

 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Az új Eljárási kódex, az új OTÉK (TÉKA) és az egyéb új építési jogi jogszabályok – ÖSSZEFOGLÓ CIKK (Frissítve: 2024.10.02.)

Építésügyi hatósági ügyintézők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó előírások 2024. október 1. napjától

Hol ismerhetők meg a jegyzői építésügyi hatóságok által kiadott engedélyek iratai?

Építésügyi hatósági hatáskör és foglalkoztatási feltételek 2024. október 1. napjától

Közzétették az új OTÉK tervezetét: 2025. januárjától jön a TÉKA (Frissítve: 2024.09.28.)

épjog