2021. szeptember 29.

Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel

Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel

A fa alapanyagú termékek ára januártól júliusig közel két és félszeresére emelkedett, az acélból készült termékeké pedig nagyjából húsz százalékkal nőtt. Vannak olyan termékek, amelyeknek a gyártási ideje jelenleg négy-hat hónapig is eltart. Erre a piaci kihívásra keresték a megoldást a Peri magyarországi leányvállalatának szakemberei, akik a konszern indiai tapasztalataiból merítettek.

Az ázsiai országban és már néhány európai piacon is bizonyított a könnyű, kézzel emelhető Handset Alpha fal- és pillérzsaluzat, illetve az Alphadeck födémzsalu, melyek előállításához minimális faanyag szükséges.

„A szerkezetépítést is súlyosan érinti a nyersanyagok áremelkedése, ezért Ázsiában kipróbált megoldást hoztunk Magyarországra, ahol kollégáink már régóta magas minőségű, költség- és időtakarékos anyagokkal dolgoznak. Ezek az eszközök könnyűek, kevés elemből állnak, így az építkezésre kevesebb anyagot kell rendelni, hiszen a helyszíni anyagkészlet gyorsan forgatható” – mondta el Ézsiás Miklós, a Peri Magyarország ügyvezetője.

Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel

Az indiai Ahmedabadban a KIFS pénzügyi szolgáltató vállalat 13 emeletes központja Alphadeck födémzsalu segítségével épült fel. A megrendelő olyan megoldást keresett, amely kevesebb munkával jár, ugyanakkor gyorsabb kivitelezést és jó minőségű látszóbeton felületet biztosít. „Az Alphadeck födémzsaluval nagy fesztávolságú födémeket építettünk meg könnyen és gyorsan, kiváló minőségben, kevesebb munkaerővel” – nyilatkozta a projektet vezető Tejas Shah.

Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel

A mindössze három fő komponensből (panel, ejtőfej és födémtámasz) álló, gyorsan szerelhető Alphadeck födémzsalu intuitív, magától értetődő szerelési sorrendje minimális képzéssel megtanulható. A rendszer egyik fő előnye, hogy a kizsaluzás hamarabb megtörténhet: a panelek a betonfelületről az ejtőfej segítségével egyesével eltávolíthatók, azok a következő betonozási ütemhez azonnal felhasználhatók, így az építkezésre kevesebb anyagot szükséges szállítani. A panelek alulról történő be- és kizsaluzását két ember is biztonságosan el tudja végezni; az Alphadeck építése 3,5 méter magasságig nem igényel szerelési segédszerkezetet (darut).

Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel

Az Alphadeck mellett – megfizethető ára miatt – a Peri a Handset Alpha fal- és pillérzsalut is forgalmazni kezdte Magyarországon. A termék súlya ebben az esetben is lehetővé teszi, hogy két fő daru nélkül szerelje össze a rugalmasan variálható elemekből álló zsaluzatot, ugyanakkor mindez robusztus, nagy teherbírású rendszert eredményez. A rendszer kevés alkatrészből áll, így az összeszerelés könnyen megtanulható, kevés a hibalehetőség.

Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel

Az 5 centiméteres távolságra kiosztott átkötési lyukakkal rendelkező variálható panelek rugalmasan alkalmazhatók, a helyszínen tartandó anyagmennyiséget és kihasználtságot könnyű optimalizálni. A faltámaszkapcsolók és fogási pontok be vannak építve a zsaluba, így még attól sem kell tartani, hogy elvesznek ezek az alkatrészek.

Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel

Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel   Zsaluzás gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Szellőztető rendszer alkalmazása esetén a TÉKA szigorú keretek közé szorítja a helyiségek relatív páratartalmát

A jövő nemzedékek szószólójának figyelemfelhívása az ügyféli jogokat és a társadalmi nyilvánosságot korlátozó szabályozásról

04.2.2.6. Minden, amit a tervezők 2025. január 15-étől kötelező felelősségbiztosításáról tudni lehet! (Frissítés: 2024.10.29.)

Az új Eljárási kódex, az új OTÉK (TÉKA) és az egyéb új építési jogi jogszabályok – ÖSSZEFOGLÓ CIKK (Frissítve: 2024.10.02.)

Építésügyi hatósági ügyintézők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó előírások 2024. október 1. napjától

épjog