2019. június 17.

Az épületbővítéshez jó megoldás a pórusbeton

Az épületbővítéshez jó megoldás a pórusbeton

Felújítások alkalmával éppúgy, mint új építéseknél az egyik legfontosabb kérdés a fő építőanyagok átgondolt kiválasztása. Ez a döntés nemcsak a végeredményt határozza meg, hanem a felújítási munkálatok körét és erőforrásigényét is behatárolja. Egyenként összeválogatott építőanyagokkal nem ér célt az ember. A jó munkához és eredményekhez már a kezdetektől fogva célszerű egy „mindent tudó” épületszerkezeti rendszert választani.

Az Ytong megkönnyíti ezt a döntését, hiszen a legjobb technikai tulajdonságokat kínálja a legegyszerűbb (építési) technológia mellett. A „fehér tégla” a pincétől a padlásig megoldást kínál, természetesen figyelembe véve a kötelező kritériumokat:

  • a komfortnövekedést,
  • a környezet védelmét, valamint
  • a gazdaságosságot mint napjaink legjellemzőbb feltételét.

Az Ytong olyan gazdaságos műszaki megoldásokat kínál, amelyek segítségével a lakások minősége utólag is növelhető. Nagyobb élettérre lenne szükség? Sok érv szólhat egy lakás vagy ház megnagyobbítása mellett, így választhatunk a hozzá-, illetve ráépítés között, attól függően, hogy milyen az ingatlan adottsága.

 

Hozzáépítés

A hozzáépítéseknél műszakilag és technológiailag úgy kell eljárni, mintha új építésről lenne szó. A hozzáépített épületrésznek ugyanazoknak a követelményeknek kell megfelelnie, mint egy új épületnek. A tervezésnél és a kivitelezésnél ügyelni kell arra, hogy az új épületrész statikailag és épületszerkezetileg független legyen a meglévő és már beállt épületrésztől. Az Ytong épület vagy épületrész teljesen homogén, egységes pórusbeton felülettel

rendelkezik, ami egyszerűsíti a befejező (gépészeti és szakipari) munkákat. Egyedülállóan jó, a terven szereplő előírásokat betartva teljesen hőhídmentes szerkezeti kapcsolatok alakíthatók ki a rendszer elemeinek alkalmazásával.

Az épületbővítéshez jó megoldás a pórusbeton

Ráépítések

A meglévő tartószerkezet állapotának ellenőrzésére minden esetben vizsgálatokat és számításokat kell végeztetni. Ráépítésekkor az új tartó- és épületszerkezetek terhei többletterhelést jelentenek a meglévő falak, födémek számára. A meglévő tartószerkezet teherbírási tartalékai minden esetben korlátozottak, ezért nem mellékes, hogy az új falak, födémek milyen önsúlyúak. A csekély önsúly ebben az esetben előny. Az Ytong építési rendszer rendelkezik ezzel a hasznos tulajdonsággal és emellett megfelelő szilárdsággal is, könnyen összeépíthető a meglévő szerkezetekkel, kevés hulladékkal járó gyors kivitelezést tesz lehetővé. A tető- és födémpallók alkalmazásával gyorsan készíthetők a födémcserék és a ráépítések. A szerelt jellegű technológia és a csekély kiegészítő munka miatt egy nap akár 100 m2 felület is elkészíthető.

 Az épületbővítéshez jó megoldás a pórusbeton Az épületbővítéshez jó megoldás a pórusbeton

 

Tetőcserék

Ha egy régi épület eddigi beépítetlen tetőterében új lakrészt szeretnénk kialakítani, előfordulhat, hogy egyidejűleg a tetőszerkezet cseréjét is meg kell oldani. Az ilyen esetekben nagy probléma a csekély önsúlyú szerkezet és a megfelelő hő-, hang- és tűzgátlás egyidejű biztosítása. Az Ytong kitűnő megoldásokat kínál tető és a tetőterek utólagos beépítésére. A tetőpallók minden igényt kielégítenek, mivel illeszkedni tudnak sokféle tetőformához és szerkezeti kialakításhoz (például lapostetők, koporsófödémek, egy- és kéthéjú tetők, manzárdtetők stb.), megfelelő szilárdsággal rendelkeznek és kiváló épületfizikai tulajdonságaik révén kiegyenlített belső klímát biztosítanak, ugyanis megszűnik a tetőterek jellegzetes túlmelegedése. Emellett a határoló szerkezetek hő-, hang- és tűzgátló képessége átlagon felüli marad. A falazóelemekkel gyorsan készíthetők a térelválasztások. A teljes rendszer alkalmazása esetén az épület teljesen homogén belső felületet kap, ami megkönnyíti a felületképzési munkákat és kiváló belső klímát eredményez.

