2017. június 30.

Meglévő épületek felújítása aktívházzá

Meglévő épületek felújítása aktívházzá

Az európai épületállomány körülbelül fele 1945 és 1980 között épült. Ezek közül nagyon sok elhasználódott, és komfort, valamint beltéri klíma terén elmaradnak az újabb építésű házatoktól. Nincs ez másképp Hollandiában sem, ahol a két és fél milliós szociális bérház közül az elkövetkező tíz évben legalább kétmillió felújításra szorul majd. Ez óriási feladat, ugyanakkor kiváló alkalom a felújítás koncepciójának újragondolására.

A De Poorters van Montfoort a napelemes rendszert alkalmazó aktívházon alapuló házfelújítási program, amelyben az építőiparban és az ingatlanszférában működő számos partner vesz részt. A tervet a hollandiai Montfoort városban váltották valóra, de mindenhol alkalmazható, ahol meglévő épületek átalakítására van szükség. Az ingatlanok tulajdonosa, a GroenWest lakásszövetkezet úgy döntött, hogy a VELUX Cégcsoporttal vág neki a nagyszabású felújításnak, ami a kerület valamenynyi házát (92 családi ház) érintette, de közülük tíznél magasabb szintű fenntarthatóság megvalósítására törekedtek. Ezeket energiatermelő, kiváló lakhatási feltételeket nyújtó és maximális természetes fényt beengedő épületekké, azaz aktívházakká alakították át.

Meglévő épületek felújítása aktívházzá

A Poorterstraatban aktívházként felújított épületek A++ energiaminősítést értek el. A felújítás eredményeként az egy házra jutó energiaköltség várhatóan mintegy 130 euróval csökken havonta

 

Az aktívházas alapelvek megvalósításának új módja

A napelemes rendszer a sorházak és városi házak felújításánál alkalmazott koncepció. Meglévő épületeknél más szempontok szerint kell alkalmazni az aktívházas alapelveket, mint az újonnan épült házak estében. A VELUX Cégcsoport a Danfossal együttműködésben fejlesztette ki díjnyertes napelemes rendszerét, melynek részei a tetőtéri ablakok, a napenergiával előállított hő és elektromos áram, a szellőzés, a hőszivattyúk és a geotermikus fűtés, amelyek mindegyike teljesen kontrollálható. A bevált technológia révén könnyedén figyelemmel kísérhető és szabályozható a beltéri klíma és az energiafogyasztás.

Meglévő épületek felújítása aktívházzá

A házak eddig használaton kívüli tetőterét hasznosítva világosabb és nagyobb teret alakítottak ki, egy új szobával és egy tetőtéri terasszal bővítve az épületeket

 

Felújítás – nagyobb tér és több fény

A BouwhulpGroep tervezőcéget bízták meg azzal, hogy a Poorterstraat házak felújításánál átültesse a gyakorlatba az aktívházas alapelveket. Úgy döntöttek, hogy a házak eddig használaton kívüli tetőterét hasznosítva világosabb és nagyobb teret alakítanak ki. Mindegyik tetőteret megnagyobbították, amely így egy új szoba és egy tetőtéri terasz kialakítását tette lehetővé. Áttervezték a földszintet, az emeletet és a lépcsőt is, hogy a fentről érkező fény és levegő az egész házat bejárhassa. A rengeteg természetes fénynek köszönhetően a korábban elég szűk és zárt épületek immár világosnak és tágasnak hatnak.

Meglévő épületek felújítása aktívházzá

A rosszul szigetelt, vékony alumíniumkeretes ablakokat háromrétegű, fakeretes modellekre cserélték

 

Az aktívházban kiváló a belső komfortérzet

A De Poorters van Montfoort házainál többféleképpen gondoskodnak a jó szellőzésről. A homlokzati és az automatikus működésű tetőtéri ablakok az épület minden szintjén, a földszinttől a tetőgerincig stratégiai helyeken helyezkednek el. Ezek az ablakok egyrészt vízszintes keresztszellőzést biztosítanak az egyes szinteken, másrészt a legfelső szinten az öszszes tetőtéri ablakot kinyitva olyan kéményhatás keletkezik a nyitott lépcsőfeljáró körül, amely az alsó szinteken lévő állott levegőt fölfelé hajtja, ami a tetőn keresztül a kültérbe távozik.

A De Poorters van Montfoort házaknál a megfelelő természetes fényről nagyméretű ablakok és a fényt a tér belseje felé továbbító, élénk színű belső felületek gondoskodnak. Hatékonyabb energiafelhasználás A De Poorters van Montfoort energiakoncepciója a Trias Energetica nevű, három lépcsőből álló módszert használja, amely mára eléggé elterjedt a nagy energiahatékonyságú épületek tervezésénél. Az első lépés során az épület szigetelésével és energiahatékony háztartási gépek alkalmazásával a lehető legkisebbre csökkentik az épület energiaigényét. Második lépésben a helyszínen vagy annak közelében elérhető megújuló energiaforrásokat használnak az épület energiaellátására. Harmadik lépésként a helyszínen nem kielégíthető energiaigényt vagy távolabbi megújuló energiaforrásokból vagy fosszilis energiát használó, nagy hatékonyságú konverziós eljárással állítják elő.

Meglévő épületek felújítása aktívházzá

Áttervezték a földszintet, az emeletet és a lépcsőt is, hogy a fentről érkező fény és levegő az egész házat bejárhassa

 

Energiateljesítmény

A De Poorters van Montfoort épületek teljes külső burkolatát újraszigetelték. Új tető készült, a meglévő homlokzatok új szigetelést és új tégla tömítősíkot kaptak, a rosszul szigetelt, vékony alumíniumkeretes ablakokat háromrétegű, fakeretes modellekre cserélték. A meglévő aljzatot új, megfelelően szigetelt betonaljzatra cserélték.

A házak energiaellátása érdekében minden tetőre 19,5 m2 napelemet és 4,5 m2 termikus napkollektort telepítettek. A házak új fűtési rendszere sem gázkazánt, sem pedig kéményt nem használ, mivel a fűtésről hőszivattyú gondoskodik, amely a tetőn elhelyezett napelemes modulokból veszi a működéséhez szükséges energiát. Minden szükséges műszaki egység, így a hőszivattyú, a melegvizes tartály és a napelemes rendszerhez való inverterek egyaránt az utca felőli melléképületben helyezkednek el.

A házak fűtési igénye a felújítás után alig ötödére csökkent, és a teljes energiaigény is kevesebb mint a fele a felújítás előtti állapotnak. A világítás és a háztartási gépek számára szükséges elektromos áram kivételével a házak energiaigényét megújuló forrásból, azaz a termikus napkollektorok, a napelemes rendszer és a hőszivattyú által termelt energiából fedezik. Összességében ma már az épületek energiafelhasználásának 100 százaléka megújuló forrásból származik.

Fotók: Torben Eskerod

További információk: www.activehouse.info és www.velux.hu

(x)

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

épjog