2016. szeptember 12.

Templomtetők építése és felújítása – maradandót létrehozva

Templomtetők építése és felújítása – maradandót létrehozva

Templomtetők felújításakor nincsenek könnyű helyzetben az építést végző mesterek. Hogyan képes egyszerre megfelelni egy mai szakember a renoválás során a városépítészeti, minőségi, műszaki és gazdaságossági, ugyanakkor esztétikai igényeknek, a biztonsági követelményeknek? Kujbus Mihály, nyíradonyi bádogos mester mesél tapasztalatairól.

Manapság is szép számmal rendelnek templomfelújításokat. Fülöp községben például rossz állapotban volt a templomtető és új ereszcsatornára is szükség volt. A templomhajón a Lindab LPA cserepes-, a toronynál pedig a PLX síklemezét használtam. Viszont a toronynál, ahol a harang lakik, fontos volt a hang útját biztosító rész megfelelő fedése is. Ezt úgy oldottuk meg, hogy a cég kemény, FOP-CO lemezéből – amit kifejezetten szegélyek kialakításához fejlesztettek ki – saját magam gyártottam a lamellákat. Ezek fehér színe nagyon jó kontrasztot ad a szürkés árnyalatú PLX-szel, illetve a cserepeslemezekkel. Álló korcolással dolgoztunk, visszafogottabb, elegáns stílusban. Távolról ugyan egyszerűnek tűnik, de pont ez az egyszerűség az, amiben nagyon sok munka van, és komoly szaktudás áll mögötte. Egy igazi bádogos ugyanis soha nem forraszt, nem teszi tönkre az anyagot. Magam találom ki a legbonyolultabb csomópontokat is, és azokat korcolással alakítom ki. Mindenki azt mondja, hogy egy kis ékszerdoboz lett a fülöpi templom.

A nyírábrányi templom felújításakor a templomhajón és a hittanterem tetőzetét kellett volna csak renoválni. A bejárás során viszont a tornyot az épület méreteihez képest aránytalanul kicsinek – ahogyan felénk mondják –, „turcsinak” láttam. Mondtam a megrendelőnek, hogy meg kellene nyújtani egy kicsit a formát, hogy sudárabb legyen.

Templomtetők építése és felújítása – maradandót létrehozva

A templomhajóra és a hittanteremre itt is cserepeslemezt tettünk. A toronyra pedig, ami majdnem duplája lett az eredeti magasságának, itt is a PLXet használtuk. A megrendelők pénztárcáját kímélte, hogy – mivel eredetileg is fémfedés volt a tetőn – azt nem kellett elbontanunk. Ráléceztünk a régebbi felületre, és azon alakítottuk ki az új burkolatot. Így tulajdonképpen kéthéjú szerkezet jött létre. Az álló korcolás egy ilyen alakzat esetében, amely szinte függőlegesen tör az ég felé, még karcsúbbá teszi az épületnek ezt a részét.

Műemléki feladatokat is kapunk. Nyírbogáton egy műemlékké nyilvánított templom hajójának tetőzetét kellet felújítanunk. Az volt az előírás, hogy az új burkolat színe illeszkedjék a torony nyolc évvel azelőtt felszerelt vörösréz borításához.

Templomtetők építése és felújítása – maradandót létrehozva

Mivel a Lindab több mint húsz színben kínálja a PLX síklemezeket – meg persze a cserepeslemezeit is – a szortimentben könnyen rátaláltunk a toronnyal harmonizáló, barnás árnyalatú változatra. A választásban az is közrejátszott, hogy hiába találtunk volna alumíniumból megfelelőt, csak a Lindab PLX az, amely összeépíthető a vörösrézzel. A toronyból lefolyó eső ugyanis rézgálicot juttat az alatta lévő felületre, ami megenné, perforálná az alumíniumot. A PLX-et azonban nem tudja károsítani. Ez is jól mutatja, hogy a műemlékvédelemben néha a legmodernebb anyagok nyújtanak megoldást.

Új építéseken is részt veszünk. Debrecenben a Széchenyi kerti Református Egyházközség által rendelt templomhoz az építész félköríves, lépcsőzetesen emelkedő tetőt terve zett – kifejezetten modern stílusban. Korcolt PLX síklemezfedést alkalmaztunk az elképzeléseknek megfelelő és az épület hangulatához jól passzoló cinkszürke színben. A körcikkekből álló, kónuszosan szűkülő felületeket nagyon szépen lehetett kialakítani.

Másik jó példám – szintén a cívisvárosból – a Lencztelepen álló, új építésű templom. Bár itt nem szembesültünk különösebb szakmai kihívásokkal, hiszen egyenletes síkokat kellett fednünk – ugyancsak a PLX-et alkalmazva – az épület egyik érdekessége a vízelvezetést szolgáló ereszcsatorna rendhagyó alakja. A tervező ugyanis, aki ragaszkodott a modern formákhoz, nem félköríves, hanem szögletes csatornaelemeket álmodott. Ez igen ritka kérés, de megrendelésünkre a Lindab svédországi gyárában ezt is legyártották a számunkra.

