2020. március 31.

Online rendelhetnek állványt az építési kisvállalatok

Online rendelhetnek állványt az építési kisvállalatok

A német PERI csúcsminőségű termékét megrendelés után akár két nap alatt kiszállítják.

„Semmilyen más rendszer nem ilyen sokoldalú, variálható és mobilis” – mondja Virág László, a VIR Architect Kft. ügyvezetője, aki villanyszerelési munkákhoz is használja a PERI nemrég a shop.peri.hu címen elérhetővé tett állványzatát. László maga szabta egyedi igényeire saját rendszerét, amelyet – hevederekkel, multifunkcionális összekötő elemekkel biztosítva – akár megtámasztás nélkül is fel tud építeni. A német cég csúcsminőségű, acélvázas terméke azoknak is megoldást nyújthat, akik a fapallós rendszerek elhasználódásától tartva eddig nem mertek beruházni, emiatt pedig esetleg komolyabb megrendelésektől is elestek. Az új felületen bárki megadhatja a szükséges magasságot és szélességet, az így létrejött rendszert pedig megrendelés előtt 3D-ben is megtekintheti.

Több ezer építőipari kisvállalkozás működik az országban úgy, hogy miközben munkájuknak is köszönhetően harminc százalékkal bővült a szektor teljesítménye 2019-ben, építési, felújítási projektjeik tartós kivitelezéséhez nem rendelkeznek megfelelően biztonságos, vállalkozásukat élethosszig kiszolgáló saját állványrendszerrel. A piacon elérhető, bérbe is vehető – jellemzően fapallós – rendszerek beruházási kedvet blokkoló hátránya a technológiai elavultságon kívül az, hogy könnyen vetemednek, nehezen szerelhetők össze és nem elérhetőek egy kisebb családi ház, társasház felállványozásához szükséges mennyiségben, kizárólag nagyobb tételben.

Ebben a helyzetben különösen jókor érkezett a német zsaluzat- és állványgyártó cég február közepén tett bejelentése: a hazai nagyvállalati ügyfeleket személyes eladással kiszolgáló PERI online értékesítéssel – versenyképes online rendelési áron – kkv-k számára is elérhetővé teszi egyik legnépszerűbb, egyszerűen és gyorsan szerelhető homlokzati állványrendszerét, a PERI UP EASY-t a shop.peri.hu címen.

A PERI acélból készült, könnyen variálható, moduláris rendszere egyedi igényre szabható a nap huszonnégy órájában online úgy, hogy a kívánt magasság és a szélesség megadása után a 3D tervező élőben számolja ki a kiválasztott paraméterekre vonatkozó árat és súlyt. A megtervezett rendszer a gyors kiszállításnak köszönhetően akár két napon belül használatba vehető az ország bármely pontján. Az elnyűhetetlen anygú rendszer jelentősen könnyebb, mint más állványrendszerek, összeszereléséhez mindössze néhány szerszám és két fő szükséges, igény esetén pedig az első üzembe helyezést segítő, a használatot betanító szakembert is biztosít a cég. A PERI UP EASY a beépített biztonsági korlátnak köszönhetően a munkavédelmi előírásoknak is megfelel. Egyszeri beruházásként akár évtizedekre szóló megoldást – használaton kívüli időszakokban esetleges bérbeadással passzív bevételt is – eredményezhet az építőipari kkv-knak.

 

shop.peri.hu

(x)

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Az új Eljárási kódex, az új OTÉK (TÉKA) és az egyéb új építési jogi jogszabályok – ÖSSZEFOGLÓ CIKK (Frissítve: 2024.10.02.)

Építésügyi hatósági ügyintézők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó előírások 2024. október 1. napjától

Hol ismerhetők meg a jegyzői építésügyi hatóságok által kiadott engedélyek iratai?

Építésügyi hatósági hatáskör és foglalkoztatási feltételek 2024. október 1. napjától

Közzétették az új OTÉK tervezetét: 2025. januárjától jön a TÉKA (Frissítve: 2024.09.28.)

épjog