Egyedi megoldás a szarufáknál kialakuló vonalmenti hőhidak megelőzésére

Az épületek megfelelÅ‘ – akár utólagos – hÅ‘szigetelésével jelentÅ‘s energiamegtakarÃtás érhetÅ‘ el, és ezzel együtt a károsanyag-kibocsátás is csökken. E célra nyújt jó megoldást a magyar piacon egyedülállóan komplex Ursa XPS-bakos tetÅ‘szigetelés, ahol a polisztirol bakokkal magasÃtott szarufák közé épül be a megfelelÅ‘ minÅ‘ségű és vastagságú üveggyapot szigetelÅ‘anyag és a páratechnikai fólia.
Több világvárosban rendelet szól arról, hogy szmogos idÅ‘ben az alacsonyabb környezetvédelmi osztályba sorolt gépjárművek forgalmát korlátozni kell. Érdemes ugyanakkor azt is figyelembe venni, hogy a mérések szerint a légszennyezettség szintje napközben csökken, este pedig megnÅ‘. Mit is jelent ez? Napközben – vagyis az intenzÃv autóforgalom, de kevesebb háztartási fűtés idején – jóval kisebb a károsanyag-kibocsátás, mint este és éjszaka, amikor mindez fordÃtva jelentkezik, azaz csökken az autóforgalom, viszont mindenki hazaér és befűt. Egyszerű logikával kikövetkeztethetÅ‘, hogy sokkal többet lehet tenni a légszennyezettség ellen kevesebb fűtéssel, mint kevesebb autózással. A kevesebb fűtéshez pedig csak egyvalamire van szükség: jól szigetelt, korszerű fűtésű épületállományra.
Amennyiben a házak korszerű szigeteléssel vannak ellátva, a fűtésszezonban alacsonyabb költségekkel kell számolni és elkerülhetÅ‘ az épület állagvédelmi romlása (többek között a penészesedés) is. A mai környezettudatos világban pedig az a tény sem utolsó szempont, hogy minÅ‘ségi szigeteléssel a káros kibocsátások szintje is csökken. Az Ursa vállalat a személyi jólét és komfort, valamint a bolygó élhetÅ‘ségének védelme érdekében olyan minÅ‘ségi ásványgyapot és extrudált polisztirol szigetelÅ‘anyagokat gyárt, melyek beépÃtésével számottevÅ‘ eredmények érhetÅ‘k el ezeken a területeken.
A magyar piacon egyedülállóan komplex Ursa XPS-bakos tetÅ‘szigetelési megoldásnál a polisztirol bakokkal magasÃtott szarufák közé épÃtendÅ‘ be a megfelelÅ‘ minÅ‘ségű és vastagságú üveggyapot szigetelÅ‘anyag és a páratechnikai fóliák. Ezzel az újragondolt szerkezeti kialakÃtással gyakorlatilag megszűnnek a szarufák vonalában a hÅ‘hidak, Ãgy ez a pénztárcabarát ötlet valódi, hosszú távú komfortot garantál a lakók számára.
Az elÅ‘re méretre vágott Ursa XPS-bakok szélképzése lépcsÅ‘s, ami megkönnyÃti a toldásnál a szoros egymáshoz illesztést
A korszerű autókkal való közlekedés fontos, de ha valóban tenni szeretnénk a levegÅ‘ tisztaságáért, akkor épÃtÅ‘ipari szakemberként van egy fontos feladatunk: a döntéshozók alapos tájékoztatása a 21. századi minÅ‘séget képviselÅ‘ szigetelÅ‘anyagok és szigetelési rendszerek helyes kiválasztásáról, működési elvükrÅ‘l és környezeti hatásaikról. Közös szakmai erÅ‘feszÃtéssel lerakhatjuk az alapját a hazai fenntarthatósági törekvéseknek.