Templomtetők építése és felújítása – maradandót létrehozva

A szerelés szakmai érdekessége volt, hogy ülőpárkányt kellett kialakítanunk a csatorna alá. Több munka volt vele és jelentős mennyiségű anyagot is kellett hozzá felhasználnunk, de az egészen eredetire sikerült végeredmény önmagáért beszél. Megjegyzendő még, hogy az ilyen alacsony hajlásszögű tetőknél különleges figyelmet kell fordítani a korcolás tömítettségére azért, hogy egy erősebb szél ne nyomja be a nedvességet – a Lindab erre is kínál megoldást.

A biztonságról a templomtetőknél sem szabad megfeledkezni. Az ilyen magas épületeknél a hófogók és a hóvágók a legfontosabbak, hiszen életveszélyt hárítanak el. Nyírbogáton például a tető meredeksége és nagy felülete miatt a Lindab kétcsöves hófogóját építettük be, de kisebb hajlásszögnél egyszerűbb hóvágókat alkalmazunk. Fontos funkciót tölt be az ilyen tetőknél az ereszcsatorna rendszer is. A Lindab rendszerében olyan precízen vannak kitalálva és elkészítve az elemek, olyan magas fokú a kompatibilitásuk, hogy szinte legóként lehet összeilleszteni őket. A másik nagy előnyük, hogy a gazdag színválaszték miatt jól mennek a PLX-ből vagy LPA-ból kialakított tetőhöz.

Ahogy a példákból is látszik, gyakran alkalmazzuk a PLX-et és az LPA cserepeslemezt a templomok tetőzetén, mert nagyon jó velük dolgozni, „kezes” anyagok. Mivel mi nem forrasztunk, hanem korcolással hozunk létre tökéletesen vízzáró felületeket, a lemezeket derékszögben kétszeresen is meg kell hajlítani. A PLX lágy, ráadásul a svédacél alapanyagra – amely a megfelelő arányban cinket is tartalmaz – olyan műanyag bevonatréteg kerül, ami megakadályozza a rozsdásodást. Egy speciális szerszámmal, a „korczáró vonattal” pedig úgy lehet szoros kötéseket létrehozni, hogy nem sérül a színbevonat. A Lindab PLX Prémium bevonattal 61 cm szélességben vagy Elite bevonattal 67 cm szélességben kapható. Mi általában az utóbbit használjuk. Ami nagyon fontos, hogy 79 méter hosszúságú kiszerelésben kapjuk – gondoljunk csak bele, mekkora előny ez egy templomhajó fedésekor, ahol az eresztől a gerincig hosszabb, összefüggő darabokat kell alkalmazni! A tekercsekből tehát mindig akkora darabokat vághatunk, amit az adott felület megkíván, így aztán nem kell toldozgatni-foltozgatni, és kevesebb a hulladék is. A termék lágyságából, formálhatóságából adódik, hogy jól alkalmazható olyan erősen ívelt felületeken is, mint a szentély, ahol az úgynevezett sugárfedés módszere használatos. Ilyenkor az előzetes tervek, tehát a korckiosztás alapján – mintha csak egy szabásminta lenne előttünk – a PLXből ki lehet vágni a kívánt formákat, és már mehet is a szerelés. A templomtornyokon ott vannak az órakifedések vagy esetleg kiugró ablakok, homorú felületek. Ezeken a pontokon különösen ügyelni kell a borítására, mert ha ezt rosszul csinálják, könnyen beázás lehet a vége.

A Lindab termékek nagyszerű tulajdonsága – ami a templomok esetében még jelképes is lehet –, hogy rendkívüli módon ellenállnak a rozsdának, az időjárás viszontagságainak és a mechanikai hatásoknak, azaz nagyon tartósak és időtállók. A templomépítőket pedig mindig is az hajtotta, hogy valami maradandót hozzanak létre.

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Az új Eljárási kódex, az új OTÉK (TÉKA) és az egyéb új építési jogi jogszabályok – ÖSSZEFOGLÓ CIKK (Frissítve: 2024.10.02.)

Építésügyi hatósági ügyintézők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó előírások 2024. október 1. napjától

Hol ismerhetők meg a jegyzői építésügyi hatóságok által kiadott engedélyek iratai?

Építésügyi hatósági hatáskör és foglalkoztatási feltételek 2024. október 1. napjától

Közzétették az új OTÉK tervezetét: 2025. januárjától jön a TÉKA (Frissítve: 2024.09.28.)

épjog