2022. május 19.

Tervezés sablonok nélkül

Tervezés sablonok nélkül

Stuttgart nyugati részén, egy meredek utca egyik világháború után épült bérházának hátsó udvarában, egy félemeleti irodában dolgozik több mint tíz éve a Katja Knaus és Benedikt Bosch von Yonder építészpáros, akiknek gondolkodását nem lehet sablonosnak nevezni. Ami egyesek számára hátrány, abból ők előszeretettel kovácsolnak előnyt. Munkamódszerük a hétköznapok valóságának megfigyelése, az anyagok nem túlzott feldolgozása, a megszokottól eltérő alkalmazása, ugyanakkor azok tudatos és bátor kombinálása. Ez a tervezési megközelítés eredményezte egy sor rendhagyó családi és sorház, belső és külső tér létrejöttét.

Házunk a nyugdíjas éveinkre”

A megrendelők egy viszonylag lejtős telekre terveztek házat építtetni a nyugdíjas éveikre. Az eredeti elképzelésekkel ellentétben, ahol a kis alapterületű lakóépület szinte „toronyként” meredt volna a telken, a szauna és a vendégtér az épületen kívülre, azzal szemben kapott helyet egy kisebb épületben. Ennek különlegessége, hogy részben körülöleli az ott álló hatalmas fát. A két épületet egy deszkázott átjáró köti össze, gyakorlatilag egy kényelmes udvart képezve a telek közepén, ahonnan csodás kilátás nyílik a tájra. Mindezt a tervszerűen elhelyezett ablakokból vagy a külső fedett teraszról is élvezhetik a tulajdonosok. Az építészeti megoldásokat a tervezőpáros a rájuk jellemző módon, a helyszínen, annak hangulatához igazodva dolgozta ki. A színek az épületen belül és kívül is meghatározó szerepet játszanak: a terek színeit döntően az építőanyagok színei dominálják, és meglepő módon csak azon helyiségek falai, fugái és villanykapcsolói kaptak további színezést, amelyek ajtóval is rendelkeznek. A fekete szauna, az éjkék fürdő vagy a felhőszürke hálószoba – szinte térköltemények.

Tervezés sablonok nélkül

 

Egyszerűen építeni?

Yonder a beépített anyagokat jórészt kezeletlenül hagyta. Az anyagválasztásban előkelő helyen szerepelt a környékbeli időjárás hatásainak remekül ellenálló natúr PREFA alumínium, amely a három épületet, a ház, a kocsibeálló és a szauna aszimmetrikus tetőit borítja. A tervezés nem kifejezetten könnyítette meg a kivitelezést, jóllehet a tervezők alapvetően erre törekedtek, és ezt célozta a szoros együttműködés is. „Számunkra a kézműves munka rendkívül fontos. Arra törekszünk, hogy az építkezés során minél közelebb legyünk az építőanyag megértéséhez, és hallgatunk a szakemberekre a folyamat során” – vallják az építészek, amellett, hogy nem akarnak mindent az építészetükkel előírni, előre meghatározni. A megrendelők életvitelét megvizsgálva, a mindennapi aktivitásokra, mozgásokra fókuszálva, nyitott terekkel dolgoznak, amelyek főleg azután nyernek értelmet, hogy a használóik beköltöznek.

Tervezés sablonok nélkül

 

A tetőn, mint egy hegyen

A három kicsi ezüstösen csillogó tető a környező hegyekből is jól látszik. A fiatal bádogos mester, Leonard Proba, aki csak néhány hónappal korábban vette át a cég vezetését az apjától, jól megoldotta a süllyesztett csatornák és az aszimmetrikus élek okozta kihívásokkal teli tetőfedési feladatot. A munka komplexitását már a kiírásban is felfedezte. Tudta, hogy kreatívan kell gondolkodnia, majd pedig precízen kiviteleznie. A ház nyeregtetőjére inkább jellemzőek a ferdén futó élek, mint a derékszög vagy a párhuzamos vonalak, csak a gerinc egyenes. Így a fiatal bádogosnak nehéz volt megtalálni a PREFA tetőfedő rombuszainak kiinduló pontjait, ami a helyszínen kifejezetten kreatív hozzáállást igényelt: többek között az alszerkezetre rajzolva találta meg az egyes darabok helyét. Végül a szakember a munkát a hobbijához, a hegymászáshoz hasonlította: „Folyamatosan kihívások elé kell állítanunk magunkat, hogy ne essünk ki a gyakorlatból.”

Tervezés sablonok nélkül

 

Funkció: Családi ház, Oberreute-Irsengund, Németország
Építészet: Yonder – Architektur
Kivitelező: Spenglerei Proba, Leonard Proba
Homlokzat típusa: PREFA tetőfedő és homlokzatburkoló rombusz 44×44, natúrfehér, egyedi színben

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

épjog