2022. május 25.

GEALAN: jelentős beruházás indul Tannában

GEALAN: jelentős beruházás indul Tannában

A műanyag ajtó- és ablakprofilokat gyártó Gealan működésének fontos mérföldkövéhez érkezett: megkezdődött a cég tannai gyártási és logisztikai központjának mintegy 14 millió eurós beruházású technológiai és ezáltal fenntarthatósági modernizálása.

A műanyag profilgyártás egyik európai vezető cége, a Gealan tannai telephelyén teljesen automatizált magasraktár alapkövét tették le. A technológiailag a legmodernebb standardok szerint készülő épület – amely egyben a Gealan történetének egyik legnagyobb beruházása – várhatóan 2024 első felére készül el. Az ünnepélyes alapkőletételen a cég két ügyvezetőjén, Ivica Mauroviæon és Tino Alberten kívül jelen volt Thomas Fügmann, a Saale-Orla járási közigazgatás vezetője, valamint Tanna polgármestere, Marco Seidel. A nagyszabású és izgalmas fejlesztésről Ivica Mauroviæ a következőképpen nyilatkozott: „Ez a több millió eurós beruházás hozzájárul ahhoz, hogy a Gealan működése fenntarthatóbb és hatékonyabb lehessen. Ez egyben egyértelmű elköteleződésünket is mutatja a tannai telephelyünk és az egész régió iránt.” Tino Albert a fejlesztés által lehetővé váló hosszútávú lehetőségeket illetően hozzátette: „A magasraktárunkba történő beruházás új szintre emeli logisztikánkat. A teljesen automatizált raktározási folyamatokban rejlő lehetőségekkel a Gealan vállalatnál még hatékonyabban tudunk majd tervezni, dolgozni és szállítani.” Az pedig, hogy a lendületes tervezési folyamatok után már most dübörögnek a munkagépek a Kapelle ipari park területén, a magyar képviselet számára is pozitív értékeket hordoz, hiszen így a jövőben a hazai ajtó- és ablakgyártók is élvezhetik az innovatívabb és rugalmasabb anyagellátás előnyeit.

Jelentős beruházást indít a Gealan Németországban

 

Magasraktár. De mi is az?

A magasraktár átlagosan 12 méternél magasabb, polcsorokkal rendelkező raktár, amely méreteiből adódóan több ezer raklapnak is képes tárolási felületet adni. Tekintve, hogy jelen beruházás tervezésénél nagy hangsúlyt fektettek a technológiai modernizálásra is, az áruk raktáron belüli mozgatását szoftverekkel fogják megoldani, a polcok kezelését egy ezek által irányított mechanikus kialakítású rendszer végzi. A nagyfokú automatizálás nemcsak a munkavégzés biztonságát és a folyamatok hatékonyságát, sebességét fogja segíteni, de a munkavállalók fizikai megterhelését is jelentősen képes lesz csökkenteni, például a komissiózó állomások ergonomikus kialakításával.

A Gealan tehát 2024 elejére egy ilyen, nagy árumennyiség raktározására tervezett, úgynevezett „automatizált hosszú-áru” raktárépületet álmodott meg. Az ilyen építményekben maximálisan kihasználhatók a tárolófelületek, a rendelkezésre álló rakodóhelyek. Szintén az automatizált rendszernek köszönhetően valósítható majd meg a termékmozgatás fenntarthatóbb formában, hiszen ezáltal a nehezebb és nagyobb méretű áruk is gyorsan és hatékonyan a helyükre, vagy éppen onnan elkerülhetnek.

Jelentős beruházást indít a Gealan Németországban

 

A Gealan magasraktár paraméterei

Méretek: hosszúság 125 m, magasság 26 m, szélesség 22 m,

Tárolóhelyek száma: 5020,

Hasznos teher/kazetta: 1700 kg,

Teljesítmény: körülbelül 70 kazettacsere/óra.

Jelentős beruházást indít a Gealan Németországban

 

A Gealan Fenster-System Európa egyik vezető profilgyártója

A Gealan cégcsoport az ajtó- és ablakgyártók egyik legfontosabb profilbeszállítója Európában. A vállalaton belül történő termékfejlesztés, gyártás és értékesítés mellett a gyártáshoz használt extrudáló szerszámokat is saját szerszámgyárában készíti. A gyártott profilok nemcsak esztétikusak, de masszívak és stabilak, remek funkciókkal szerelve.

A cég – amely 2014 óta a családi irányítású VEKA vállalathoz tartozik – Európa több országában összesen több mint 1600 embert foglalkoztat, tavalyi éves forgalma több, mint 325 millió euró volt.

A műanyag ablak- és ajtóprofilok innovatív rendszerével a Gealan sokszínű szolgáltatásokat kínál partnereinek: az alapanyag-ellátáson túl építész tanácsadóik a tervezési folyamatokban is támogatást nyújtanak.

 

További információ: Ablak- és ajtórendszerek műanyag profiljainak gyártója (gealan.de)

(x)

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

épjog