2018. szeptember 16.

Napfényes magánszféra

Napfényes magánszféra

A lehető legtöbb irányból érkező természetes fény, valamint a kül- és beltér harmonikus összekapcsolása volt a leghangsúlyosabb szempont a téglaburkolatú homlokzatairól, tiszta skandináv dizájn iránti elkötelezettségéről, valamint lapos- és magastetők kombinálásával létrehozott különleges téralkotásairól ismert KFS Építésziroda legújabb épületénél.

A kis dániai falu szélén található lejtős telek adottságaihoz igazodó, tájba simuló lapostetős épület téglahomlokzatával, sötét keretű ablakaival és ajtóival a nyugodt skandináv modernizmus igazi letéteményese. Tömegalakítása is egyszerű, kompakt, az utca felőli homlokzatot síkjából kissé visszaugratott rész teszi érdekesebbé, mely védelmet nyújt a bejáratnak, garázskapunak, és egyúttal keretbe is foglalja azokat.

Napfényes magánszféra

A viszonylag nagyméretű családi ház tulajdonosai olyan épületről álmodtak, amelyben a kiváló energetikai tulajdonságok és az elvonulásra alkalmas terek kapnak főszerepet. Ezért a mintegy 180 m2-es alapterülettel rendelkező épület az utca felől szolid, rejtőzködő, a lakótér egyedül a hátsó udvar irányába fordul nagyméretű nyílászáróival a világ felé, kapcsolatot teremtve a közös terek és a tóra néző visszafogott teraszok között – a végeredmény mégis egy napfényben gazdag lakóépület lett.

Napfényes magánszféra Napfényes magánszféra

Alaprajzi kialakítása funkcionális, egyetlen tengelyre felfűzött térsor kibontása, amely a bejárattól hosszú folyosón keresztül vezet a közös helyiségekbe; ezek L-alakú elrendezése pedig praktikusan osztja meg a nappali, valamint a konyha és étkező terét. A mély, vagy homlokzati kapcsolattal nem rendelkező terek, mint a folyosó, a konyha és a mosogatófülke bevilágítását VELUX felülvilágítókkal oldották meg, amelyek tiszta formavilága harmonizál a belső terekkel, esőérzékelővel is ellátott automatikája pedig egyszerre nyújt kényelmes használatot és árasztja el természetes fénnyel az ablaktalan helyiségeket.

Napfényes magánszféra

Az épület legnagyobb értéke a külső és belső környezet egysége – mondta Frederik Hjardemaal építész, aki a nagy belmagassággal elegánssá, míg számos apró részlettel – mint az akusztikai mennyezet – otthonossá tett, áttekinthető tereket hozott létre. A beltér harmóniáját a nagytáblás kőburkolatok, a melegséget sugárzó sötét fapadlók és a fehér falak teremtik meg. Inge Kollerup, a ház belsőépítésze szerint az épület legkarakteresebb eleme a napfénnyel való telítettsége, így a belső tér kialakítását úgy tervezte meg, hogy a felülvilágítók által besugárzott fény egyenletes elosztását is elősegítse.

Napfényes magánszféra

A ház tervezése során kiemelt szempont volt a fenntarthatóság: a tetőn elhelyezett napelemek és a megfelelő hőszigetelés kialakítása is hozzájárult ahhoz, hogy az épület megkapja az aktívház minősítést, a napfény szerepének erősítésével pedig minimalizálták a fenntartási költségeket. Ehhez olyan, kiváló minőségű nyílászárókra volt szükség, amelyek hőátbocsátási és fényáteresztő képessége is kiemelkedő. A KFS-Boligbyg Építésziroda a VELUX tetőtéri ablakok mellett döntött, mert, mint mondták, ezek széles válastéka és a skandináv dizájnhoz való illeszkedése segítette leginkább a kettős cél elérését: a napfény szerepének hangsúlyozását, valamint az energiafelhasználás optimalizálását.

Minden építkező család álma, hogy jövendő otthonuk kompromisszumok nélkül elégítse ki felmerülő igényeiket; mindezt – az intimitást, a világos, nyugodt élettereket és a gazdaságos működtetést – pedig a KFS munkatársai példamutató minőségben váltották valóra.

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Az új Eljárási kódex, az új OTÉK (TÉKA) és az egyéb új építési jogi jogszabályok – ÖSSZEFOGLÓ CIKK (Frissítve: 2024.10.02.)

Építésügyi hatósági ügyintézők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó előírások 2024. október 1. napjától

Hol ismerhetők meg a jegyzői építésügyi hatóságok által kiadott engedélyek iratai?

Építésügyi hatósági hatáskör és foglalkoztatási feltételek 2024. október 1. napjától

Közzétették az új OTÉK tervezetét: 2025. januárjától jön a TÉKA (Frissítve: 2024.09.28.)

épjog