 

Födémfelújítások, födémcserék

Faszerkezetű födémek Ytonggal való felújításának legnagyobb előnye, hogy könnyen, gyorsan, száraz építésmóddal készíthető el, és a beavatkozás által jelentősen javul a födém hang- és hőszigetelő képessége. Amennyiben a födémszerkezet gerendái még megfelelő szilárdsággal rendelkeznek, úgy az Ytong elemekkel könnyen felújíthatók. Ha a födémszerkezetnek nem megfelelő a teherbíró képessége, akkor is gyorsan, zsaluzás nélkül lehet új, szilárd födémet létrehozni az építési rendszer elemeinek alkalmazásával. A födém felújítása történhet Ytong vasalt födémpallók méretre gyártott beépítésével is.

A födémpallók alkalmazásakor nincs szükség betonozási munkákra, száraz technológiával építhető, és az új födémszerkezet beépítés után azonnal terhelhető.

 

Tetőtér-beépítések

Az üres tetőterek beépítésénél az egyik fő probléma a hiányzó hő- és hangszigetelés. Ezek a nehézségek az Ytong építési rendszer alkalmazásával elegánsan kezelhetők. Az Ytong falazóelemek és válaszfallapok segítenek megoldani a térelválasztást és egyben kellemes belső klímát teremtenek. A tető megemelésével, a tetőforma esetleges megváltoztatásával együtt járhat térdfalak, oromfalak építésének igénye is. Ezek megvalósításához jól használhatók az Ytong falazóelemei, kiegészítve a statikailag szükséges merevítő bordákkal, térdfalkonzolokkal, koszorúkkal. A térdfalak belső oldalán így a gépészeti vezetékek is nehézség nélkül besülylyeszthetők, nem kell ugyanis a vezetékhoronnyal érinteni a teherhordó vasbeton magot.

 

Utólagos hőszigetelés

A pórusbetongyártás fejlesztéseinek eredményeképpen lehetővé vált a hőszigetelő lapok előállítása, amely Németországban először Multipor néven került forgalomba. A pórusbeton hőszigetelő lapok gyártásához tulajdonképpen a pórusok számát kellett növelni: így készült el a pórusbeton falazóelemek pórustartalmának többszörösével rendelkező, alacsony hővezetési tényezőjű, könnyű (115 kg/m3) Multipor hőszigetelő lap.

Az épületek hőveszteségének, energetikai mutatójának meghatározó eleme a homlokzati határoló szerkezetek hőszigetelő képessége. Ez meglévő épületek esetében a homlokzati falak utólagos külső oldali kiegészítő hőszigetelésével is javítható. Az új építésű, alacsony energiaigényű, illetve passzívház külső falszerkezetének fontos eleme a megfelelő hőszigetelő képességű anyagok alkalmazása. A hőszigetelő anyag kiválasztásának szempontjából a hőszigetelő tulajdonságokon kívül az anyag egyéb műszaki paraméterei is meghatározóak. Ilyen például, hogy a hőszigetelés természetes alapanyagú, kellően stabil szerkezetű, nem éghető, akusztikailag kedvező tulajdonságú és egyszerűen felhasználható legyen. A Multipor hőszigetelő lapok alkalmazásával kialakított hőszigetelés ezen elvárásokat teljesíti.

A lapok egyedi anyagtulajdonságaiból adódóan számos további területen biztonsággal felhasználhatók az épületszerkezetek hőszigetelésére.

Homlokzati falak belső oldali hőszigetelése: Különleges kapilláraktív tulajdonságuk révén megoldást nyújtanak a szerkezetek hőszigetelő képességének javítására ott, ahol a határoló szerkezetek hőszigetelése a külső oldalon nem valósítható meg. Ilyen esetek például a műemléki homlokzatok, beépítési korlátok, társasházak homlokzatai.

Alulról hűlő födémek hőszigetelése: A mélygarázsok, pincék, folyosók és nyitott átjárók hőszigetelésére esztétikus és biztonságos (tűzálló) hőszigetelési megoldást nyújt.

 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Az új Eljárási kódex, az új OTÉK (TÉKA) és az egyéb új építési jogi jogszabályok – ÖSSZEFOGLÓ CIKK (Frissítve: 2024.10.02.)

Építésügyi hatósági ügyintézők építésügyi vizsgájára és szakmai továbbképzésére vonatkozó előírások 2024. október 1. napjától

Hol ismerhetők meg a jegyzői építésügyi hatóságok által kiadott engedélyek iratai?

Építésügyi hatósági hatáskör és foglalkoztatási feltételek 2024. október 1. napjától

Közzétették az új OTÉK tervezetét: 2025. januárjától jön a TÉKA (Frissítve: 2024.09.28.)

épjog