A szÃnezÅ‘vakolat választásának praktikái

A homlokzati kialakÃtás kis túlzással hasonló szerepet tölt be az épületeknél, mint a nÅ‘knél a smink. A jól megválasztott anyagokkal és technikákkal növelhetjük az esztétikai élményt, kijavÃthatjuk a felületi hibákat, védekezhetünk az idÅ‘járás viszontagságai ellen és kihangsúlyozhatjuk az elÅ‘nyös tulajdonságokat. Vannak azonban bizonyos szabályok, amelyeket érdemes betartani, hiszen az elrontott smink egy ház esetében sokkal nehezebben korrigálható.
Az épületek külsÅ‘ homlokzata több rétegbÅ‘l tevÅ‘dik össze. A falakra elÅ‘ször az alapvakolat kerül fel, amelynek felületét úgy alakÃtják ki, hogy alkalmassá váljon az úgynevezett szÃnezÅ‘vakolat fogadására. Ez utóbbi határozza meg leginkább a külsÅ‘ megjelenést, és bár pofonegyszerűnek tűnhet a feladat, téved, aki azt gondolja, hogy ehhez elég a megfelelÅ‘ szÃnt kiválasztani.
Már önmagában ennél a lépésnél is számos tényezÅ‘t kell figyelembe venni. Az elsÅ‘, és talán legfontosabb a környezettel, az utcaképpel és az épület egyéb részeivel való összhang. Itt olyan apróságokra is érdemes gondolni, mint a lábazat, a cserép, a nyÃlászárók, a faburkolatok vagy a fényviszonyok. Ökölszabálynak számÃt az is, hogy két-három eltérÅ‘ szÃnnel és különbözÅ‘ formák alkalmazásával hangsúlyosabbá, szebbé lehet tenni a homlokzatot. Túl sok szÃn használatával azonban ellentétes hatást érhetünk el, ezért ez nem ajánlott, hacsak valaki nem akarja megépÃteni a hÃres bécsi Hundertwasser-ház mását.
A megjelenést a szÃnezÅ‘vakolat struktúrája, vagyis felhordáskor felvett textúrája is lényegesen befolyásolhatja. Részben például azért, mert megváltoztatja a szÃnrÅ‘l alkotott összbenyomást. A struktúra alapvetÅ‘en a termék szemcseösszetételébÅ‘l adódik, de a kivitelezés során ez tovább formálható. Magyarországon a legnépszerűbb alapstruktúrák közé a kapart, a dörzsölt és a spricc elnevezésűek tartoznak, de ismertek még többek között a cuppantott, a kanálmintás és a géppel szórt technikák is. A struktúra megjelenését és hangsúlyosságát a szemcsék mérete nagymértékben befolyásolja. A kültéri szÃnezÅ‘vakolatok 1,5 mm-es szemcsemérettÅ‘l kezdÅ‘dnek, de a környezeti hatásokkal szembeni ellenállás szempontjából a legalább 2 mm-es változat használata javasolt.
A tervezés és a kiválasztás folyamatát számos online alkalmazás támogatja. Ilyen a Lasselsberger-Knauf Kft. Inspiration szÃnrendszerére épülÅ‘ épületszÃnezÅ‘ program, amely a cég honlapján érhetÅ‘ el. Ennek segÃtségével könnyedén megtalálható az összhang a homlokzat, a nyÃlászárók és a tetÅ‘ szÃnei között, miközben a struktúra megválasztására és a szóba jöhetÅ‘ termékek összehasonlÃtására is lehetÅ‘ség nyÃlik. A homlokzatok kialakÃtásával és a szÃnezÅ‘vakolatokkal kapcsolatban az LB-Knauf weboldalán található online TudásTárban is számos tanács, ötlet és termékajánló érhetÅ‘ el.