2014. október 22.

Kétszer görbült felület látványbetonból

Kétszer görbült felület látványbetonból

Az Argomex Kft. 2014 augusztusában különleges projekttel bővíthette a StyleCrete látványbeton termékek referenciáinak sorát: a Tótkomlós Városért Közalapítvány megbízásaként, Szekeres Attila tervei alapján megvalósult Mária-emlékmű mögött látható boltív, melynek kialakítása nem mindennapi szakmai kihívás volt.

A szobor mögött látható boltív méltón tükrözi a cég munkáját jellemző precizitást. A felirattal ellátott boltív finombetonból készült, fehér színben. Szakmai kihívást jelentett a kétszer görbült felület elkészítése – az elem egy félgömb metszeteként valósult meg. Ez a rész szálerősítéssel, speciális, erre a munkára kialakított zsaluban készült. A boltív függőleges két oldala is íves, ezekben már vasalás is található.

Kétszer görbült felület látványbetonból

 

A látványbetonról

A beton formázhatósága, felületi megjelenésének nemessége és ezerféle struktúrája, valamint magas szilárdsága szinte korlátlan lehetőséget nyújt az építészeknek, kerttervezőknek, bútortervezőknek terveik megvalósítására.

Ma már a látványbeton felület nemcsak épületek homlokzati burkolataként jelenik meg, hanem kerti bútorok, szobrok, lakásbelsők (lépcső, konyhai mosogató, virágtartó, íróasztal, könyvespolcot stb.) anyagaként, felületeként is megtalálható, hiszen mára a beton egyféle életstílussal is azonosítható.

Kétszer görbült felület látványbetonból

A formák egyszerűsége, az anyag tartóssága, a felület természetesen változatos monotonitása jellemzi a betont, és ilyen az Argomex Kft. által kifejlesztett StyleCrete anyag is.

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

MVM Neuron: WELL előminősítést ért el az MVM Csoport épülő új irodaháza

A kőolaj- és üzemanyag-ellátásbiztonságot támogató projektek a veszélyhelyzetet követően is lehetnek kiemelt beruházások

Milyen feladatai vannak a közlekedési és beruházási miniszternek?

Megvan az építészetért felelős állami vezető, további államtitkárokat is kineveztek a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Ezekre érdemes figyelni, ha lakásvásárlásra teszünk félre

épjog