Ha nem oldható meg a folytonos szigetelés, inkább vezessük el a vizet
Az épületek szigetelése csak akkor hatékony, ha a nedvességforrástól (talajtól) egy vagy több, folytonos szigetelőréteg választja el a szerkezetet. Ebben a megállapításban nincs semmi különös, hisz ezt minden, magára valamit is adó építőipari kivitelező tudja. A probléma akkor kezdődik, ha egy régi épület 80 vagy akár 120 cm-es, vegyes falazatú fala nedvesedik, akár a talajszint felett is.
Ezek az épületek az esetek többségében templomok, melyeket az 1970-es években részben „felújítottak”, azaz a nedves lábazatra, a nedvesedési vonal fölé mintegy 15-20 cm-rel erősen cementes, a párát kevésbé áteresztő vakolatot raktak. E megoldás eredménye? A nedvesedés ilyenkor már nem a talajszint felett 50-60 cm-rel, hanem a vakolat fölött 50-60 cm-rel jelentkezik – ezen az elven fel lehet terelni a nedvességet egészen az ereszvonalig.
Amennyiben a körülmények nem teszik lehetővé a folytonos, teljes szigetelés kivitelezését, jobb, ha egyáltalán nem is szigetelünk. A fent említett részleges szigetelést már nagyon sok helyen kipróbálta a szakma, szinte kivétel nélkül a fotókon látható eredménnyel. Sajnos ezek a jelenségek törvényszerűek, hiszen részleges vízszigeteléssel a nedvesség-utánpótlás csekély mértékben csökkenthető, viszont jelentőssé válik az épületszerkezet nedvességleadásának az akadályozása.
Nem vitatkozva, csak kiegészítve az általánosan elfogadott „minden áron szigetelni” felfogást: ott, ahol NEM oldható meg a FOLYTONOS szigetelés kialakítása, nyúljunk vissza az évtizedekkel ezelőtti megoldáshoz. Lássuk be, ahogyan elődeink is belátták, hogy jobb szeretni a természetet (jelen esetben a vizet), és együttműködni vele, mint harcolni ellene. Mi ez a megoldás? A fal talajszint alatti szárítása, és az épülethez oldalirányból érkező nedvesség biztonságos elvezetése, nemcsak a talajszinten, hanem lehetőség szerint a talajszint alatt is. Ez volt a 19. században az értékesebb kastélyok „szigetelésének” elve.
Szellőző-vízelvezető alagutak a homlokzati falak előtt
Még egyszer szeretném hangsúlyozni: szigetelni csak akkor szabad, ha a hasznos tér minden felülete, pontja elszigetelhető a nedvességforrástól! Ha ez nem valósítható meg, gondoskodni kell a bejutó nedvesség mielőbbi távozásáról a szerkezetből, mégpedig ott, ahol az a legkevésbé zavaró.
Erre kínál költségtakarékos megoldást a Dörken Kft. rendszere. Az épület alapja mellett, az alap alsó síkja fölött 15-20 cm-rel dréncsövet kell elhelyezni (érdemes talajmechanikai és statikai szakvéleményt kérni a kibonthatóság mértékét illetően). Ez a cső gondoskodni fog egyrészt az érkező nedvesség elvezetéséről, másrészt a rendszerben a levegő mozgásáról, mégpedig az épület torlasztó hatását kihasználva.
A dréncsőhöz csatlakozik a nedves falra domborulataival rögzített, 2 cm dombormagasságú Delta-MS 20 lemez, melynek felső lezárása a levegő számára átjárható. Az oldalirányból érkező nedvesség elvezetésére – az épület falára rögzített Delta-MS 20 lemez és a visszatöltendő talaj közé – építendő be a geotextíliával kasírozott Delta-Terraxx felületszivárgó lemez, úgy, hogy a geotextília a talaj felé néz.
A rendszer szellőzéséről a dréncsőből a talajszint fölé felhozott szellőzőcső, valamint a fal mellé helyezett kulékavicssáv gondoskodik. A drénrendszerben megjelenő szivárgóvizeket pedig a szivárgórendszerek elveinek megfelelően el kell vezetni.
Farkas Imre
