2009. október 16.

Összetett csomópontok egyszerűen kivitelezhető vízszigetelése

Összetett csomópontok egyszerűen kivitelezhető vízszigetelése

A Kemperol termékek nemcsak ipari, de műemléki környezetben is megállják helyüket – igazolja ezt a Hotel Gellért Gyógyfürdő is, melynek kupoláit Kemperol 2K-PUR-ral szigetelték.

Múlt év őszén izgalmas feladattal kereste meg a Reneszánsz Zrt. az Enterol Kft. szakembereit: a Hotel Gellért Gyógyfürdő műemléki rekonstrukciójának homlokzatfelújítása kapcsán az épületen lévő kőkupolák teljes felújítása, illetve hosszú távú védelmének megoldása vált szükségessé. A 670 négyzetméteres felület szigetelését Kemperol 2K-PUR vízszigetelő rendszerrel sikerült minden igényt kielégítően megoldani.

A Hotel Gellért Gyógyfürdő felújítási terveit a pécsi székhelyű Dévényi és Társa Építész Kft. készítette; szakvéleményük megállapította, hogy a kupola belső teherhordó magjára a mintázatot is követő ágyazati betont hordtak fel, és friss állapotában erre dolgozták rá a műkövet. Ezen a műkő felületen kisebb-nagyobb megnyílású, rendszertelen elhelyezkedésű repedések látszottak, melyeken keresztül több helyen beázott a kupola, átnedvesítve a belső kérget. A megrendelő, a Reneszánsz Zrt. a munkálatok elvégzésére az Enterol Kft.-t kérte fel.

A kiviteli tervben előirányzott feladatok a következők voltak:

• állványozás;

• a külső felület repedéseinek kitisztítása, és – lehetőleg rugalmas anyaggal történő – injektálása;

• a felület hibáinak kiegyenlítése;

• a teljes műkőfelület tisztítása;

• tapadóhíd felhordása;

• bevonat készítése a kupola külső felületén, homokszórással.

A középrizalit nagy kupolája, a mellette szimmetrikusan elhelyezkedő kis kupolák, valamint a nyugati kupola és a 16 csúcsdísz összesen 670 négyzetméter bevonandó felületet jelentett. A felület extrém tagoltsága miatt az Enterol Kft. szükségesnek tartotta a német anyacég, a Kemper-System Gmbh. technikusának segítségét kérni az első „szabásminták” elkészítéséhez. A kivitelezésre összesen hat hete volt a cégnek.

A kupolák szigetelésére a szakemberek a Magyarországon ismert, és korábbi kivitelezéseik során használt Kemperol V210 helyett a Kemper System GmbH. egyik új termékét, a Kemperol 2K-PUR folyékony szigetelőanyagot használták, mely az előbbi anyagtól eltérően nem műgyanta, hanem poliuretán bázisú, oldószermentes, és nem utolsó sorban szagtalan.

A tervező már a műkő repedéseinek tömítésére is rugalmas anyag használatát írta elő, és a szigetelőanyag kiválasztásánál is azokat a tulajdonságokat tartotta fontosnak, melyekkel a Kemperol egyértelműen bír: a nagy hőingadozásoknak való ellenállás, a hosszú időn keresztül megőrzött rugalmasság, a felület mechanikai védelme, a nagymértékű páradiffúziós képesség, valamint az összetett csomópontok egyszerű kialakításának lehetősége mind érvként álltak a Kemperol szigetelés alkalmazására.

A Kemperol szigetelések minden esetben poliészter filc beágyazással készülnek, jellemzően 5 cm-es átlapolással. A kupolák felső, sima részéhez szükséges nagyméretű filcek kivágása a cég telephelyén történt, mivel az állvány nyújtotta szűk hely nem tette lehetővé a filc kiterítését és pontos szabását. Az erősen tagolt felületek (félgömb díszek, ovális rátétek, sűrű függőleges bordázás) kisebb filceinek szabása az állvány legfelső szintjére telepített tapétázóasztalon történt.

Hogy a „kőjelleg” megmaradjon, a kész, de még folyékony 2K-PUR szigetelésre zárórétegként 04–08-as sóskúti kvarchomokot szórtak. Ez megszokott eljárás teraszokon, erkélyeken és más vízszintes felületeken, de kihívást jelentett a kupola ívelt és függőleges részein. A megoldást egy vakolatszóró tölcséres pisztoly nyújtotta, amibe beletöltötték a homokot, és azt kompresszor segítségével lőtték a felületbe. A német technikus javaslatára az állványbontáskor szükséges utólagos javítások (az állványdübelek helyének eltüntetése) Kempertec R gyorsalapozóval történt, amire normál hőmérsékletnél 15 perc múlva felhordható a szigetelés.

A munka átadása sikeresen, időre megtörtént – a kupolák beázása megszűnt, és hosszú időre megoldódott a nehezen megközelíthető részek tartós védelme, ugyanakkor a részletgazdag megjelenésből adódó esztétikai élmény sem csorbult. A Kemperol rendszer ismét bizonyította, hogy nemcsak ipari, de műemléki környezetben is tökéletesen megállja a helyét.

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog