2014. július 14.

Közlekedési építményeknél csak 2015-től kell e-naplót vezetni

Közlekedési építményeknél csak 2015-től kell e-naplót vezetni

A közlekedési építményekre – a víziközmű és vízgazdálkodási építmények, valamint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló kormányrendeletben megjelölt sajátos építményfajták mellett – 2014. július 1-jétől kellett volna elektronikus építési naplót vezetni. A kormány döntése értelmében a közlekedési építményekre jelenleg mégsem kell ezt megtenni.

Mint az Építésijog.hu portál cikke ismerteti, az elektronikus építési napló bevezetésére az eredeti tervek szerint minden építési napló vezetési kötelezettséggel érintett építési tevékenység esetében sor került volna 2013. január 1-jétől, de ezt végül elhalasztották 2013. július 1-jére. A Kormány egy 2013. áprilisi jogszabálymódosításban a bevezetés dátumát 2013. október 1-jére tolta ki), majd egy másik rendelet egyes építményeket tekintetében további átmeneti időszakot határozott meg.

A 2013. szeptemberi jogszabály alapján az elektronikus építési naplót
a) az általános építmények körében az Európai Unió támogatásából megvalósuló beruházások esetén 2014. január 1-jét,
b) a közlekedési, a víziközmű és vízgazdálkodási építmények, valamint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló kormányrendeletben megjelölt sajátos építményfajták vonatkozásában 2014. július 1-jét,
c) a honvédelmi és katonai, továbbá a nemzetbiztonsági célú építmények tekintetében a 2014. október 1-jét,
d) az atomenergia alkalmazására szolgáló építmények tekintetében a 2016. október 1-jét
követően megkezdett kivitelezések esetén kell alkalmazni.

Az elektronikus hírközlési építmények már 2014. áprilisában ideiglenes mentességet kaptak az elektronikus építési napló vezetése alól (a változásról szóló tájékoztató itt olvasható), majd a Kormány 2014. június 30-án megjelent döntése értelmében egyelőre a közlekedési építmények vonatkozásában sincs e-építési napló vezetési kötelezettség. A közlekedési építményeket érintő beruházásokon legkorábban 2015. január 1. napjától kell az építési naplót elektronikus úton vezetni.

A közlekedési építményekhez (mint sajátos építményfajta típushoz) tartozó sajátos építmények csoportjairól és egyéb részletekről itt található további információ:

http://epitesijog.hu/figyelo/1615-kozlekedesi-epitmenyek-tekinteteben-csak-2015-januar-1-napjatol-kell-elektronikus-epitesi-naplot-vezetni

 

 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Az új Eljárási kódex, az új OTÉK (TÉKA) és az egyéb új építési jogi jogszabályok – ÖSSZEFOGLÓ CIKK (Frissítve: 2024.10.02.)

Építésügyi hatósági ügyintézők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó előírások 2024. október 1. napjától

Hol ismerhetők meg a jegyzői építésügyi hatóságok által kiadott engedélyek iratai?

Építésügyi hatósági hatáskör és foglalkoztatási feltételek 2024. október 1. napjától

Közzétették az új OTÉK tervezetét: 2025. januárjától jön a TÉKA (Frissítve: 2024.09.28.)

épjog